A Csak posta voltál című vers a Nyugat 1932. évi első számában jelent meg először, később pedig a Versenyt az esztendőkkel! című, 1933-as kötetbe került.

Korai pályaszakaszában Babits a lírai ént, vagyis az egyént állította költészete középpontjába (erről tanúskodik pl. A lírikus epilógja című verse). Kései pályaszakaszában ezzel szemben úgy vélte, hogy a költőt az alkotása teremti meg (erről tanúskodik Mint forró csontok a máglyán című verse).

A Csak posta voltál megkérdőjelezi a lírai én kitüntetett helyzetét, ami általánosságban is jellemző a későmodern költészetre, és ami miatt a lírai én önazonossága elbizonytalanodik, elvész. A lírai én már nem a verset alakító középpont, helyzete a hagyománytól is függ és saját visszatekintő értelmezésétől is.

A vers jelentőségét az adja, hogy egy olyan jelenségre reflektál, amely a későmodern európai és magyar líra (Gottfried Benn, Paul Celan, Szabó Lőrinc, József Attila) fontos tapasztalata volt: a személyiség válságára és az egyénnek a hagyománytörténésben betöltött szerepére.

Babits arra a kérdésre keresi a választ, hogy ő mint egyén milyen szerepet tölt be a szellemi hagyományok átörökítésének folyamatában. Átörökíti-e az elődöktől örökölt hagyományt az utódokra, illetve ő maga létrehoz-e valamilyen átörökíthető, folytatható hagyományt. Tehát a hagyományhoz való viszonnyal foglalkozik, és az elődök, illetve utódok sorában való helyét keresi.

Csak posta voltál

Ki ugy véled, nyomot hagysz a világnak,
kérdezd a szőnyeget mely dupla lábad
nehezét únja s rímét ismeri:
marad-e rajta valami magadból,
vagy csak az utcán cipődre ragadt por
amit emlékül továbbadsz neki?

Aztán menj ki és kérdezd meg az utcát
melyet oly égve és merengve futsz át
naponta többször hogy már, azt hiszed,
minden ház lelked mély szineit itta
s lelked rongyait lengi mindenik fa
s a sarki szél is tégedet sziszeg,

kérdezd és olvasd amit rájuk irtál,
s vedd ki a szélből mit beléje sírtál
mint gramofonba mely megőrzené:
miről beszélnek? Régibb otthonodról
s a vad hegyekről, melyek alul egykor
közéjük jöttél, s amelyek felé

emléked visszanéz közűlük; ez vagy
te, ez az emlék! egy csöpp Fogaras vagy
Pest közepén, azt hordasz és vetítsz,
s ha árnyat festesz a város falára,
az csak a hűvös havasoknak árnya,
mely rádtapadt s amelyet közvetítsz.

Nem! hiszen ott is csak valaki voltál,
és a hegyekkel egy csak ott se voltál.
Mi voltál ott? keresd tovább magad!
Ott nyájas szőllőtőkéket cipeltél
s a barbár csúcsoknak nemet feleltél,
mert szülőfölded felelt általad.

Nagyapád háza s a szelíd Dunántul:
de abban se lelheted igazánbul
magad lelkét, lázadó siheder!
Más voltál ott is! más táj, messzebb útak
voltak még amik rajtad áthuzódtak
s csak posta tudtál lenni és meder.

Életed gyenge szál amellyel szőnek
a tájak s mult dob hurkot a jövőnek:
amit hoztál, csak annyira tied
mint a por mit lábad a szőnyegen hagy.
Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagy
magad is, kit a holtak lépte vet.

A Csak posta voltál műfaja önmegszólító vers, bár az önmegszólítás nem egyértelmű, hiszen Babits egy általános alanyt alkot meg („ki” névmás), aki lehet a befogadó, de lehet ő maga is. Tehát értelmezhető a vers úgy is, hogy a beszélő mellett van egy megszólított is, és értelmezhető önmegszólításként is.

A vers hangulata tépelődő, töprengő, polemikus. A vers szervezőelvét a vita adja: a lírai én kérdéseket tesz fel önmagának, és minden egyes válaszára újabb kérdéssel reagál.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!