A Fohászkodás ódai-himnikus építkezésű, 2 szerkezeti egységre bontható fel. A két rész közti eltérés olyan erőteljes, hogy egyes kutatók szerint az első 4 strófa jóval korábban keletkezhetett, mint a második 3 strófa (még 1800 előtt).

Az 1. egység (1-4. versszak) himnikus hangon dicsőíti a mindenség teremtőjét és urát. Itt a lírai hős még nem lép az előtérbe, míg a 2. személyű megszólított nyelvtanilag is megjelenik, jelenlétét a ragok jelzik („Léted”, „körülted”, „Bölcs kezeid”, „Te hoztad”, „a te szemöldököd”, „Téged”, „kezed”). Ahol „szemünk” olvasható, ott mindenki nevében beszél a költő (általános alany).

Az 1. versszakban olyan isten-felfogás jelenik meg, mely a hit, a lélek megérző erejével győz a bölcs, az ész tehetetlensége felett (ez a felvilágosodás előtti felfogás). A „lángész” szó ekkor még nem jelentett zsenit, csak fényes elmét.

Isten létezését maga a világmindenség, a természet bizonyítja (ezt a tételt a deizmus is elfogadta). Itt Istennel a titkát megismerni vágyó bölcs és az őt dicsőítő teremtmények kerülnek kapcsolatba. Nincs tehát még bensőséges, személyes viszony Isten és a lírai hős között, helyette a világmindenség urának nagysága, alkotóereje, hatalma mutatkozik meg.

A képiség is Isten nagyságát érzékelteti. Nagy távlatokat átfogó ellentétes képeket találunk, a szélvésztől, villámtól a harmatcseppig, virágszálig, a világmindenség képzeletbeli legmagasabb pontjától (Zenith) a legalsó pontjáig (Nadir). Az emberi szemhatárt mindkét irányban messze meghaladó méretek jelzik Isten hatalmát („A legmagasabb menny” – „A láthatatlan férgek”).

Isten egyre inkább antropomorfizálódik, van keze és szemöldöke, és deista jellegű világgépészi gesztusokat végez. A teremtett világ puszta létével és funkcionalitásával is Őt dicsőíti, az Ő nagyságát hirdeti. Egy olyan isten kezében, aki ennyire tökéletes, az ember sorsa is jó helyen van. Ez a fiziko-teológiai istenkép előreutal a 2. egység pietista-sztoikus, kantiánus etikai emberére.

A 2. egység (5-7. versszak) a költő személyes vallomása önmagáról. Itt lép tehát előtérbe a lírai hős, ez a rész tartalmazza a címben említett fohászt. A beszélő most már a maga nevében szólal meg és saját Istenhez való viszonyát ábrázolja. Itt a hangvétel bensőséges, személyes, elégikus. Megnyugvást és elcsöndesedést érzékeltet.

Az 5. strófa visszautal a nyitó versszakra: Isten a bölcs lángesze számára is megismerhetetlen, de a test záraiból kikelő lélek előtt feltárja majd a titkát. Ebben Pál apostol tanítására ismerhetünk („Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” 1Kor 13.12).

A 6. versszakban a determinált ember földi, magánemberi pályája, valósága kerül előtérbe, a beszélő saját sorsára, lehetőségeire koncentrál. Ebben a strófában maga a lírai én a vers tárgya, s egyszerre utal vissza az antik sztoa, és utal előre a romantika világára.

Itt az ember magára marad sorsával és a belső erkölcsi paranccsal, hogy lehetőségei szerint be kell teljesítenie a sorsát. Istenről szinte meg is feledkezik: autonóm lényként vállalja fel a „rendeltetését”, és Isten nélkül megy előre, ahogy „ereje s inai” engedik, a siker vagy balsiker mérlegelése nélkül, egy belső erkölcsi parancs késztetésére. Ez azt sugallja, hogy a cél „a küzdés maga”.

Ezzel Berzsenyi a romantika egyik emberi magatartásmodelljét alakítja ki: a szisziphuszi ember modelljét, amely megjelenik Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versében és Madách Az ember tragédiája Ádám karakterében, aki szintén egyedül küzd „ereje szerint a legnemesbekért”. Ez a költeménynek gondolatilag a legérettebb része. Berzsenyi egész életművében sehol nem volt ennyire modern, 19. századi és romantikus, mint ebben a strófában!

Felfogásában egyfajta sztoikus hősiesség nyilvánul meg: rendeltetését, sorsát úgy vállalja, hogy „letörli könnyeit”. A könny azt jelzi, hogy a neki szánt sors vállalása nehéz feladat a számára. A belső válság, a be nem vallott bánat arra utal, hogy akkor írta a vers 2. egységét, amikor életével való elégedetlensége már tudatosult benne és egyre jobban nyomasztotta.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!