A Vörös Rébék című ballada 1877. szeptember 26-án íródott. Az Őszikék korszakából való vers, amely a realitást babonás elemekkel, naiv látomásokkal keveri.

Ez a ballada is a népi életből vett témát dolgoz fel és paraszti környezetben játszódik, legjobban talán az Ágnes asszonyhoz hasonlítható, amelyben szintén megjelenik a házasságtörés motívuma. Itt azonban van egy csavar, ugyanis nem a lelkifurdalás a vers témája.

Ráadásul nem a bűnös bűnhődik meg, ami azt jelzi, hogy az addig biztosnak érzett értékrend felbomlott, az erkölcsi világrend bizonytalanná vált. Már nem olyan egyértelmű, hogy ki a felelős a tragédiáért, bűn és bűnhődés között már nincs ok-okozati kapcsolat, hiszen az ártatlanok bűnhődnek. A gonosz nem kapja meg a büntetését, áldozata nem kapja meg a jutalmát, sőt, még a bosszú lehetőségét sem.

A feleség bűne (a házasságtörés) az alapvetően ártatlan férjet hajszolja bele egy nagyobb bűnbe (kettős gyilkosságba), és bűnhődnie is egyedül neki kell. A Vörös Rébék azt mutatja be, hogyan indítja el a kisebb vétek azt a lavinát, amely végül tragédiához vezet.

Ez a nagyon is valóságos téma keveredik a varázslattal és a mágiával, ugyanis a tragikus történet egy babonás falusi környezetben játszódik. Így még fantasztikus, mesés elemeket is tartalmaz a vers: a népélet és a népi hiedelemvilág tükröződik benne a maga varázslatosságával, boszorkányosságával, hiedelmeivel.

A népi hiedelemvilág részét képezik a lidércek, manók, vasorrú bábák, a temetőben seprűn összegyűlő banyák, stb. A Vörös Rébék „címszereplője” egy gonosz vén boszorkány (a Rébék egy női becenév, a becézés nélküli alak a Rebeka), aki kerítőnő is.

A boszorkányok a népmesékben és népdalokban általában gonosz, rosszindulatú nőalakok, akik fekete mágia és varázslat segítségével hoznak bajt és szerencsétlenséget másokra.

A tragédiát okozó események elindítója jelen esetben is egy gonosz boszorkány, Rebi néni, aki fekete mágia segítségével éri el, hogy egy fiú és egy lány házasságot kössön, aztán rosszra csábítja, házasságtörésre beszéli rá a szép, kacér, fiatal menyecskét.

Ugyanakkor a falu tudatlanságban élő népe legalább annyira főszereplője a balladának, mint maga a rémisztő varjú-asszony: az emberek felvilágosulatlansága, babonássága, varázslatban, fekete mágiában való hite nélkül nem születhetett volna meg ez a történet.

Arany tudatosan szerkesztette a balladát: a Vörös Rébék éppen 13 strófából áll, amely köztudomásúlag szerencsétlen szám a babonás emberek számára. A másik utalás a babonára a boszorkány neve: Rebeka ugyanis héberül azt jelenti: megbabonázó, megigéző.

Vörös Rébék

„Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón s elrepült –”
Tollászkodni, már mint varju,
Egy jegenyefára űlt.
Akinek azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár:
Hess, madár!

Ő volt az, ki addig főzte
Pörge Dani bocskorát,
Míg elvette a Sinkóék
Cifra lányát, a Terát.
De most bezzeg bánja már,
Váltig hajtja: kár volt, kár!
Hess, madár!

Pörge Dani most őbenne
Ha elbotlik se köszön,
S ha ott kapja, kibuktatja
Orrával a küszöbön.
Pedig titkon oda jár,
Szép asszonynak mondja: kár!
Hess, madár!

Cifra asszony színes szóra
Tetteti, hogy mit se hajt:
„Kend meg köztünk ne csináljon
Háborodást, házi bajt,
Nem vagyok én csapodár.”
Rebi néni mondja: kár!
Hess, madár!

Másszor is jön, hoz fehér pénzt,
Piros kendőt s egyebet:
„Nesze, lyányom! e mézes bor
Erősítse a szived:
Szépnek úgy nem tenni kár!”
– „Hadd jöjjön hát a kasznár.”
Hess, madár!

Háborúság, házi patvar
Attól kezdve van elég;
De nem hallik a szomszédba:
Pörge Dani tűri még.
A bölcső is ott van már:
Künn egy varju mondja: kár!
Hess, madár!

„Asszony, ördög! vidd apádnak
Haza ezt a gyermeket –
Ne! a varjut (hol a puskám?)
Útra meglövöm neked.”
Varju azt se mondja: kár!
El sem is rebbenti már:
„Hess, madár!”

Híre terjed a helységben:
„Tudjátok, mi az eset?
Pörge Dani egy varjút lőtt
S Rebi néni leesett!”
Rebi lelke nem vón’ kár:
De, mint varju, visszajár.
Hess, madár!

Gyilkost a törvény nyomozza;
Szegény Dani mit tegyen?
Útnak indul, bujdosásnak,
Keskeny pallón átmegyen.
Szembe jött rá a kasznár.
Varju elkiáltja: kár!
Hess, madár!

Keskeny a palló kettőnek:
Nem térhet ki a Dani;
Egy billentés: lent a vízben
Nagyot csobban valami.
Sok eső volt: mély az ár.
Varju látja, mondja: kár!
Hess, madár!

Bujdosónak kín az élte;
Reszket, ha levél zörög:
Felvont sárkányt vesz kezébe,
Hajtja éh: „megállj, görög!”
Varju mind’ kiséri: „kár!…
Fennakadsz te, szép betyár!”
„Hess, madár!”

„Most ebédre, hollók, varjak
Seregestül, aki van!
De szemét ne bántsa senki:
Azzal elbánok magam.”
Fekete volt, mint bogár:
Asszony ott sír: „mégis kár!
Hess, madár!” –

Vörös Rébék általment a
Keskeny pallón: most repűl;
Egy varjúból a másikba
Száll a lelke, vég ne’kűl;
S kinek ő azt mondja: kár!
Nagy baj éri és nagy kár.
Hess, madár!

Ez az egyik legsűrűbb, legtöményebb Arany-ballada, amely a végletekig van tömörítve és redukálva. Tömbszerűen épül fel, és az olvasónak alaposan meg kell dolgoznia vele, mire összerakja a történetet. Nekünk kell kitalálnunk, mikor ki beszél, mert a mesélő ezt nem jelzi. Egy nagy tragikus történet van elrejtve benne, amelyet a narrátor életszerűen, titokzatosan, sokat sejtetően ad elő.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!