Berzsenyi Dániel: Fohászkodás (elemzés)
Berzsenyi Dániel Fohászkodás című verse 1807-1808 körül keletkezett, végleges formáját 1810-ben nyerte el. Sokak szerint a magyar líra egyik legjobb vallásos témájú verse. A költő első pályaszakaszának termése, amikor klasszicista ódák, ütemhangsúlyos dalok és romantikus elégiák születtek tolla alatt.
Vallásosságnak nemigen találjuk nyomát Berzsenyi más költeményeiben, ami azt jelzi, hogy gondolkodásában nem állt a vallás központi helyen. Ugyanakkor a nagy ódaköltők számára Isten is olyan hagyományos, szinte kötelező téma volt, mint a haza, az erkölcs, az emberi kiválóság és a természet.
Amikor a vallással foglalkozni kezdett, Berzsenyi eltávolodott a dogmáktól és a tételes vallásosságtól (a francia felvilágosodás hatására). Volney francia vallástörténész A romok című művében arról ír, hogy a vallás a nép elnyomásának és félrevezetésének eszköze volt az ókorban. Berzsenyi olvasta ezt a munkát, s ő maga is akart írni egy vallástörténeti értekezést, amely töredékben maradt.
Bár csak egy vallásos költeményét ismerjük, vallási kérdésekkel egész életében viaskodott. A Pesti Magyar Társasághoz című episztolájában is foglalkozik a témával és erősen bírálja a vakhitet és a kábító maszlagokat. A francia felvilágosodás eszményeinek megfelelően az értelem világosságát állította a hit helyébe, ugyanakkor nem volt se vallástalan, se istentagadó. A dogmákat, szertartásokat, babonát utasította el, nem Istent.
Vallása afféle „ész-vallás” volt, felvilágosult deizmus és természetvallás, mely elismeri egy világteremtő Legfőbb Lény létezését, de a vallási tanításokból csak azt fogadja el, ami a józan ésszel összeegyeztethető. Fohászkodás című verse magán viseli világnézeti fejlődésének nyomait (pl. Atyám helyett Dicső lett Isten megszólítása: Atyámnak a hívő keresztény szólítja Istent, Dicsőnek viszont a felvilágosodás ész-vallását képviselő deisták).
Berzsenyi vallása tehát nem maradt a szigorúan vett egyházi tanítás keretei között. Vannak, akik deistának tartják (a deisták elismerik Istent a világegyetem létrehozójaként, de tagadják a világ folyásába való beavatkozását, gondviselő szerepét), mások a fiziko-teológia gondolatait vélik felfedezni nála, mely Isten létezését és működését a természet célszerű folyamataiban véli felfedezni (ez volt Spinoza, Leibniz, Newton, Rousseau és Kant istenfelfogása).
Ezek az irányzatok azonban, ha hatottak is Berzsenyire (különösen az utóbbi), nem tántorították el a keresztény hagyománytól. A lutheránus ortodoxiával ugyan szakított, de az evangélikus egyházon belül maradt: a pietista szellemiség állt hozzá közel. A versben ki is mondja azt a pietista (szigorúan véve janzenista) tételt, miszerint Isten nem az ész, értelem és logika eszközeivel, még csak nem is a természettudományos ismeretek által ismerhető meg, hanem a szív és az irracionális hit segítségével.
Kazinczy azt tanácsolta Berzsenyinek 1808-ban, hogy a Fohászkodás című verset hagyja ki készülő gyűjteményéből, mert vallásos témájával kirí a többi verse közül (valóban nem egy jellegzetes Berzsenyi-vers), és mert „messze alatta van a tárgynak” (ebben Kazinczy tévedett). 10 verset javasolt elégetésre, és ez köztük volt.
Szerencsére a költő nem fogadta meg a tanácsot, csak kicsit átdolgozta a verset, mely aztán helyet kapott 1813-as kötetében. A Fohászkodás egy szép vallomás Istenben való hitéről.
Fohászkodás
Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
A legmagasb menny s aether Uránjai,
Mellyek körülted rendre keringenek,
A láthatatlan férgek: a te
Bölcs kezeid remekelt csudái.
Te hoztad e nagy Minden ezer nemét
A semmiségből, a te szemöldöked
Ronthat s teremthet száz világot,
S a nagy idők folyamit kiméri.
Téged dicsőit a Zenith és Nadir.
A szélveszek bús harca, az égi láng
Villáma, harmatcsepp, virágszál
Hirdeti nagy kezed alkotásit.
Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!
Majdan, ha lelkem záraiból kikél,
S hozzád közelb járulhat, akkor
Ami után eped, ott eléri.
Addig letörlöm könnyeimet, s megyek
Rendeltetésem pályafutásain,
A jobb s nemesb lelkeknek útján,
Merre erőm s inaim vihetnek.
Bizton tekintem mély sirom éjjelét!
Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,
Mert a te munkád; ott is elszórt
Csontjaimat kezeid takarják.
A Fohászkodás műfaja óda, már-már himnusz (első fele rokonságba hozható az ének, himnusz, zsoltár, kórus műfajokkal), de sokan elégiának tartják (elégikus alaphangja miatt).
Martinkó András szerint a vers ódából átfordul elégiába. Szerinte Berzsenyi alapvetően nem ódai alkat, mert hamar belefárad a felajzottságba. Ódaköltészete inkább külső elvárásra született. Ez az oka, hogy ódái gyakran „elbágyadnak” elégiává, egyazon versben óda-elégia csere történik (mivel lelkialkata miatt kedélyvilágában hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozása jellemző).
A hangnem a vers első felében emelkedett, ünnepélyes, magasztos, ódai (a késő barokkra jellemző grandiózus hatás érzékelhető), a második felében személyes, bensőséges, áhítatos, elégikus.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Berzsenyi Dániel: Fohászkodás (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>