Arany János Az elveszett alkotmány című műve 1845-ben keletkezett. A költő ezzel a művel indult el epikusként a pályáján. Epikusnak vallotta magát és mindvégig ragaszkodott a verses epikához, akkor is, amikor az elbeszélő költemény már korszerűtlen műfaj volt, s Európa-szerte prózában írtak (regényeket). Epikájának egyik első termése Az elveszett alkotmány.

Keletkezése: a művet nem igazi nagy költői becsvágy szülte, hanem inkább egy spontán rögtönzésről van szó. A költő eredetileg nem is műalkotásként, hanem csak „magán-időtöltésül” írta, és nem szánta a közönség elé.

Önéletrajzi levelében így vall erről: „1845 nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztének bennem, és megkezdém, minden előzetes terv nélkül, írni Az elveszett alkotmányt. A darab eredetileg nem volt a nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire más térem nemigen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz.”

Tehát csak ki akarta írni magából azt, ami felgyülemlett benne. Ám amikor értesült arról, hogy a Kisfaludy Társaság kiírt egy pályázatot, amelynek kereteibe épp beleillik Az elveszett alkotmány (a kiírás szerint hazai tárgyú vígeposzt kellett írni), beküldte a művet. A pályázati határidő miatt sietve kellett befejeznie, a simítások hiánya érződik az anyag rendezetlenségén.

Az elveszett alkotmány megszületésére más szempontból is döntő befolyása volt a Kisfaludy Társaság 1845-ben kiírt pályázatának. A pályázat jeligés volt, Arany ismeretlenként jelentkezhetett, kockázat nélkül (utóbb maga fogalmazta meg, hogy ismeretlen nevén nincs mit féltenie):

Bírálói (Stettner György, Erdélyi János és Vörösmarty Mihály) a beérkezett öt pályamű közül Az elveszett alkotmánynak ítélték a jutalmat.

Fogadtatás: Arany megnyerte a pályadíjat, de az elismerő vélemények, a méltatások között volt egy elmarasztaló bírálat is, Vörösmarty Mihályé: „Nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők.” Vagyis Vörösmarty művészi kezdetlegességet látott Arany nyelvi érdességében. Erre céloz az eposz elején a később beszúrt sor: „Víg eposzát Pesten soha meg nem huszonötölték.”

Aranyt csak ez az egy vélemény izgatta. Vörösmarty kritikája nem véletlen: Arany pont a Vörösmartyék fénylő, magas stílusát, nem mindenki számára érthető, mesterkéltnek érzett nyelvezetét és gondosan kimunkált hexametereit gúnyolta ki. A versbeli zökkenők is valószínűleg Arany szatirikus céljait szolgálták.

Különben maga Arany sem értékelte sokra ezt az alkotását, sőt, még szigorúbban bírálta saját művét, mint kritikusai: „Sajnálom elveszett időmet, melyet Az elveszett alkotmányra vesztegettem”, írta Toldy Ferencnek, amikor elújságolta neki, hogy a mű nyert a Kisfaludy Társaság pályázatán. Egy évvel később is így írt művéről: „az egész valami elnyúló s mint egész, kiállhatatlan valami lőn… Nincs kerekdedség, nincs kellő emelkedés és elfogyás: epizódjaiért látszik élni.”

A minőségre kényes költő, amikor már túl volt a megíráson, kiábrándulással tekintett saját művére, viszont a közönségnek tetszett. Sok olyan anekdota, gúnyrajz, helyzetjelentés, politikai programtöredék volt benne, ami érdekessé tette a korabeli olvasók számára. Az elveszett alkotmány a korabeli közvéleményt foglalkoztató, aktuális téma miatt népszerű lett.

Barátai és a siker, valamint a bíráló szavak Aranyt további munkára késztették, mint egy levelében írja, úgy érezte: „most már megállapodnom nem lehet”.

Helye a költő pályáján: Arany verses epikájának egyik irányát jelöli ki Az elveszett alkotmány (a másik irányt a Toldi). A modern élet töredezettség-élményét, az én és a világ megbomlott harmóniáját, az eszmény és a valóság egyensúlyhiányának tapasztalatát mutatja fel.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!