Babits Mihály: Jónás könyve (elemzés)
A téma korábbi feldolgozásai
A Jónás könyve előzményei szinte minden művészeti ágban megtalálhatók, ilyenek pl. Michelangelo Utolsó ítélet című festménye, Batizi András (16. századi énekszerző) Jónás prófétának históriája című verses alkotása, és a Babits-mű közvetlen elődje, Ambrus Zoltán Ninive pusztulása című műve.
Arany Jánosnak (akit Babits költőelődjének szokás tekinteni hasonló témáik és habitusuk miatt) is van egy töredékben maradt, kétsoros verse Jónásról, a Próféta-lomb: „Monda pedig az Úr választott hívének: / Menj, hirdess végromlást a nagy Ninivének.” Tehát Arany is akart ezzel a témával foglalkozni.
Babits műve eltér elődeitől abban, hogy a teljes történetet újraírja. Egyszerre nyúl vissza a bibliai hagyományhoz és értelmezi azt át, lényegében parafrázist alkot. Az elbeszélő formát megtartja, de a történet lényegi elemeit megváltoztatja.
A történet és mondanivalója
A cselekmény 4 szerkezeti egységből áll. A cím utal a bibliai történetre és az alkotás főhősére, Jónás prófétára, aki a Kr. e. 700-as években élt.
Az Ószövetségben szereplő Jónást Isten kiválasztotta, hogy hirdesse Isten Igéjét Ninive város lakóinak, akik bűnös életet élnek (bálványimádók, csak a földi javakat hajszolják stb.). Jónásnak Isten azt a feladatot adja, hogy figyelmeztesse őket: térjenek jó útra, különben nem marad el Isten büntetése.
Ám a gyáva Jónásnak nem tetszik ez a prófétaszerep, szembeszáll az Úrral, el akar menekülni a rábízott feladat elől, amit semmi áron nem hajlandó felvállalni. Babits is így menekült a gond és a feladat elől, amit közéleti teendői róttak rá (önéletrajzi elem, hogy Jónás is egy szigetre vágyott, ahol magány és békesség veszi körül).
Tehát Jónás először nem teljesíti az Úr parancsát, hanem elrejtőzik. Aztán amikor belátja, hogy nincs más választása, kevélykedve próbálja meggyőzni a niniveieket, de szégyenben marad: az emberek kinevetik, kigúnyolják, és közömbösek a mondandója iránt. Háromszor is nevetségessé teszik, így joggal érzi úgy, hogy a tömeg megszégyenítette. Kudarca után feldúltan kimenekül a városból a sivatagba.
Fontos neki a becsülete, a szavahihetősége, ezért elvárja az Úrtól, hogy ne hazudtolja meg őt: valóban pusztítsa el a várost. Ez azonban nem történik meg, ami mélységesen felháborítja Jónást. Megvádolja az Urat, hogy hazudott, és őt is hazugságban hagyta („Hazudtam én, és hazudott a naptár. / És hazudott az Isten!”)
A niniveiek közül csak néhányan tartanak bűnbánatot, ezért Jónás úgy gondolja, joggal várta el az Úrtól, hogy megbüntesse a várost. Ebből látszik, hogy csak emberszemmel lát, emberközelből és emberközelbe. Az isteni terv távlatából nem képes szemlélni az eseményeket. Ő a korlátozott emberi tudatával nem képes felfogni Isten tervét, ő nem rendelkezik Isten abszolút tudásával.
A mű középpontjában az Úr és Jónás vitája áll. Ezt a vitát az Úr zárja le a tökpéldázattal, amely megérteti Jónással, hogy küldetéstudata elszakadt az Úr tervétől.
Az Úr szavai értetik meg vele, hogy a niniveiek erkölcsi romlottságán jogosan háborodik fel, de ahhoz nincsen joga, hogy a város pusztulását kívánja. Aki nagyon szélsőséges igazságszolgáltatást követel, az átesik a ló túloldalára, és a legnagyobb igazságtalanságot követi el: nem szabad ugyanis az igazság nevében embertelenségre vetemedni.
Az Úr elmagyarázza azt is, hogy Jónás feladata a gonosz ellen felszólalni, a többivel nem lenne szabad foglalkoznia. Az Úr majd teszi, ami tenni kell („A szó tiéd, a fegyver az enyém. / Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.”)
Jónás ekkor ráeszmél, hogy az ő dolga nem az, hogy ítélkezzen a niniveiek felett, és az sem, hogy büntetést szabjon ki rájuk. Ő csak közvetítő.
Az a dolga, hogy bátran harcoljon a jó ügyért akkor is, ha kinevetik, kicsúfolják és az erőfeszítése eredménytelen marad. Ugyanígy a költő feladata is az embertelenség és a barbárság elleni harc, függetlenül attól, hogy látja-e az eredményét, érzi-e, hogy van értelme.
Ugyanis értelme mindig van, hiszen még Jónás szavai is kicsíráztak egy-két szívben („látá az Úr, hogy ott egyik-másik / szívében még Jónás szava kicsírázik”). Az egész város nem tért meg, de Jónás mégse prédikált hiába.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Julian Benda az írástudók árulásának azt (is)tekinthette írása alapján, hogy azt sem árulják el, hogy mi „vezérlő csillaguk”. Ebből arra is lehet következtetni, hogy Benda egyrészt jogot ad az írástudóknak arra, hogy (politikai) ideált is válasszanak, viszont ezt a választásukat(is)vállalniuk kell a világ előtt, mint világi „vezérlő csillagukat”, ha nem akarnak árulók lenni. E szerint nem teljesen egyértelműen igazolható a műelemzés állítása, miszerint Babits ellentmondásba került Bendával az írástudók felelősségét illetően abban, hogy Benda az írástudók felelősségét csak az esztétikai értékek területére korlátozná. Babits előszava Benda művéhez kitért az említett momentumra, tehát mint elfogadható alternatívát tekintetbe vehette ezt az utóbbi értelmezést is.
Irodalomtörténeti előzményként említést érdemelhet az, hogy Babits talán Petőfinek a XIX. sz. költőihez írt verse hagyományát követi függetlenül attól, hogy ez Benda álláspontja szerint az elfogadható, vagy sem.