A Párisban járt az Ősz című vers 1906 augusztusában keletkezett Párizsban, s az 1907-es Vér és arany című kötet A Halál rokona című első ciklusában kapott helyet. Ez az egyik legismertebb és legszebb költemény Ady halál-motívumot tartalmazó versei közül.

A költő még csak 29 éves volt, amikor ezt a verset írtra. Messze járt még az öregkortól, mégis sokat foglalkozott a halál gondolatával, mert egy súlyos betegség gyötörte.

Tisztában volt azzal, hogy az életmódja nem más, mint lassú öngyilkosság: önpusztító, egészségtelen életet élt. Olcsó szállodákban lakott, nappal aludt (erős altatószerek, általában veronál segítségével), éjszaka pedig baráti társaságban járta a várost és mulatozott. Rengeteg alkoholt fogyasztott és felelőtlen testi kapcsolatokba bonyolódott (ami miatt nemi betegséget is kapott).

Egészsége fokozatosan romlott, és időnként megrémült a saját leépülésétől, ezért sokat foglalkoztatta a halál gondolata. Állandóan lehangolt és rosszkedvű is volt, mert folyton úgy érezte, a halál a nyomában jár, és ez arra késztette, hogy még felfokozottabb életet éljen.

Ugyanakkor Adynál a Halál nem ijesztő rémként jelenik meg, hanem mint jó barát, aki állandó társa, „rokona” a költőnek.

A halálnak ez a pozitív szemlélete nemcsak Adyra jellemző: a kor szecessziós felfogása szerint az igazi Művész érzékeny lelkű, túlfinomult idegzetű ember, akinek természetes állapota a betegség, a testi gyengeség. A jó erőnlét és az egészség közönséges dolognak számított egy költő részéről, csaknem szégyellni való dolog volt. A halálra pedig úgy tekintettek, mint menedékre, ahol a gyenge idegzetű, fáradt, beteg, menekülni vágyó művész otthonra lelhet.

Adyt is állandóan kísértette az a gondolat, hogy az élet csak ideiglenes dolog, és hogy a halál közel van.

A Párisban járt az Ősz című versét visszaemlékezések szerint a fénylő, játékos párizsi nyár ihlette. Boldog, gondtalan hónapok voltak ezek a költő számára, és mégis lappangott a felszín alatt valami szomorúság. Nagy hőség volt Párizsban azon a nyáron, de olykor jött egy-egy esős nap, és állítólag egy ilyen esős napon, a Bois fái közt kocsikázva, a Szent Mihály út közelében született meg Ady fejében az ötlet.

Szent Mihály útja egyébként inkább köznapi, mint különleges része volt a városnak: diákok, kis kávéházak és könyvkereskedések voltak ott. Ady szemében mégis Párizs legfénylőbb útja lett, amely az ünnep, a béke hangulatát árasztja.

A költő végül egy közeli kávéház teraszán írta meg a verset, egyik leghangsúlyozottabban párizsi költeményét. 1906 nyarán a francia főváros a megváltás ígéretét jelentette neki, otthonának érezte.

Ám a Párisban járt az Ősz nemcsak keletkezési helye alapján Párizs-vers, hanem költői szempontból is. A címben is szerepel a város neve, a szövegben pedig két jellegzetes konkrétuma, a Szajna és a Szent Mihály útja.

De akármilyen varázsos színekkel festi is meg Párizst Ady, a vers mélyén érződik a céltalanság, a reménytelenség. Valójában Párizs sem lehetett igazi menedék a számára, hiszen ide is beszökött az Ősz, csak azért, hogy őt szembesítse a halál biztos tudatával.

Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

A Párisban járt az Ősz műfaja dal, méghozzá a verlaine-i chanson egyik legszebb magyar nyelvű változata. A dalműfaj arról ismeretes, hogy a költők legszemélyesebb érzéseiket fejezik ki benne, így Ady is a halállal kapcsolatos érzéseit fogalmazza meg.

A vers hangvétele melankolikus, visszafogott. Hangulatilag emlékeztet a Páris, az én Bakonyom című versre: a költő „az átesztétizált halál önmagát elengedő, fáradt, lemondó hangulataiba vágyott elveszni”, írja Király István. A költemény egyszerre elégikus, idilli és tragikus is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!