Berzsenyi Dániel: Horác (elemzés)
Berzsenyi Dániel Horác című verse 1799 körül keletkezett Sömjénben. Akárcsak Nikla, Sömjén is egy civilizációtól elzárt, poros falucska volt, távol a szellem világától, a kulturális pezsgéstől. A költőnek tudomásul kellett vennie, hogy erre az elszigetelt életre van kárhoztatva. Gazdálkodott a birtokán, és jó gazda volt, de a környezet nem volt megfelelő arra, hogy intellektuális éhségét csillapítsa.
Költői példaképe az antik költészetből Horatius volt, aki Berzsenyi számára egy eszményített alak, egy vágykép. Niklai magányában éjszakánként „Horác” ódáit olvasgatta.
Horatius témáit, versformáit tekintette mintának, így kapta a „magyar Horatius” nevet kortársaitól. Kritikát is kapott azért, mert úgymond „másolta” Horatiust (a romantika képviselői már számon kérték az eredetiséget), pedig Berzsenyi igen merészen használta fel a Horatiustól „kapott” nyersanyagot.
Horatius sajátos, kétezer évvel korábbi életfilozófiáját is megpróbálta magáévá tenni, mintegy magára erőszakolni – hiába. Azt az életfilozófiát Horatius egy nehéz korszakban, a polgárháborúk szörnyűségei közepette alakította ki. Berzsenyi kísérlete az átvételére reménytelen volt: belőle hiányzott a sztoikus nyugalom, a helyzet tudomásulvételének, elfogadásának képessége, a lemondás képessége. Az ő lelke tele volt nyugtalansággal, sóvárgással. Nem adatott meg neki az áhított harmónia, a lelki egyensúly.
Horatius életbölcsességei közül mindenekelőtt a megelégedettség filozófiája érdekelte, erre volt legnagyobb szüksége. Hiszen vágyai, ábrándjai nem teljesültek, ezért bölcsen korlátozni igyekezett őket, és arra törekedett, hogy boldog tudjon lenni azzal a sorssal, ami neki adatott (ld. Osztályrészem). Körülményeit nem tudta megváltoztatni, ezért el kellett fogadnia őket, de ez a helyzet a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzését keltette benne. Ő nem tudta elfogadni azt, amit elfogadhatatlannak érzett, nem tudott belenyugodni a neki rendelt sorsba.
Horác című versében a fő hangsúly a jelen pillanat értékére esik, a jelen értékének felfedezésére („carpe diem”: élj a mának, használd a napot!).
A mű forrása Horatius Thaliarchushoz című ódája volt. Ezt a művet már más költők is feldolgozták (pl. Virág Benedek, Vitkovics Mihály). Berzsenyi ötvözte az ókori mesternek Leuconéhoz címzett carmenjével is. (A klasszicizmus idején még nem volt kívánalom az eredetiség, így Berzsenyi megtehette, hogy Horatius elveit és verseit összegezze.) Nemcsak magyarította a műveket, hanem a vers egész világát átalakította.
Horác
Zúg immár Boreas a Kemenes fölött,
Zordon fergetegek rejtik el a napot,
Nézd, a Ság tetejét hófuvatok fedik,
S minden bús telelésre dőlt.
Halljad, Flaccus arany lantja mit énekel:
Gerjeszd a szenelőt, tölts poharadba bort,
Villogjon fejeden balzsamos kenet,
Mellyet Bengala napja főz.
Használd a napokat, s ami jelen vagyon,
Forró szívvel öleld, s a szerelem szelíd
Érzésit ki ne zárd, míg fiatal korod
Boldog csillaga tündököl.
Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj s örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
A Horác műfaja óda, hangneme emelkedett, rezignált, melankolikus.
Témája a horatiusi életbölcsesség, melyet Berzsenyi versbe foglalt. Ezt úgy tette, hogy felidézte a Vas megyei tájat, a napot elrejtő „zordon fergetegeket”, a hegytetők „hófuvatait”, velük ellentétesen a meleg enteriőrt, a pohárba töltött bort. Horatius vágykép, eszményített alak volt a költő számára, amelyet saját érzéseivel keltett életre.
Berzsenyi a végletekbe lendíti művét, nyitottá teszi, felkeltve az élet bizonytalanságának, céltalanságának, reménytelenségének érzését, melyben fájdalmas szépség tapasztalható meg.
A vers stílusa klasszicista, verselése időmértékes (aszklepiadészi sorokból építkezik).
Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, hasonlat, antik szókincs, felszólító módú igealakok
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Bengala: Olasz-magyar szótár szerint Bengália. De hogyan illik Bengália forrósága a Ság tetején lévő hófuvatokhoz?
A balzsam,illatszer, amit a fejükre tesznek származik Bengáliából.