A Mindvégig 1877. július 24-én keletkezett, az Őszikék ciklus darabja. Egy újfajta ars poetica, olyasfajta önmegszólító vers, mint Vörösmarty Mihály A vén cigánya: ez is felszólítás az alkotásra, illetve az alkotás vállalására minden körülmények között, „mindvégig”. Gyönyörű hitvallása Arany Jánosnak.

A költő rájátszik egy másik versére: a Mindvégig ugyanis a Letészem a lantot ellentéte. Arany ott azt mondta, félre a lanttal, hiszen nincs kinek dalolni, s mi értelme van így a költészetnek? A Mindvégig ezzel szemben a bölcsesség és az alkotókedv verse, és az életbe vetett hité. Arany itt azt mondja, elégedj meg a kicsivel is, hisz szép ez az élet.

Végre elhiszi, hogy neki is van tehetsége (valamihez mindenkinek van), Isten adta, és a költőnek azt kell tennie, amihez tehetsége van, vagyis pengetnie kell a lantot, akkor is, ha van hallgatója, és akkor is, ha nincs. Hogy még van erőd írni, ez gerjesszen, ez adjon erőt, írja oly sok tragikus fordulat után, lánya halála után az öreg, bölcs Arany János.

A Mindvégig nem jelent meg a költő életében: publikálására – Arany fenntartásai miatt – csak halála után került sor. A költőt ugyanis kételyek gyötörték a költői megszólalás lehetőségeivel kapcsolatban. Mivel lírájának ezek a késői darabjai személyesebb hangvételűek, Arany sérülékenyebbnek érezte magát a nyilvánossággal szemben.

A Mindvégig párverse Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeménye és Arany egyik korábbi verse, a már említett Letészem a lantot.

Mindvégig

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
Balsors keze mért?…

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kiméled
Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, –
S egeden felényit
Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban –
És érzelem, az van,
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
– Mint tücsöké nyáron –
Vész is ki dalod.

A Mindvégig önértelmező jellegű költemény, egy alkotói pálya áttekintése, és az alkotáshoz való viszony fölötti töprengés, önbiztatás. Arany kései költészetének remekműve, amely a mindhalálig való írás kötelességét fogalmazza meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!