Csehov Sirály c. drámája 1896-ban keletkezett. A szerző négy remekművének egyike (a másik három: Ványa bácsi, Három nővér, Cseresznyéskert), melyek életművének utolsó szűk évtizedét ölelik fel.

Anton Pavlovics Csehov (1860-1904): a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik (Gogol, Tolsztoj és Dosztojevszkij mellett).

Az Azovi-tenger partján fekvő Taganrogban született (ez egy vidéki kereskedő-és kikötőváros), ősei jobbágyok (parasztok) voltak. Apja már vegyeskereskedő, de folyton anyagi gondokkal küzdött. A hitelezők elől a család 1876-ban Moszkvába költözött. Csehov ekkor gimnazista volt, s Taganrogban maradt, hogy befejezze tanulmányait. Csak 1879 őszén ment szülei után Moszkvába.

1880-ban beiratkozott az egyetemre, orvosnak tanult. Már egyetemistaként elkezdett írni, s tehetsége, tudatossága, ambiciózussága folytán viszonylag gyors sikert ért el. Humoreszkeket írt, különböző élclapoknak dolgozott, így tartotta el magát.

Sőt, nemcsak önmagát. Apja csődbe ment, alig menekült meg az adósok börtönétől, így lényegében a húszéves orvostanhallgató Csehovnak kellett eltartania szüleit és öt tehetséges, szintén művészi hajlamokkal rendelkező testvérét.

Miután egyetemi tanulmányait befejezte, egy ideig orvosként dolgozott Moszkva környéki kórházakban, de hamarosan otthagyta az orvosi pályát és az irodalomnak szentelte az életét. Írói hírneve egyre nőtt, Puskin-díjjal is kitüntették.

1890 áprilisában a Szahalin-szigetre utazott (Oroszország keleti partjaihoz) és az ottani fegyenctelepek életét tanulmányozta. Szahalin c. útirajzában 1894-ben olyan megrendítően tárta fel a telepesek nyomorúságos életkörülményeit és kiszolgáltatottságát, az önkény borzalmait, hogy a hatóságok kénytelenek voltak javítani az állapotokon.

Csehov visszatért Moszkvába, de tehernek érezte a városi életet és egészségi állapota is romlani kezdett (tüdőbeteg volt), ezért vett egy kisebb földbirtokot Melihovóban, a fővárostól nem messze. Itt élt szüleivel és testvéreivel 1899-ig.

Amikor tüdőbetegsége súlyosbodott, Ausztriában, Dél-Franciaországban és Olaszországban kezeltette magát, de állapotában csak ideiglenes javulást lehetett elérni. Orvosként ő maga is tudta, hogy sohasem gyógyulhat meg.

1899-ben eladta melihovói birtokát és műveinek kiadási jogát, így lehetővé vált, hogy délre, a Krím-félszigetre költözzön. Jaltában villát építtetett magának és haláláig itt lakott. Itt került barátságba Tolsztojjal és Gorkijjal.

Ekkor már sikere csúcsán járt, darabjait rendszeresen bemutatta a moszkvai Művész Színház. 1901-ben feleségül vette a színház egyik színésznőjét.

1904-ben még megünnepelték 25 éves írói jubileumát, de ekkor már nagyon beteg volt.

1904 júniusában elutazott a német Badenweiler fürdővároskába, hogy a gyógyíthatatlan betegségre enyhülést keressen. Itt halt meg pár hét múlva. Hamvait hazaszállították és Moszkvában temették el.

Munkássága: Csehov a groteszk terén Gogol utódjának, a poétikus realizmus terén Turgenyev folytatójának bizonyult.

Pályáját vicclapi humoristaként kezdte paródiákkal. Első alkotása, a Levél tudós barátomhoz c. karcolat, 1880-ban jelent meg.

Életműve két fő korszakra bontható:

1. korszak: 1880-as évek. – Novellák. Egyetemi évei alatt írt pár lapos kis elbeszélései, humoreszkjei mesterien ötvözik a jellemkomikumot és a helyzetkomikumot.

Nagyon tipikus mindennapi apróságokat, kisebb-nagyobb fonákságokat, emberi hitványságokat gúnyol ki (elsősorban a tudálékosságot, ostobaságot, önhittséget, szolgalelkűséget, köpönyegforgatást). Novellái mosolyt keltő, de azért szatirikus alkotások.

A pályaszakasz legfontosabb novellái: A csinovnyik halála (1883), A pufók meg a nyurga (1883), Kaméleon (1884), Prisibejev altiszt (1885).

1885-tól mélyebb, filozofikusabb novellákat írt, a társadalmi mondanivaló erőteljesebb. – A századvégi orosz ember sajátos életérzését fejezi ki. Témái: az élet sivársága, vigasztalan egyhangúsága, a kallódó, céltalan emberek bánata, a kicsinyességben elvesző életsorsok.

A pályaszakasz legfontosabb novellái: Bánat (1885), Fájdalom (1886), A 6-os számú kórterem (1892), Jonics (1898), A kutyás hölgy (1899), A menyasszony (1903).

2. korszak: 1890-es évek második fele, 1900-as évek. – Drámák. Ezek hozták meg Csehov számára a világhírt.

Drámái történésekben szegény, zeneművekre emlékeztető, költői hangulatdrámák. Jellegzetességeik: elmosódottság, elharapottság, párhuzamos szerkesztésmód, sejtelmesen vibráló feszültség. Drámáiban a jelenetezés – bár Csehov ezt a kifejezést természetesen nem használta – ma filmszerűnek tűnik.

Első drámáját, az Ivanovot 1887-ben mutatták be egy moszkvai magánszínházban. Legfontosabb drámái: Sirály (1896), Ványa bácsi (1897), Három nővér (1900-1901), Cseresznyéskert (1903-1904).

Drámáiban Csehov egy család magja köré gyülekező laza emberi közösség tisztázatlan és tarthatatlan élethelyzeteit ábrázolja. A döntő változást előidéző tettek hiányoznak, ezért ezek a felzaklató, melankolikus vagy enyhén megmosolyogtató szituációk sohasem oldódnak meg, hanem átúsznak egy másik, másképpen lehetetlen és reménytelen helyzetbe.

Csehov drámáit még a novellákénál is mélyebb, kifinomultabb lélekelemzés jellemzi. A szereplők önazonosságukat vesztett, reménytelen élethelyzetben levő figurák, akiket fájdalmas, kilátástalan sorsuk fűz össze. Életük egyhangú, unalmas. Mindegyiknek kisiklott az élete, és mindegyik megszenvedi saját elrontott életét.

Egy szebb, boldogabb, tartalmasabb élet után vágyakoznak, de ezek csak meddő vágyak, ábrándozás és légvárak. Mivel nem cselekszenek, hanem csak töprengenek és sóhajtoznak, képtelenek az önmegvalósításra. Vágyaikból nem lesz semmi, álmaik rendre semmivé foszlanak.

Hiába keresik egymást, mindegyik végzetesen magára marad. Mindenkinek egyedül kell szembenéznie szorongásaival, kételyeivel, szétrombolt eszményeivel.

Jelentősége: Csehov a novella műfajának megújítója és az ún. „drámaiatlan” (cselekmény nélküli) dráma megteremtője.

A kisepika legkiválóbb mestereinek egyike, az utókor mégis elsősorban a modern dráma egyik legfontosabb előfutárát tiszteli benne. Ennek oka az, hogy már a 19. században is 20. századi fejjel gondolkodott. Nagyon finoman fejtette ki a látszólag érdektelen mindennapiságból az emberi lét diszharmóniáját.

A „drámaiatlan dráma” úgy jött létre, hogy Csehov gyakorlatilag a novelláit vitte színpadra. Hiányzik az érdekes történet, a cselekményesség, nincs a hagyományos értelemben vett konfliktus. A szereplők között sincs rangsor, nem lehet őket felosztani főhősökre és mellékszereplőkre, hiányzik a drámai hős.

„Színművei szerkezet nélküli, bánatosan elengedett alkotások, lazán egymás mellé fűzött hangulatképek, csak atmoszférájuk van, semmi más – de hangulatuk oly átütő erejű, hogy még a színházlátogató átlagközönség sem vonhatta ki magát varázsuk alól.” (Szerb Antal: A világirodalom története)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!