Típusát tekintve a Krónikás ének 1918-ból Ady háborús költészetébe sorolható, témája a világháború valódi arcának érzékeltetése, a világháború értelmezése. Ady nem hajlandó elismerni, hogy a háborúnak bármilyen értékteremtő szerepe volna. A vers a háború negatív hatásainak vég nélküli részletezéséből áll.

Az élet tragikussá vált, a sorsok negatív irányba fordultak, a háborús változások következtében az emberek szánandókká váltak, elvesztették emberi arculatukat, dehumanizálódtak.

A vers alapmotívumai a háború képei, de motívumértékű a krónikás-apokaliptikus beszédmód is. Legfeltűnőbb poétikai jellegzetessége a szándékoltan túlzó archaizálás.

Nyelvezete archaikus, Ady számtalan régies igealakot vagy szófordulatot használ, pl. reggelre kelvén, hajléki, ígyen, olvasandják, ha ő szívükben hív érzések (szórend!), mostan. Ettől az egész költemény olyan ünnepélyes, avíttas, ódon, archaikus jelleget kap.  

Archaikus rímek: a toldalékok mindig ugyanazok (mindig egy ige ragjai (mint régen a „vala” megjelenése a sorok végén). Ettől zárt hangzású lesz az egész, a 16-17. század világát idézi, amikor a költők még ragrímekkel dolgoztak, ami egy monoton dallamot eredményezett (ám akkoriban nem ez, hanem a történet volt a lényeg, a közönség arra figyelt).

Ady soha nem használt ilyen rímeket, és most nagyon feltűnő, hogy előjött ez a rímfajta nála. Döbbenetes, hogy milyen gazdagon tudta alkalmazni a nyelvet a céljai érdekében!

A nyelvi ódonságot, a biblikus latinosságot szolgálja a névelők tudatos kerülése is (csak 3 névelő található a versben), továbbá az alábbiak használata:

• alaktani régiségek (hajléki, ígyen, hív, olvasandják, kelvén)
• kettős igekötők (el-s visszaröpülnek)
• a „de” szó határozóként való alkalmazása (agyak de sérűlnek)
• latinos többes számok (mindenek, ember hitei, ezerek)
• egy 16. századi versből vett idézet inverziója („Ifjak kik voltak, hoppra megvénűlnek”) – az idézet: „Ifjak, kik látják, majd megcsúfolnak” – a régi asszonycsúfoló vers, az Adhortatio mulierum (=asszonyok intése) 13 alkalommal tartalmazza ezt a refrénszerűen ismétlődő sort. Ady korában ezt a verset mindenki ismerte, mivel benne volt a gimnáziumi tankönyvekben. A költő a sorfajt is átvette belőle.

Szintén a régies hatást segítik elő az alliterációk és a figura etymologicák: most már minden, népek népekkel, szelíden szökve, megint megdühülnek, mélyre mélyülnek, boldogan békülnek, stb.

Kifejezőeszközök: metafora, megszemélyesítés, paralelizmus, ellentét, halmozás, anafora, alliteráció, figura etymologica, epentézis (hangbetoldás: „ezerek”), reduplicatio, szóismétlés („ölnek, ölnek”)

A lírai én egy krónikás, egy hírmondó szerepében jelenik meg, aki leír vagy elmesél egy megtörtént eseményt. Eszünkbe juthat a régi magyar irodalomból Tinódi Lantos Sebestyén és Bakfark Bálint.

A Krónikás ének 1918-ból formailag 40 sorból áll, s párhuzamosan szerkesztett kapcsolatos mellérendelő mondatok egymásra halmozása jellemzi. Ennek és az 5-ször felhangzó „jaj” indulatszónak köszönhető a vers lamentáló, panaszoló, litániaszerű jellege. Ez a külső forma persze a belső érzelmi tartalomhoz igazodik.

A cím szándékoltan archaizál, régiesít. Megjelöli a műfajt és – kolofonja nem lévén – a vers keletkezési idejét, ami valójában a háború metonímiája: 1918 maga a világháború jelképe. A cím azt a benyomást teszi, mintha egy régi krónikás hozná a hírt, s figyelmeztető jellege van: a költő a kor lelkiismerete.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!