Stendhal: Vörös és fekete – tartalom – olvasónapló – 5.
2. rész 37. fejezet: A torony
Chélan abbé, aki már nagyon öreg és rozoga, és nem is minden pillanata tiszta, meglátogatja Julient a börtönben, vissza akarja adni az 500 frankot, amit a fiú azért küldött, hogy ossza szét a szegények között. Az abbé tudja, hogy haragudnia kéne Julienre, de annyira szereti, hogy nem tud. Julien is nagyon meghatódik, a pénzt persze nem fogadja el.
Megrendíti az a széthullás is, amit az öregség okozott Chélan abbénál, s most már kezdi szörnyűnek látni a halált. Azt azonban nem engedi meg magának, hogy bárki gyávának vagy gyengének lássa, a kivégzéskor is bátor akar lenni.
Ezután Fouqué látogatja meg, aki szinte eszét veszti fájdalmában, és legszívesebben mindenét eladná, megvesztegetné az őröket, és megszöktetné Julient.
Julient meghatja ez az önfeláldozó barátság, és rájön, hogy bár Fouqué egyszerű ember, vidékies, közönségesen mozog és tájszólásban beszél, sokkal különb, mint akármelyik jól öltözött fiatalúr a de La Mole-palotában.
Julient egyre többször hallgatják ki, de ő mindig ugyanazt mondja, amit elsőre. Szeretné felgyorsítani ezzel az ügyet, de csak annyit ér el, hogy a bíró megsértődik.
Át is akarják őt tenni egy föld alatti cellába, és csak Fouqué közbenjárásának köszönheti, hogy meghagyják a toronyban levő szép szobában.
Fouqué még többet is megpróbál Julien érdekében: mivel ő szállítja a tűzifát de Frilair-nek, sikerül bejutnia a püspöki helynökhöz, ám amikor pénzt ajánl fel neki, kudarcot vall. De Frilair nem olyan, mint Valenod: értésére adja Fouquénak, hogy okosabban teszi, ha másra költi a pénzét.
Julien már csak egy látogatástól fél: az apjáétól.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Miért nem lehet kimásolni?
Az oldal fennmaradásának érdekében fontos, hogy a felhasználók az interneten keresztül érjék el az oldal anyagait.