Ezután még továbbmegy Rimbaud. Más érzékelhető tapasztalati világ is megjelenik, már nemcsak a színek és a belső tulajdonságok rendelődnek hozzá a hangokhoz:

Az Á hang (fekete szín): a bűzös valamit belepő fekete legyek bolyhos fara és az árnyak öble.

Az Ó hang (kék szín): szörnyű, taszító, riadalmat keltő, nagy, erős hangot adó eszközök, pl. harsona, végítéleti hang és földöntúli csend.

Az É hang (fehér szín): királyi hermelin, azaz magasabb rendű, s puha, női.

Az I hang (piros szín): kihányt vér, kecses női ajak.

Az Ú hang (zöld szín): tenger végtelensége, a tengervíz nyugodt gyűrűzése, tudósok békés homlokán a ránc.

Az Ő hang (lila szín): szemsugár, egy szerelmes tekintet sugara.

Tehát színnel, hanggal, lelkiállapottal, tapintásérzettel, máshonnan ismert anyagok világával jellemzi Rimbaud az ábécé magánhangzóit. Erősen hat az érzékszerveinkre, érzékeinkre, és különböző érzékterületek kapcsolódnak össze. Látási, hallási, tapintási és szagélmények keverednek.

Ez a képalkotási technika a szürrealisták álomtechnikáját előlegezi. Rimbaud látomásai a delíriumos állapotban szabad asszociációval előhívott képekre emlékeztetnek. Képzetei egy-egy színvilágon belül is, de a színek-hangok egymásutánjában is vakmerően ellentétes képeket, érzéseket, hangulatokat idéznek.

Az első 2 strófát ellentétes képek uralják: az adott hanghoz társítható szélső értékek jelennek meg: a rút, visszataszító, undorító, pokoli képzetek (pl. „setét legyek”, „szörnyű bűzt belepnek”, „kihányt vér”), és ezzel szemben a szép, tiszta, méltóságteljes, hűvös magaslatok („jégtűs gleccser”, „tiszta sátor”).

Ahogy a színek között is megtalálható az ellentét (pl. fekete-fehér), ugyanúgy a hozzájuk kapcsolt látomásokban (szurok-hó, ránc-békés homlok, harsonák-csönd, gyűrűző-nyugodt) is nagy ellentétek vannak. A szinesztéziás képek egy sor ellentétes fogalmat jelölnek: szenny-tisztaság, rútság-szépség, undor-lelkesedés, fájdalom-gyönyör, ijesztő hang-békés égi csönd.

Tehát a magánhangzókhoz kapcsolódó képzetek értékviláguk szempontjából szélsőségesek. A legtöbb hanghoz negatív képeket kapcsol Rimbaud, csupán az É és az Ú hangokhoz kötődnek egyértelműen pozitív, felemelő és megnyugtató képzetek.

A vers egyik értelmezője, Lucien Sausy szerint, aki 1933-ban írta meg elemzését, nagy eszméket lehet a betűkhöz társítani:

Á: halál, kihunyt remények

É: csúcsok, fény felé törő lendület

Ú: mozgékony, határtalan gondolat

I: a nő misztériuma

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!