A Naturam furca expellas 1877. július 9-én keletkezett, a kapcsos könyvbe írt Őszikék ciklus ötödik darabja. (Az őszike egy kikericsfaj, amely késő ősszel virágzik. A görög mitológia Prométheusz virágának is nevezi és fiatalító, védelmező, gyógyító szerepet tulajdonít neki, ez játszhatott szerepet a címválasztásban.)

Az Őszikék-ciklus a szellemi romlást és testi öregedést tematizáló, lemondó és rezingált hangvételű,  vallomásszerű, önmegszólító versek mellett olyan ironikus, antielégikus verseket is tartalmaz, mint a Naturam furca expellas.

A versben az illúzióiból kiábrándult idős költő mesterségéhez, a költészethez való ragaszkodását és hivatása vállalását fogalmazza meg egy bizarr gyermekkori emlékből kiindulva. Ez a gyerekkori élmény a tökharanggal való játék, amelyet saját örömére űz a gyermek, ugyanígy Arany is a maga kedvére verselgetett az Őszikék írásakor.

Úgy érezte, verseinek nincs visszhangja, ezért költői tevékenységét a versben ironikusan a tökharanggal való játékhoz hasonlítja: a versírás is csak ártatlan mulatság, nem több, ám ő ennek ellenére is ragaszkodik hozzá.

A verset Arany nem engedte publikálni, csak halála után jelent meg (fia, Arany László adta ki az Arany János Hátrahagyott iratai és levelezései 1. kötetében 1888-ban).

Naturam furca expellas

Gyermekkoromban felköték
A színben egy nagy tökharangot,
Amely ugyan nem ada hangot,
De máskép vígan működék;
Megvolt a súlya, lódulása,
Kötelét hogy jól visszarántsa
S vele a kis harangozót; –
Szóval: csinált kommóciót.

„No, mondám, majd ha nagy leszek,
Valódi harangot veszek
És azt egész nap kongatom
Saját kényemre, szabadon.”

Így kongatom most untalan
E verseket – bár hangtalan.

A cím egy latin közmondás része, amelyet akkoriban mindenki ismert (minden latintankönyvben benne volt): „Naturam furca expellas, tamen usque recurret” (ejtése: naturam furká expellász, tamen uszkve rekurret), jelentése: „Űzd ki bár a természetet vasvillával, mégis mindig vissza fog térni.”

A latin közmondást egy magyar közmondással rokonították a korabeli lexikonok: „kutyából nem lesz szalonna”. Azaz az emberi természetet nem lehet megváltoztatni: el kell fogadni a ránk mért sorsot.

A széles körben elterjedt latin közmondás egy horatiusi verssorból keletkezett, a Naturam furca expellas cím tehát egyben egy Horatius-idézet is (az Epigrammák I. könyvéből a 8. levél 24. sorának kezdete), amelyet Kis János 1833-ban a következőképpen fordított magyarra: „A természet, ámbár időre, órára / Elkergettethetik, megtér nemsokára”.

A Horatius-féle episztola a falusi élet egyszerűségét dicséri a városi élettel szemben, amely Horatius szerint az „őstermészet” megerőszakolása, ezért az emberiségnek vissza kell térnie a természet lágy ölére (ezt a gondolatot a rousseau-i szentimentalizmus kapta fel később, de Aranytól sem volt idegen).

Azonban Arany egy kicsit átértelmezi a „natura” (természet) szót: nála nem az anyatermészetet jelenti, hanem az emberi természetet, az eredendő rossz természetet, a javíthatatlan ösztönvilágot. Tehát a vers címe, a Naturam furca expellas arra utal, hogy bottal se lehetne kiverni a költőből a versírás szenvedélyét, mivel a természet (beleértve az emberi természetet is) legyőzhetetlen.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!