Trigorin (teljes neve: Borisz Alekszejevics Trigorin): sikeres, neves író. Kiégett, cinikus ember, de nem tehetségtelen és van önkritikája.

Trigorin hosszú ideje Arkagyina szeretője. Bár többéves szerelmi viszony fűzi őket össze, a férfi nem boldog. Együtt él Arkagyinával, de nem szereti, mégis képtelen elszakadni tőle, Ez jól megmutatja jellemhibáit: ingatagságát, akaratgyengeségét.

Amikor Szorin birtokára látogatnak, Trigorinban hirtelen fellángol a vágy Nyina iránt. Úgy érzi, megérkezett „az álmok világába repítő gyönyörű, ifjú, költői szerelem.” De hiába vonzódik Nyinához, alkalmatlan az igazi, mély érzelmekre. Nem lát a lányban többet egy elbeszélés témájánál, de azért a szeretőjévé teszi, csak hogy később megunja, elhagyja és visszatérjen Arkagyinához.

A magánélete tehát nem boldog. Hivatásában szintúgy nem sikerül neki az önmegvalósítás. Nem szeret írni, a legszívesebben csak horgászna. Ennek két oka van:

• bár tudja, hogy tehetséges, azzal is tisztában van, hogy nem kiváló író, és szenved saját középszerűségétől. Csupán a természet „ábrázolására” képes, az életet másolja: „végül is úgy érzem, hogy én csak a tájleíráshoz értek, minden egyébben hamis vagyok, hamis a csontom velejéig”. Fél attól, hogy nem tud a magasabb művészi igényeknek megfelelni. Nem szereti magát mint írót, műveivel elégedetlen. „alig jelenik meg egy könyvem, máris utálom, és már bánom, hogy nem az igazi, melléfogás, egyáltalán nem kellett volna megírni, és bosszankodom, lelkem mélyéig tisztátalannak érzem magam.”
• az íráskényszer robottá vált a számára: „Éjjel-nappal fogva tart egy nyűgös gondolat, az, hogy nekem írnom kell és írnom kell és… Alig fejeztem be egy elbeszélést, máris, miért, miért nem, másikat kell kezdenem, azután harmadikat, aztán pedig a negyediket… Írok szakadatlanul, mintha zsákot hordanék, és nem tudom abbahagyni. Mi van ebben gyönyörű vagy ragyogó, ha szabad kérdeznem? Veszett hajsza az élet! (…) Minden pillanatban kénytelen vagyok arra gondolni, hogy vár a befejezetlen novellám. (…) Amikor befejezem a munkát, (…) a fejemben már ott görög egy súlyos vasgolyó: az új téma. És máris odakényszerülök az íróasztalhoz, és lóhalálában írok, írok, írok. És ez így megy mindig, szakadatlan. Nincs nyugtom saját magamtól, és érzem, hogyan falom fel a saját életemet, hogyan gyűjtöm a mézhez, amelyet odaadok, tudom is én, kinek, ki a nagyvilágba, a virágport a saját legszebb virágaimból, de közben letépem a virágokat, és tönkreteszem a tövüket.”

Minden helyzetben jegyzeteket készít, hogy felhasználhassa azokat műveiben. „Látom, nézze, ott azt a felhőt. Zongora formája van. A gondolatom: valamelyik elbeszélésembe bele kellene szőni, hogy az égen egy zongora formájú felhő úszott. Jázminillat csapja meg az orromat. Gyorsan vésem a fejembe: émelygős illat, özvegyek virága, felhasználni nyári est leírásában. Résen vagyok, vadászok minden szóra, és sietek belakatolni irodalmi raktáramba, hátha jó lesz valamire.”

Trigorin tehát sem a művészetben, sem a magánéletben nem képes az önmegvalósításra. Egy olyan életről álmodozik, amelyben leküzdhetné az írás szenvedélyét, és csak horgászna.

Szorin (teljes neve: Pjotr Nyikolajevics Szorin): vidéki földbirtokos, 60 éves. Mindig városi hivatalnok volt, 28 évig szolgált a törvényszéken. Most már nyugdíjas, és kénytelen falun élni, mert nincs hová mennie, de nem tudja megszokni a vidéki életet.

Fiatalkorában író akart lenni, de nem lett, szépen akart beszélni, de förtelmesen beszélt, meg akart nősülni, de agglegény maradt. Most már öreg, ennek ellenére szerelmes Nyinába, aki elől rejtegeti érzéseit.

Dorn (teljes neve: Jevgenyij Szergejevics Dorn): orvos, 55 éves, gyakori vendég Szorinnál. Titokban szeretője Polina Andrejevna, a jószágigazgató felesége, akivel nem akarja kapcsolatát hivatalossá tenni. Egyre jobban csodálja a színésznőt, Arkagyinát.

Dorn agglegényként él és ez megfelel neki, nem hajlandó elkötelezni magát senki mellett sem. Elégedett az életével, amely változatos és ízléses, büszkén gondol vissza pályájára.

Medvegyenko (teljes neve: Szemjon Szemjonovics Medvegyenko): tanító, havi 23 rubelt kereső szegény ember, aki a jószágigazgató lányába, Másába szerelmes, feleségül szeretné venni.

Mása: a jószágigazgató lánya, aki Trepljovba szerelmes, egyenesen rajong érte, de hiába. Emiatt boldogtalan, gyászolja önmagát, fekete ruhában jár. Boldogtalanságát italba fojtja, élni sincs kedve, csak „vonszolja életét, mint egy végtelen uszályt”.

Medvegyenko szereti Mását, de Mása ezt az érzést nem tudja viszonozni. Mégis hozzámegy Medvegyenkóhoz, akivel durva érzelmileg. Lenézi, lekicsinyli őt, ellöki, eltaszítja magától.

Polina Andrejevna (teljes neve: Polina Andrejevna Samrajeva): a jószágigazgató felesége, Mása édesanyja. Dorn doktor szeretője, akit folyton nyaggat, hogy vegye magához, ne bujkáljanak tovább, ne hazudozzanak tovább. A férfi erről hallani sem akar.

Polina Andrejevna örökös gondoskodásával, féltékenységi rohamaival és birtoklási vágyával gyötri szeretőjét. Együttérez Másával, hiszen ő ugyanabban a helyzetben van, mint a lánya: a férfi, akibe egész életében szerelmes volt, nem viszonozza az érzelmeit. (Igaz, hogy a doktor a szeretője lett, de a kapcsolatnak nincs jövője.)

Samrajev (teljes neve: Ilja Afanaszjevics Samrajev): a jószágigazgató, Szorin intézője.

Világkép: Csehov nem mutat optimista képet az orosz valóságról, műveiben mindenki boldogtalan és magányos. Ez alól a Sirály sem kivétel. A válságba jutó szereplők kudarcainak van családi és társadalmi oka is, ugyanakkor Csehovnál elsősorban az egyén felelős saját életének alakításáért. Vagyis a személyiségtől függ, hogy mit kezd az életével.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!