Munkássága: elsősorban színházi ember volt, de költészete is kiemelkedő (költőként inkább a német irodalmon belül játszott fontos szerepet ironikus-groteszk-didaktikus szemléletével).

Drámafelfogásában központi szerepet kapott az epikusság. Az epikus dráma átmenetet képez az epika és dráma között, mivel sok benne ez epikai elem (esetenként olyan sok, hogy a drámaiságot el is nyomhatja).

A brechti dráma fő forrásai:

• távol-keleti, kínai és japán színházi hagyományok (melyek erősen epikus jellegűek) – ismert mítoszok feldolgozása, zene, tánc, gesztusok, énekbeszéd összefonódása, maszkok használata
• expresszionista színházi törekvések (anarchikus lázadás, polgárellenesség, az emberi gyarlóságok groteszk megjelenítése) – absztrakt színpadkép, a hősök eszméket közvetítenek
• középkori moralitások jellemzői – tanító célzat, allegorikus alakok megjelenése
• Erzsébet-kori angol színház technikai módszerei

A brechti színházművészet epikus, de az epikus jelleg önmagában nem lett volna nagy újítás. Brechtnek az epikus színházzal más szándéka is volt. Drámái nevelő célzatúak (didaktikusak).

Szembefordult az arisztotelészi elveken alapuló színházzal, gyökeresen szakított a hagyományos színházi dramaturgiával. A hagyományos dramaturgiát „mágikusnak” és „gyermekinek” tartotta, mert bevonja a nézőt a történetbe, és arra készteti, hogy azonosuljon a szereplőkkel, vagyis érzelmi hatásokra törekszik.

Brecht ezzel szemben azt akarta, hogy a dráma „tudományos” és „felnőttes” legyen. Ennek érdekében fő célja az elidegenítő hatás elérése volt, vagyis mindent megtett, hogy a néző ne tudja beleélni magát a történetbe. Szó szerint el akarta idegeníteni a nézőt mindattól, amit a színpadon lát, és a színház minden elemét ennek rendelte alá a színészi alakítástól a fényeken és zenén át a kellékekig.

Az elidegenítéstől azt várta, hogy kritikai gondolkodásra ösztönzi a nézőt. Úgy gondolta, ha nem éljük bele magunkat a történetbe, akkor nem az érzelmeinkre, hanem az értelmünkre fog hatni. (Persze, elidegenítő hatású, kritikai jellegű drámái szintén nem előzmény nélküliek: hagyományosan minden szatirikus, ironikus mű elidegenítő hatású és kritikai jellegű.)

Az epikus színház előadásmódja arra készteti a nézőt, hogy külső szemlélő maradjon, és távolságtartóan értelmezze a darabot. Az objektív szemlélés Brecht szerint állásfoglalásra, döntésre indítja a közönséget – az epikus színház ettől volna „tudományos” és „felnőtt”.

Brecht epikus színháza más eszközökkel akar hatást gyakorolni a nézőre, mint a hagyományos drámai színház, és más célokat akar elérni:

• döntéseket akar kikényszeríteni a nézőből (és nem érzelmekre indítja)
• ismereteket akar átadni (és nem élményeket)
• érvekkel dolgozik (és nem szuggesztióval)
• az embert vizsgálat tárgyává teszi (és nem tekinti ismertnek)
• a szereplők változnak és változtatnak (és nem változatlanok)

Brecht azt akarta, hogy a néző kritikusan figyelje az előadást, s ennek érdekében ún. elidegenítési effektusokat használt:

• már ismert történeteket dolgozott fel újra
• a jelenetek viszonylag önálló minidrámák
• a befejezés nincs előkészítve
• a dráma nem zárt egység, a cselekményt ún. songok (dalbetétek) szakítják meg, amelyek előadásakor a színész énekessé válik, s ezáltal kilép a drámából (egyszerre szereplő és narrátor). A songok tehát külön drámák a drámában. Vonatkoznak a cselekményre, de valamilyen általános tételt is kifejeznek (a drámaíró nézeteit). Kritikusan viszonyulnak a történet eseményeihez és zenei jellegük révén is kijózanítják a nézőt, ez adja elidegenítő hatásukat. Szövegük tipikus Brecht-líra, hol groteszk, hol forradalmi, hol rezignált – részben pedig ismert Villon-művek szabad átköltése.
• narrátor szerepeltetése – aki felhívja a figyelmet a színmű erkölcsi-társadalmi kérdésfelvetéseire
• zenei effektusok alkalmazása, kórusok szerepeltetése, táncok beiktatása – ezekkel megszakította a történetet, megtörte a színházi illúziót és gondolkodásra késztette a nézőt
• kivetített fejezetcímek, képek és feliratok alkalmazása az előadás során az elidegenítő hatás érdekében
• nem használnak rivaldafényt, csak reflektorokat (így kevésbé érzékelhető a távolság a színpad és a nézőtér között)
• a színészi játék nem átélésen alapul, hanem kritikai magatartáson – a színész nem azonosulhat a szerepével, egy bizonyos távolságtartással éreztetnie kell véleményét a bemutatott személyről, és hangsúlyoznia kell az előadás játék voltát is (érezze a néző, hogy ami lejátszódik, az bármikor bárkivel megtörténhet, akár vele is)

Az elidegenítés célja az volt, hogy a néző az ábrázolt helyzetekből, összeütközésekből levonja a következtetést, és így racionális úton jusson el megrázó felismerésekhez. Brecht nem szórakoztatni, hanem eszméltetni akar, felrázni és gondolkodásra ösztönözni.

Az elidegenítés igénye a politikus színház megjelenésével lépett fel. A szórakoztató színházzal szemben a politikus színház célja az agitáció. A megújult forma Brecht művészetében a társadalmi igazság felismerését szolgálja.

Politikailag Brecht tudatosan a marxizmus eszmerendszeréhez kötődött. Hitt abban, hogy az emberi társadalom a józan ész segítségével létrehozhat egy igazságosabb, békésebb, élhetőbb világot. Lázadt a képmutató polgári társadalom ellen is, de az otthonosságot nem adó világ ellen is. Tandrámáiban egy-egy időszerű politikai problémát mutatott be – propagandasztikus és provokatív éllel. Ezek értéke mulandó.

Az epikus színház keretei később szűknek bizonyultak. Legjobb darabjaiban Brecht lehetőséget talált az érzelmek felkeltésére is. Rájött ugyanis, hogy az érzelmek is segíthetik a néző kritikai magatartásának kialakulását.

Legnagyobb műveit (Kurázsi mama és gyermekei, Galilei élete, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör) már az ún. a dialektus színház jegyében alkotta. Ezekben a művekben az elidegenítést megvalósította, de aztán fel is oldotta.

A dialektikus színház a hegeli dialektika-felfogáson alapul, miszerint az ellentétek egységet is alkotnak. Ennek megfelelően a dialektikus színházban már nem az elidegenítés a meghatározó, hanem az emberi gondolkodás dialektikájának megjelenítése.

A dialektikus színház jellemzői:

• célja a meggyőzés (és nem a tanítás)
• a cselekmény nem egyenes ívű, továbbra is epikus jellegű
• a jelenetek viszonylag függetlenek egymástól, de szerkezeti rendbe tömörülnek (egymás ellentétei, megerősítései)
• nem az elidegenítés a cél

Színműveit Brecht már az előadásban gondolkodva írta meg, és színre vitelükben is szerepet vállalt. Élete végén saját színháza is volt Kelet-Berlinben, ahol megvalósíthatta elképzeléseit.

Csaknem minden darabja átírás. Nem új történeteket talált ki, hanem a már ismert mesét új módon mondta el. Valami mást látott meg a már ismert történetekben.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!