A magyarországi reformáció irodalma

A magyar szellemi életre a 16. században a reformáció nyomta rá a bélyegét. Irányzatai új kulturális központokat hoztak létre a három részre szakadt országban: Bártfán és Brassóban a lutheránusok (mai evangélikusok), Debrecenben és Sárospatakon a kálvini reformáció hívei (mai reformátusok), Kolozsváron pedig a szentháromság-tagadók (unitáriusok) tevékenykedtek.

Tevékenységükkel mind hozzájárultak a magyar művelődés megújításához: iskolák alakultak és nyomdák jöttek létre.

A reformáció irodalma természetesen a vallásgyakorlat szolgálatában állt, és hangsúlyozottan közösségi jellegű volt.

A protestáns prédikátorok eszméik hirdetése során új irodalmi műfajok egész sorát teremtették meg. (Bár a 16. század elején a magyar nyelvű kolostori irodalom is új virágzásnak indult, ez a középkor egy kései hajtása volt és nem lett meghatározó.)

A reformáció által létrehozott új irodalmi műfajok:

● Amíg nem létezett magyar nyelvű Biblia, addig verses bibliai históriákkal és zsoltárfordításokkal pótolták (elsősorban az Ószövetséget). Ezek a fordítások és átköltések megújították a magyar liturgikus énekeket, a kor jeles zsoltárátköltője volt például Szenci Molnár Albert.

● A katolikus egyház hittételeit hitvitázó drámákban (vitadráma) cáfolták meg.

● Az antifeudális erkölcstant fabulák (tanító mesék) segítségével terjesztették, amelyek nagyobbrészt írástudatlan közösséghez szóló, első hallásra is érthető tanulságot megfogalmazó, szórakoztató állatmesék voltak. Pl. Pesti Gábor Esopus fabulái című gyűjteménye, vagy Heltai Gáspár Száz fabulája (1566), amelyben Aesopus és Phaedrus meséiből gyűjtött össze 100 db-ot.

● Az élvhajhászó életmód, a részegség és a gyönyörökben való tobzódás veszélyeire prózai dialógusokban, levelekben és hatalmas prédikációgyűjteményekben hívták fel a figyelmet.

● Az új arisztokrácia kegyetlensége, népnyúzása, kicsapongásai ellen is hadakoztak: „tudós” tanulmányokban bizonyították be, hogy a török betörése és az ország három részre szakadása Isten büntetése az arisztokrácia romlottsága miatt. A közeli világvégét is megjövendölték.

 

A 16. századi magyar világi irodalom

A protestáns szellemű vallásos irodalom mellett a reneszánsz műveltség és a világi irodalom is jelen volt a magyar szellemi életben.

Sylvester János fölfedezte, hogy magyar nyelven is lehet időmértékes verseket írni. 1541-ben lefordította az Újtestamentumot, és a kötet verses előszavát disztichonban írta meg.

Tehát ő írta az első magyar nyelvű időmértékes verset. Ez az Újszövetség-fordítás arról is nevezetes, hogy ez az első Magyarországon, magyar nyelven nyomtatásban kiadott mű.

Emellett Sylvester János arról is nevezetes, hogy ő volt az első magyar nyelvtan, a Grammatica Hungarolatina szerzője (művében leírta a magyar nyelv szabályszerűségeit a latinhoz viszonyítva, és rendszerezte is a nyelvi jelenségeket).

Az első latin-magyar szótárt Szenci Molnár Albert készítette, aki sokáig élt német földön, és latinul és magyarul is kitűnően beszélt. Ő is írt egy magyar nyelvtankönyvet, de az övé még latin nyelvű.

1604 és 1607 között zsoltárokat fordított, Zsoltároskönyve az egyik fontos munkája, melyből az 55. zsoltárt Kecskeméti Vég Mihály átköltötte, s ezt a zsoltárparafrázist Kodály Zoltán később megzenésítette Psalmus Hungaricus címmel.

Tinódi Lantos Sebestyén vándorénekes volt, aki egyik helyről a másikra vándorolt, s fülbemászó dallamú históriás énekekben adott hírt a török elleni csatározásokról.

Bornemissza Péter pedig, aki a magyar prédikátor-irodalom kiemelkedő személyisége volt, megalkotta a magyar hazafias költészet első remekművét, a Siralmas énnéköm kezdetű verset, és lefordította-átdolgozta Szophoklész Elektráját.

Főműve egyébként az Ördögi kisírtetek, amely nagy port kavart és börtönbe is zárták miatta. A sátán kísértéseiről ír benne, és szemléletesen ecseteli, hogyan szenved a bűnös ember lelke, ezáltal ösztökélve olvasóit arra, hogy álljanak ellent a kísértéseknek.

Bornemissza Péter emellett arról is nevezetes, hogy ő volt Balassi Bálint nevelője, a börtönből való szökése után ugyanis Balassi István birtokán húzta meg magát.

A reneszánsz novellairodalomra jellemző erotika nálunk az ún. széphistóriákban kapott helyet. Mindez természetesen már magyar nyelven, hogy mindenki értse.

A 16. század második felében egyre szélesebb körben elterjedt a magyar nyelvű világi költészet is, a kor legjelentősebb költője Balassi Bálint volt.

És volt a korszaknak egy nemzetközi hírű, 1540-től külföldön élő és alkotó magyar lantművésze és zeneszerzője is, Bakfark Bálint (1506k-1576).