Assisi Szent Ferenc (1181-1226) Naphimnusz című költeménye valószínűleg 1224 októberében keletkezett, miután a szerző hazatért a Szentföldről. A mű eredetileg a 148. zsoltár parafrázisa (újraírása) lett volna, de ahhoz képest új tartalmakkal is bír, és végeredményben meghaladja azt. Az ókori himnuszköltészet él benne tovább.

Assisi Szent Ferenc munkásságáról érdemes tudni, hogy ő a ferences rend megalapítója, amely egy koldulórend volt (hazánkban a 13. század második felétől volt jelen). Jómódú kereskedőcsaládba született, s előbb kereskedett, aztán katonáskodott. 1205-ben szakított addigi életmódjával, mivel látomásai voltak, és 1209-ben végleg elkötelezte magát Isten szolgálata mellett.

Az evangéliumi szegénység eszméjét akarta megélni, ezért lemondott a világiasság minden formájáról. Így kortársaitól a „poverrelo” (szegényke) melléknevet kapta.

Assisi Szent Ferenc, akit halála után 5 évvel avattak szentté, nagy hatással volt az utókorra, pl. az irodalomban hatott Dantéra, és képzőművészeti alkotások is születtek róla (freskók, festmények, szobrok) Giotto, Rafaello, Donatello, El Greco és más művészek munkájának eredményeként. A 20. században filmek is készültek életéről, pl. Franco Zeffirelli Napfivér, holdnővér című alkotása 1972-ben.

Magyarországon is volt kultusza. Az 1440 körüli Jókai-kódex már ír az életéről, tetteiről, és II. Rákóczi Ferenc is írt róla. Érdemes még tudni, hogy ő Olaszország védőszentje.

A kortársai által „Isten trubadúrjának” nevezett Assisi Szent Ferenc költészetében a keresztény hit újfajta szellemisége jelenik meg. A biblikus és középkori hagyományokhoz képest új tartalmakkal tölti meg a himnuszköltészetet, mintegy újjáéleszti a trubadúrlíra hangnemét.

A Naphimnusz, melyet röviddel a halála előtt írt, ószövetségi hagyományokat követ (úgy épül fel, mint az ószövetségi Teremtés könyve). A beszélő a világ minden teremtményének nevében szólal meg, és a teremtett mindenséget Isten dicsőítésére szólítja fel. Miközben felsorolja a teremtés elemeit, a természetben gyönyörködve magasztalja a Teremtőt.

Hangja olyan, mintha forró szerelmes éneket zengene. Csakhogy szerelmének tárgya nem egy lány vagy asszony, hanem a Mindenható, akit nem a világtól elvonatkoztatva magasztal, hanem teremtményein keresztül imádja Őt. Hiszen a világ összes szépsége Isten keze munkája.

Naphimnusz

Mindenható, felséges Atyánk, hozzád száll a
dicséret, magasztalás, tisztelet és hála.

Minden a te tulajdonod, s nincs ember, aki
méltó lenne nagy neved kimondani.

Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott,
legfőképpen öreg bátyánk, a Nap:
az égből néz ő le, és tőle világos a nappal,
és ékes, szépséges ő, tündökletes,
ó, felséges Atyánk, mint te magad.

Dicsérjen téged nénénk, a Hold, meg a Csillagok,
te formáltad őket, s mind oly gyönyörűen ragyog.

Uram, dicsérjen téged bátyánk, a Szél,
a levegő meg a felhő, a derűs ég s a vihar,
te táplálod teremtményeid ezek áldásival.

Dicsérjen téged kedves húgunk, a Víz,
aki hasznos, alázatos és tiszta is.

Uram, dicsérjen téged öcsénk, a Tűz,
vele gyujtasz fényt napszállat után,
szép és félelmetes ő, erős és vidám.

Uram, dicsérjen téged jóságos Földanyánk,
ki hátán hordoz minket s áldásait árasztja ránk:
mienk pompás virága a réten s gyümölcse a fán.

Boldogok, Uram, akik szerelmedért másoknak megbocsátanak,
akik betegséget szenvednek el és keserű kínokat,
boldogok, kik békén tűrik a föld nyomorát,
mert elnyerik ők, felséges Atyánk, fényes koronád.

Dicsérjen téged testvérünk, a testi halál,
akitől emberfia nem menekülhet, –
jaj annak, akit a végső perc halálos bűnben talál!
Boldogok, kik szent akaratodban megnyugosznak:
a második halált nem kell elszenvedni azoknak.

Dicsérjük Urunkat, ég s föld seregei,
áldjátok őt és nagy alázattal szolgáljatok neki!

(Képes Géza fordítása)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!