A Balázsolás című vers 1937-ben keletkezett, Babits 1938. eleji gégeműtétje előtt írta. A margitszigeti Nagyszállóban tartózkodott 1937. május 8-tól június 3-ig, egy iskolai füzetbe írogatott, a vers „csírái” itt találhatók. A mű a Pesti Naplóban jelent meg 1937. augusztus 15-én.

A cím egyetlen névszó, amely utal a kezdő képre, a vers tartalmára. Szent Balázs valós személy volt, Sebasta (a mai Örményország területén fekvő római tartomány székhelye) püspöke és a keresztényüldözéseknek áldozatul eső vértanú: 316-ban halt mártírhalált Örményországban (kegyetlenül megkínozták és lefejezték).

A hagyomány szerint a püspök megmentette egy özvegyasszony fiát, aki egy halszálkától fuldoklott. Emiatt lett ő a torokbetegségek (torokfájás, mandulaproblémák és a sok kisgyermek halálát okozó torokgyík) gyógyító védőszentje. Azóta minden torokbetegségben szenvedő ember végez balázsolást.

Február 3-án van Szent Balázs ünnepe a katolikus egyházban, a balázsolás ennek az ünnepnek a népies neve. A szertartást Balázs-áldásnak nevezik, és rendszerint gyermekeken hajtják végre, akiket meg akarnak védeni a torokbetegségektől. Lényege, hogy a pap két keresztbe tett égő gyertyaszálat helyez a gyerek álla alá (úgy, hogy a torok a gyertyák között legyen) és áldást kér a gyermekre.

Felnőttre is elmondható ez az ima, Babits is megkapta a Balázs-áldást az operációja előtt. A pap által mondott segítségkérő fohász célja, hogy a beteg meggyógyuljon (vagy ha egészséges, akkor ne érje betegség).

A költő 1936-ban tudta meg, hogy gyógyíthatatlan betegsége, gégerákja van. Ettől kezdve gyakran megjelenik verseiben a halálfélelem (lásd pl. Ősz és tavasz között). Ilyen rettegést sugárzó, halállal szembenéző vers a Balázsolás is.

A haláltól mindnyájan rettegünk. Babits személyes érzéseinek megfogalmazásával arra tanít bennünket, hogy miként tudjuk méltósággal elviselni és leküzdeni a félelmünket.

Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
     Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
     s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
     Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
     aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
     oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
     s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
     életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
     lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
     nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
     segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
     hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
     magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
     Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
     hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
     ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
     mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
     és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
     zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
     kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
     kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
     hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
     Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
     kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
     a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
     csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
     okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
     még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
     olyan nagy dolog a halál.

A vers műfaja könyörgés. Akárcsak a könyörgő zsoltárokban, a lírai én szorongatott helyzetében fordul Szent Balázshoz, érvelésével a csodatévő vértanú segítségét kéri. A vershelyzet maga a balázsolás. A beszélő feltétlen bizalommal viseltetik a megszólított iránt, akitől segítséget remél. Ugyanakkor különös, hogy nem a gégeműtét sikeréért imádkozik, hanem azért, hogy bele tudjon nyugodni a halál tényébe.

Így a vers témája a halálfélelemtől való megszabadulás. Babits arra kereste a választ, hogy hogyan lehet méltósággal elviselni a szenvedést és nyugodtan tudomásul venni, hogy az ember meg fog halni. A balázsolás versbeli szituációja nemcsak abból ered, hogy a költő félt a műtéttől, hanem abból is, hogy a gyermekkori balázsolás emléke kapcsán próbált megszabadulni a félelmeitől.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!