A zárlatban szembenéz az elmúlással és az isteni gondviselésre irányítja tekintetét. A halál, a „sír éjjele” a maga tényszerűségében bizony „zordon” jövő, de igyekszik bátorítani önmagát azzal a gondolattal, hogy Isten nem közömbös az ember iránt (hiszen a világ, amelyben az ember él, a leibnizi legjobb világ: „a te munkád”). Azaz a halállal az ember csak visszatér a teremtő Kéz védelme alá.

Berzsenyi szerint az Istenhez közeledő életet az erkölcs irányítja. Az erkölcs kulcsmotívum a költészetében: úgy tartotta, akinek se hite, se erkölcse nincs, az „a világnak legfertelmesebb barma”. Hit és erény közül ő az utóbbit hangsúlyozta, de az előbbivel is rendelkezett. Isten tiszteletének lényege az emberi erkölcsben nyilvánul meg. Az erkölcsös élettel kell kiérdemelni az isteni jóságot, melytől sorsunk függ a másvilágon.

A zárlatban a klasszikus életeszmény („jobb s nemesb lelkek útja”) összeolvad a keresztényi bizalommal, ami hozzásegíti a hívőt ahhoz, hogy tépelődés nélkül rábízza magát az isteni gondviselésre.

Ez a bizalom azonban nem jön magától: meg kell küzdeni érte. Vagyis ez egy akart bizalom, egy szándékolt hit Berzsenyinél. Ezt elárulja az „oh, nem, nem lehet az gonosz” sor, főleg a „nem” tagadószó felkiáltásszerű megismétlése. Mintha kételyét akarná legyőzni.

A vers művészi megformálású, megkomponáltsága zenei elvű: 1. himnikus intonáció (Nap, Fény, Isten felé törés) – 2. áthajlás egy másik „tételbe” (megnyugvás a halál győzelmével, látszólagos bukás) – 3. pillangóként kitörés a bábállapotból, közelebb jutás Istenhez, a szabadság elérése (testi láncok letörésével).

Ez a kompozíció rokon a nagy barokk zeneművekével. Berzsenyit késő barokk és kora romantikus költőként érték zenei hatások, valamint az akkori életérzés, korízlés, korszellem is hatott rá. (A versben a nemesi-feudális barokk hatás összefonódik a pietista, moralizáló deizmussal).

A Fohászkodás verselése időmértékes, rímtelen. Versformája alkaioszi strófa (a felszárnyalás, a biztos erő érzetét sugallja).

A vers jelentősége: Balassi és Ady között élvonalbeli magyar költő nem írt vallásos verset, leszámítva ezt a költeményt.

Berzsenyi vallásossága azonban nem hasonlít Balassi és Ady vallásosságához, akik a bűnös élet mélyéből kiáltottak fel Istenhez és könyörögtek kegyelemért. Berzsenyi verséből biztonság érződik („Bizton tekintem mély sirom éjjelét!”): ő nem fél a kárhozattól, hiszen a neki rendelt sorsot vállalta, ha fájdalmas is volt, kötelességét teljesítette, s vallásossága mindenekelőtt erkölcsi emelkedettségben nyilvánult meg.

A vallásnak ez a megközelítése nemcsak a 18-19. század fordulóján volt jellemző: korunk gondolkodása is a dogmákon és egyházakon felülemelkedő egyetemesség irányába halad, egy erkölcsi megalapozású vallásosság felé.

A vers másik jelentősége, hogy Berzsenyi a 18. század végén ezzel a verssel közel vitte a magyar irodalmat a kor legmodernebb nemzetközi irányzataihoz, a kortárs Európához, az akkori világgondolkozáshoz és életérzéshez.

A vers preromantikus személyességű, elégikus része a romantika felé mutat, ami Berzsenyi korában még csak a megsejtett jövő volt. E versében a költő méltó elődje az érett Vörösmartynak.