A magánhangzók szonettje

Szurok Á! hó É! rőt I! zöld U! kék O! – csak egyszer
Lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Á! – szőrös öv, mely a setét legyek faráról
Csillog, ha némi vad bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
Halk hóvirág, királyi hermelín, jégtűs gleccser!
I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
Vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

Ú! – az isteni tenger nyúgodt, gyürűző tánca,
Nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca
A békés homlokon, mit alchimia tép föl, –

Ó!: – szörnyü harsonák, mik ítéletre zengnek,
És Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek,
Oméga! – viola sugár az Ő szeméből!

(Tóth Árpád fordítása)

A vers műfaja szonett, ahogy a címében is szerepel. Ugyanakkor az eredeti francia cím nem tartalmaz műfajmegjelölést („Voyelles”=magánhangzók), az eredeti cím leíró jellegű.

A magánhangzók szonettje típusa szerint programvers, legalábbis abban az értelemben, hogy ez a vers a Rimbaud által kijelölt új költői technika, a szabad képzettársítás poétikájának első dokumentuma. A verset nemcsak Rimbaud „színes hallása” teszi jelentőssé, hanem a hangszínekhez kapcsolódó impressziók, kavargó látomások szokatlansága is. Ezt a kötetlenséget mintegy ellenpontozza a fegyelmezett, zárt szonettforma.

A magánhangzók szonettje a francia ábécé magánhangzóinak hangulatát és a költészettel való kapcsolatát dolgozza fel témaként, vagy inkább mondhatjuk, hogy a magánhangzók hangulatának hatására elszabaduló képzeteket tárgyalja.

A vers jelentése rendkívül sokrétű: értelmezési tartománya az egyszerű szinesztéziás asszociációjátéktól a nyelv világteremtő funkciójáig terjed. A különböző értelmezések szerint a mű lehetséges témái között szerepel az irodalom természete, a nyelv mibenlétének kérdése és a létértelmezés. Jelentésébe ma már belejátszik a nyelvben létező, a csak nyelv által létező világ fogalma is.

Hangulata felfokozott, eksztatikus. Stílusa szimbolista, megelőlegezi a 20. századi Paul Valéry tiszta költészet-koncepcióját és a szürrealizmust. Ugyanakkor impresszionisztikus, szinesztéziás jellegű is, így valójában az impresszionista-szimbolista versek közé tartozik.

Kifejezőeszközök: metafora, szinesztézia, halmozás, fokozás, ellentét, felkiáltás, evokáció (Baudelaire Egy dög című versére, a Jelenések könyvére), nominalizáció (alig tartalmaz igéket).

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!