A 2. egység (4-6. versszak) helytállásra mozgósít. A lírai én szilárd pontot keres a világerők zavargása közepette, keresi a káosszal szembeszállni képes emberi, közösségi erőket. Bízik abban, hogy mi megmaradunk. Az örökös változás történelmi szükségszerűség, de mi kivétel leszünk, hazánk nem fog elpusztulni.

Optimizmusát meg is indokolja:

• a magyaroknak olyan uralkodójuk van I. Ferenc személyében, mint az ókori Rómának volt Titus személyében (Titus a jó császár jelképe, mert igazságos és bölcs volt). A hajó-motívum is ezt fejezi ki: a állam hajója hánykolódik a vadul hullámzó tengeren, de mivel bölcs kormányosa van, nem fog elsüllyedni.
• a magyarságnak „nemzeti lelke” van: nem sokaságból áll, hanem nemzetként viselkedik, képes a megmaradás érdekében összefogni és a régi rendet megőrizni

Erkölcsi eszménye: a fizikai, számbeli fölénnyel az erkölcsi fölényt szegezi szembe, a hősi lélek magasabb rendű a nyers erőnél, a tömegnél. Ehhez az igazi hősiességhez szabad közösség kell, „lélek és szabad nép” csodákra képes. Az ősi, tiszta erkölcsök (alvó nemzeti lélek felébresztése) tesznek naggyá és híressé egy nemzetet. Ezt a tételt történelmi példákkal is igazolja: Róma, Marathon, Budavár.

A történelem példái erkölcsi érvet adnak a keményen kimondott bátorsághoz. A beszélő zaklatottsága csendesül, nyugodtan és bizakodva összegzi erkölcsi ítéletét („nem félek”, „bátran vigyázom”). A vers tehát optimista tanulsággal zárul.

Reményt, biztatást, a lelkek ébresztését jelentette a korszak magyarságának, sőt, a későbbi korszakoknak is. Például a végveszélybe jutott magyarságért aggódó Kodály Zoltán 1939-ben hatásos kórusművet készített belőle Forr a világ… címmel.