Arany János Buda halála című elbeszélő költeménye 1863-ban keletkezett. A költő által tervezett, de soha el nem készült Csaba-trilógia első része. Önállóan is megállja a helyét, teljes egész, kerek mű.

Keletkezés: Aranynak régi álma volt egy három részből álló epikus ciklus, egy hun eposz megírása, melynek hőse Attila hun király, illetve Csaba királyfi lett volna.

Nagyon alaposan megtervezte a cselekményt, melynek lényegét a következő szavakkal foglalta össze: „A körülményekben rejlő végzetesség által, melyet Detre ármánya elősegít, Etele oda sodortatik, hogy bátyját, Budát megöli. – Nagy tulajdonai s a látszó igazság bocsánatot nyernek neki a népnél, de az isteni nemesis [büntetés, bosszúállás] ily könnyen ki nem engesztelhető. Jóslatot kap, hogy birodalma el fog enyészni, de az a fia, kit még nem ismer, helyreállítja újra.” Ez az ismeretlen fiú Csaba királyfi.

Arany 1852-53 körül belefogott terve megvalósításába, a trilógia címe Csaba királyfi lett volna, de töredékben maradt. 1855-56-ban újra elkezdte kidolgozni (Nibelung-strófákban), de ez a próbálkozás is abbamaradt.

Végül 1863-ban sikerült megírnia a trilógia első részét, ez volt a Buda halála. 1862. február végén kezdett hozzá és 1863. május 6-án fejezte be. Egy lendületre, konok kitartással írta meg és benyújtotta az Akadémiának: a Nádasdy-díjra pályázott és meg is nyerte (Nádasdy Ferenc gróf 1857-től kétévente 100 arannyal jutalmazta a legjobb magyar tárgyú elbeszélő költeményt). A pályázatra összesen 12 munka érkezett és Aranyé messze kimagaslott a többi közül.

Utoljára 1881-ben vette elő a Csaba-trilógiát, és a második részből elkészítette az első két éneket (ebben a részben bontakozott volna ki Etele (Attila) bűnének végzetes következménye, a hun birodalom bukása). A mű soha nem készült el. Ez nyomasztotta Aranyt, későbbi verseiben meg is említi, hogy félbe-szerbe hagyta munkáit.

Toldy Ferencnek írt levelében 1857-ben a következő sort olvashatjuk: „lehet, hogy van, úgy élet-, mint irodalmi pályámban valami humoros. Töredék az is, ez is…” Pályájáról vont mérleget a „bevégzetlen élet, bevégzetlen munka” keserű megállapításával.

Társadalmi háttér: a mű a Világos és a kiegyezés közti időszak terméke, e korban a testvérharc, a nagy hivatás eljátszása jól kifejezte azt az önvádfélét, ami a nemzet szellemi vezetőit eltöltötte.

Arany egy olyan generációhoz tartozott, melynek társadalmi alapélménye volt nagy politikusok, államférfiak porondra lépése. Az irodalomban, a költészetben is nagy, zseniális tehetségek jelentek meg a reformkor és a szabadságharc idején.

A Buda halála szintézise mindannak, amit a költő élete első, nagyobb felében átélt, ami benne az emberről, a társadalomról és a természetről alapvető élményként kialakult.

Helye a költő pályáján: a művet érzékeny lélekábrázolása, az intrika, a cselszövény, az emberi indulatok születésének-felnövésének bemutatása Arany „irracionálisabb” balladáival rokonítja (pl. Vörös Rébék, Ágnes asszony).

Korstílus: romantika, realizmus.

A romantika követelményeinek megfelelően a múltból veszi tárgyát, a nemzet mitikus hőskorából, de realista lélekábrázolási eszközökkel él (az Arany-balladákra jellemző lélektani kidolgozottság figyelhető meg).

A hun trilógia terve a nemzeti költészet megteremtésének programjához kapcsolódott. Herder eredetiségelve következtében a romantika korában elvárták, hogy egy-egy nemzet irodalma egyedi jelleget öltsön. Úgy gondolták, a költészet akkor válhat nemzetivé, ha ősi hagyományokra épül.

Arany célja az volt, hogy a Csaba-trilógia megírásával részlegesen pótolja a magyarság elveszettnek hitt naiv eposzát, melynek egykori létezéséről meg volt győződve. A Buda halála csupán a tragikus előtörténet lett volna.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!