Stendhal: Vörös és fekete – tartalom – olvasónapló – 5.
2. rész 44. fejezet
Amint a pap kiteszi a lábát, Julien összeomlik, mert annyira kínozza a halálfélelem. Sajnos, megjelenik Mathilde, aki előtt szintén titkolnia kell gyengeségét.
A lány elmondja, miért ítélték Julient halálra. De Frilair szerint azért, mert a tárgyalás napján Valenod-nak már zsebében volt a prefektusi kinevezése, így nem fűződött érdeke Julien megmentéséhez. Nem érdekelte, mit akar de Frilair, saját magának szerzett örömet azzal, hogy a fiút halálra ítélte.
Ugyanakkor de Frilair szerint Julien is hibás abban, hogy halálra ítélték, mert pont amikor már az esküdtek elérzékenyültek, felszólalt és eszükbe juttatta a társadalmi különbséget, amely közte és köztük van, és hogy mit kíván meg a politikai és az osztályérdekük. Felpiszkálta kicsinyes hiúságukat, ezért ítélték halálra. De Frilair szerint Julien halála „az öngyilkosságnak valamiféle változata lesz”.
Julient tehetetlen haraggal tölti el az, amit a lány elmond, ezért gorombán elküldi Mathilde-ot, aki sírva fakad, mert nagyon féltékeny de Rênalnéra, és azt hiszi, a fiú azért rosszkedvű, mert az asszony elutazott.
Távozása után megjelenik Fouqué, és mikor végre ő is elmegy, Julien már teljesen ki van merülve. Minden lelkiereje rámegy arra, hogy Mathilde és Fouqué elől eltitkolja halálfélelmét.
Továbbra is nagyon fontos neki, hogy félelméről senki se szerezzen tudomást, mert azzal vigasztalja magát, hogy bár a Valenod-féle kiskirályok birtokolják a pénzt és a hatalmat, övé az emberi nemesség.
Ezért is nagy csapás a számára, amikor másnap apja meglátogatja. Az öreg Sorel pontosan úgy viselkedik, ahogy Julien várja: szidalmakat zúdít a fiára, és mivel Julien lelkiereje fogytán van, nem bírja visszafojtani a könnyeit. Közben dühöng, mert tudja, hogy apja mindenfelé híresztelni fogja, hogy fia a halál előtt megijedt.
Végül eszébe jut a mentőötlet: pénzt ajánl apjának, s ezzel megfordul a helyzet. Az öreg Sorel annyira kapzsi, hogy képes kijelenteni, hogy jár is neki a pénz, mert Julien felnevelése sokba került. Az apai szeretetnek ez a megnyilvánulása kegyetlen fájdalmat okoz Juliennek.
Mikor végre egyedül marad, a börtönőr hoz neki egy üveg pezsgőt. Julien megkéri, hogy hívjon be két rabot, akikkel elfogyaszthatja. Az őr két fegyencet hoz a cellájába, az egyik 20 frankért elmeséli az életét, amely förtelmes történet.
Mikor elmennek, Julien rádöbben, hogy ezek a fegyencek ugyanolyan ügyes gazemberek, mint amilyenek Párizs szalonjaiban forgolódnak, csak az a különbség, hogy kisebb zsákmányért követik el ugyanazt a bűnt.
Annak, akinek van pénze ebédre, könnyű becsületesnek lenni, és kérkedni a becsületességével, és elítélni a tolvajt, aki azért lopott, mert már összerogyott az éhségtől. Julien megfogalmazza magában, hogy az úri osztály tagjai is elkövetik ugyanazokat a bűnöket, amiket a két fegyenc, csak ők nagy dolgokért, kinevezésekért teszik ugyanazt, amit a két fegyenc az ebédért.
Közben eltelik 5 nap és Julien egyre ernyedtebb lesz az elhúzódó szenvedéstől. Már semmi nem érdekli, a nedves, hideg börtöncellában töltött mozgásszegény életmód miatt egészsége is kezd megromlani. Férfias gőgje is oda, mert már nincs elég lelkiereje elutasítani magától a negatív gondolatokat.
Arra gondol, nincs igazság sehol, még Napóleon is a csalásig süllyedt, hiszen a római király érdekében tett kiáltványa csupa csalás volt. A vallásban sincs igazság, az egyházat uraló papok, a Maslonok, a de Frilairek és a Castanède-ek visszaélnek isten nevével.
Julien magányosnak, kirekesztettnek érzi magát, s végül beismeri magának, hogy nem a nedves börtönlevegő, nem a halál közelsége ennek az oka, és nem is Isten hiányzik neki, hanem de Rênalné.
Életről és halálról filozofál, arról, hogy 23 évesen fog meghalni, és ha kapna még 5 évet, akkor azt de Rênalnéval élné le.
A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Miért nem lehet kimásolni?
Az oldal fennmaradásának érdekében fontos, hogy a felhasználók az interneten keresztül érjék el az oldal anyagait.