Jellemek: a Sirály szereplői „fölösleges emberek”, akik nem tudnak segíteni sem önmagukon, sem másokon. Keresik ugyan egymást, de a lelkek között nincs érintkezési pont, így csak kölcsönösen szerencsétlenné teszik egymás életét.

Lehetetlen köztük az igazi kapcsolat. Ennek legszembetűnőbb jele az, hogy mindenki másba szerelmes. Ebből következik, hogy minden szerelem viszonzatlan, vagyis újabb szenvedések forrása.

A jellemek nem végletesek, mint a romantikus művekben: minden szereplőnek vannak jó és rossz tulajdonságai is. Tehát hétköznapi emberekről van szó, akiknek világ-és önmegértése rendkívül bizonytalan. Majdnem mindegyikük kettős életet él: más a látszat és más a valóság.

A valóságban majdnem mind meghasonlott emberek. Akár fiatalok, akár idősebbek, kénytelenek szembenézni azzal, hogy sorsuk megfeneklett, életük kilátástalan.

Arkagyina (teljes neve: Irina Nyikolajevna Arkagyina): híres színésznő, Szorin húga, 43 éves. Ingerlékeny és végtelenül hiú asszony, aki falun csak unatkozik.

Mindene a színpad, a rivaldafény, mindenhol úgy jelenik meg, mintha színpadra lépne fel: teátrális mozdulatokkal, nagy gesztikulálásokkal. Mindent megtesz, hogy a figyelem rá irányuljon. Nárcisztikus típus, önmaga szépségét méltatja, szeret a tükörbe nézni, még úgy is mozdul, úgy jár, hogy látszik rajta, hogy tudja, hogy ő szép. Fokozott öntudata azonban nem áll távol az önzéstől.

Szereti, ha körülrajongják, ha dicsérik, ha fiatalabbnak nézik, mint amilyen. Látszólag elégedett önmagával, mindig a sikereiről beszél, ugyanakkor nagy szüksége van a pozitív visszajelzésre, ami belső bizonytalanságra utal. Hogy mennyire fontos neki mások csodálata, azt jól példázza az a jelenet a 2. felvonás elején, amelyben Arkagyina felszólítja Dorn doktort, hogy mondja meg, melyikük fiatalabb: ő vagy Mása? A doktor persze azt feleli, hogy természetesen ő, Arkagyina.

Ellentmondásos viselkedésének oka az, hogy fél az öregedéstől és a haláltól. A színészet és a siker azért fontos a számára, mert a fiatalság és az életteliség érzését erősíti benne, emellett hatékony eszköz félelmének elfojtására („akár tizenöt éves lányt is játszhatna”).

Ez a félelem a magánéletére, másokkal való kapcsolatára is hatással van. Megakadályozza abban, hogy a körülötte levőket önálló személyiségnek fogadja el.

Fiával való kapcsolatában nagy érzelmi szakadék van. Szereti Trepljovot, de ellöki magától. Igazságtalan vele, mert ha ránéz, akkor egy öregedő nőnek érzi magát, és egy meghaladható művésznemzedék képviselőjének. (Ha fia nincs mellette, akkor Arkagyina csak 32 éves, de ha mellette van, akkor már 43 éves.)

Azt sem hajlandó tudomásul venni, hogy fia író szeretne lenni. Ahelyett, hogy bátorítaná, biztatná, lenézi a művészetét, nem tartja tehetségesnek, figyelembe se veszi. Kiderül, hogy egyetlen írását sem olvasta el. Középszerűnek és jelentéktelennek tartja őt.

Trigorinnal való kapcsolatát is az öregedéstől való félelem motiválja. („Hát csakugyan olyan öreg és csúnya vagyok, hogy már restelkedés nélkül lehet előttem más nőkről beszélni?”). Rajong Trigorin munkáiért, mert ő játssza darabjaiban a főszerepet. Állandóan bizonygatja azt is, hogy mennyire szerelmes a férfiba, de a sorok között érezni, hogy kapcsolatukban az érdek is szerepet játszik.

Arkagyinának jól felfogott érdeke, hogy Trigorint akár szerelem nélkül is maga mellett tartsa, mert öregedő színésznőként létfontosságú a számára, hogy Trigorin olyan szerepeket írjon, amiket el tud játszani (az életkora ne legyen akadály). Arkagyinának ugyanis eszében sincs visszavonulni a hivatásától: úgy érzi, előtte még karrier áll.

Mindig a középpontban akar lenni, ezért féltékeny Nyinára, s hátráltatja fiát a sikerben, nehogy felülmúlja őt. Nem tetszik neki, hogy más játszik Trepljov darabjában, de nem azért, mert ő akar játszani benne (nem akar ő a fia sikertelen darabjában szerepelni), hanem az a baja, hogy más is lehet a középpontban. Mindaddig, amíg Nyinát dicsérik, Arkagyinát nem dicsérik, ezért Arkagyina irigykedik. Ahhoz szokott, hogy őt dicsérik, őt ajnározzák.

Mindez azt jelzi, hogy Arkagyina képtelen az önmegvalósításra művészként és magánemberként egyaránt. Személyiségét tekintve nem szimpatikus figura, de ő az, aki a legőszintébben vállalja magát. Nem akar másnak látszani, és nem titkolja, hogy szereti önmagát. Ő az a szereplő, aki a leghűségesebb önmagához.

A végén, amikor a fia megöli magát, a többiek nem mondják el neki a rossz hírt, méghozzá azért nem, mert védik. Arkagyina ugyanis olyan életet kívánt és teremtett meg magának, amiben ő mindenen felül áll, ezért a környezetében levők féltik. Tudják, hogy azt akarja, hogy óvják meg az ilyen negatív eseményektől, és ezt megadják neki. Olyan légkört adnak neki, amilyet ó maga teremtett.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!