Arthur Rimbaud Kóborlásaim című verse a tizedik darabja annak a tíz szonettből álló sorozatnak, amely a költő vándorlásait örökíti meg. Rimbaud ugyanis gyerekkorában szinte minden ellen fellázadt, ami körülvette. Nyugtalan, lázadó szellemű gyerekként többször is elszökött otthonról.

Először 1870 augusztusának végén szökött meg hazulról. Ekkoriban dúlt a francia-porosz háború, és a társadalmi-politikai viharok izgalmai Párizsba vonzották. Csavargásait végül egészen realisztikus, „útinapló” jellegű versekben örökítette meg. Nemcsak személyes sorsát, helyzetét tárta fel bennük, hanem az ország háborús állapotait is.

Idill és tragédia sajátosan keveredik ezekben a szonettekben. A kamasz Rimbaud szereleméhsége, egy-egy cselédlány utáni vágyakozása (A Zöld Hordó, A kísértő) és a háború tragédiája (A völgyben egy katona alszik) is hangot kap.

A tizedik szonett a Kóborlásaim, amely elragadó önarckép az elnyűtt ruhában, lyukas cipőben vándorló és a szabad ég alatt alvó fiatal poétáról, aki még ilyen körülmények között is Múzsáját szolgálja. Rimbaud 16 éves volt ekkor.

Kóborlásaim

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.
A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam
szeptember estjein s a homlokomra lágyan
mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

(Radnóti Miklós fordítása)

A vers egy dalszerű, egyenletesen előrehaladó állapotleírás, az első sortól az utolsóig egységes vízió a költőről. Formája szonett (de hosszabb sorok találhatók benne), rímei tudatosan, feszesen szerkesztettek, egy furcsán visszatérő, ölelkező gesztus van bennük (rímképlet: abba cddc eef ggf).

Beszédhelyzete: egy kóborló, csavargó poéta első személyben mondott monológja. Hangulata szomorkás, mélázó, elgondolkodó. A lírai én magányos, céltalan, tétova bóklászásra, vándorlásra adta a fejét.

A Kóborlásaim egyszerű kis vers, nincsenek benne bonyolult időviszonyok, csak tágas képzetek. A beszédmód lendületes.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!