Gerézdi Rabán irodalomtörténész vetette fel az 1960-as években, hogy Balassi Bálint valószínűleg tudatosan törekedett arra, hogy életművét kötetbe szerkessze. A mai irodalomtudomány is ezen az állásponton van.

Balassi költészetének nagy részét egy kódex őrizte meg az utókor számára, amelyet 1874-ben találtak meg, és amely a 17. században (1660 körül) készült – másolója nevét nem tudjuk. A kódexet Balassa-kódexnek nevezi a szakirodalom.

Sajnos, a kódex szövege nehezen olvasható és rossz állapotú, de még így is jól kivehető belőle, hogy a versek sorrendje mögött erőteljes kompozíciós szándék húzódik meg. Ha egymás után olvassuk őket, akkor egy nagy történetté állnak össze.

A másoló azt állítja, hogy az eredeti könyv, amiről a másolatot készítette, a költőnek „az maga kezével írt könyve”, tehát hogy ő egy Balassi által készített, összeszerkesztett versgyűjteményt másolt le.

A Balassa-kódex tartalma tehát olyan másolat, amely állítólag a költő saját kézzel írt könyvéről változtatás nélkül, szóról szóra, kevés hibával készült (és az a kevés hiba is csak annak köszönhető, hogy Balassi kézírása nehezen olvasható volt).

Balassi tudatosan szerkesztette verseit kötetté, Petrarca nyomán egy „magyar Daloskönyvet” szeretett volna létrehozni, csak sajnos nem készült el vele. Petrarca Daloskönyve, amely Petrarca Laura iránti szerelmének történetét beszéli el, amolyan távoli előzménye Balassi kötetkompozíciójának.

A Balassi által összeállított kötet feltehetőleg 3×33 szövegből állt volna, de csak 2×33 készült el belőle, amely a Balassa-kódexben olvasható. A 3 versciklusból kettő szerelmi témájú: az első 33 házassága előttről való, a második 33 házasságra után keletkezett. Ezek elé szánt a költő 33 istenes verset is, az istenes versekből azonban a kötet összeállítása idején még nem készült el mind, csak 19-et ismerünk.

A 3×33 költemény elé szánt Balassi egy bevezetőt, amely a Szentháromság három tagjához intézett 99 soros himnusz lett volna.

Nagyon feltűnő a 3-as szám szerepe a kötet szerkezetében, már-már misztikus jelentősége van, amiről Dante Isteni színjátéka juthat eszünkbe.

A számszimbolikának amúgy is nagy jelentősége volt a reneszánsz költészetben, Balassi már a középkori és a petrarcai hagyományból is ismerhette. A 3-as szám a Szentháromságra és Krisztusra is utal (Krisztusra azért, mert a hagyomány szerint 33 évesen feszítették keresztre).

A reneszánsz költők gyakran nem adtak címet a műveiknek, így Balassi sem adott. Ehelyett inkább megszámozta verseit, melyeknek ma a kezdő sorát használjuk címként. A számozás mellett egy rövid argumentációt is írt a költő, melyben megjelölte a vers témáját.

A 3 nagy egység, amiből a kötet állt volna, három versciklus. Balassi a versciklusok darabjait nem a keletkezési idejük szerint állította sorrendbe, hanem a témájuk alapján, így egyfajta lelki, lírai önéletrajz formálódott belőlük.

Például a Júlia-ciklus versei egyfajta belső fejlődésmenetet tükröznek, összefüggés van az egyes darabok között, és érzelmi szempontból széles skálán helyezkednek el. Az első versek még a találkozás boldogságáról szólnak, az utolsó versek azonban már a szerelem reménytelenségét, a teljes lemondást fejezik ki.

Júlia egyre elérhetetlenebbé válik, afféle eszmény lesz, aki soha el nem érhető, távoli idegen ország lakója, ahová legfeljebb a darvak juthatnak el.

A jegyzetnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!