1. rész 3. fejezet: A szegények java

Megtudjuk, hogy Chélan abbé, a verrières-i plébános (egy 80 éves makkegészséges öregember) valóban bevitte magával Appert urat a börtönbe, a kórházba és a szegényházba, ahová ő bármikor beléphet és bármilyen látogatót bevihet. Pedig az őr figyelmeztette, hogy parancs tiltja Appert úr belépését.

De Rênal úr és a verrières-i szegényház igazgatója, Valenod úr felelősségre vonják Chélan abbét, aki azzal védekezik, hogy bár Appert úr liberális, mit árthat a szegényeknek vagy a raboknak? Ezután közli, hogy akkor is a városban marad, ha elmozdítják papi hivatalából, és hogy van miből megélnie.

De Rênal úr és felesége a Hűség Útján sétálva épp erről beszélgetnek, mikor egyik fiuk felmászik a fal tetejére, s az asszony megijed, hogy leesik. Az eset kapcsán a gyerekekre terelődik a szó, akik egyre rakoncátlanabbak.

De Rênal úr azt tervezi, hogy felfogadja melléjük Sorel fiát nevelőnek (annak a fűrészmalmos ácsnak a fiát, akinek annak idején olyan drágán vette meg a telkét). A fiú teológiát tanul és jó latinista, de Rênal úr 300 frank bért és ellátást kínál majd neki.

Valójában persze azért akarja felfogadni, hogy kérkedjen a gazdagságával: neki nevelőre is futja. Nevelőt tartani ugyanis amolyan státusszimbólum. De Rênal úrnak fontos, hogy a rangnak és a vagyonnak látszata legyen: mindenki lássa, hogy az ő gyerekeit nevelő viszi sétálni. Különösen Valenod-val rivalizálnak, hogy melyikük a gazdagabb és melyikük tud jobban felvágni.

De Rênalnéról megtudjuk, hogy ő a megye szépsége, de egyáltalán nem kacér, hanem egyszerű, félénk, ártatlan lelkületű asszony, aki nem szenveleg, nem ravaszkodik, nem manipulál. Nem érdeklik a szórakozások és a szép ruhák, egyedül szeret sétálgatni a kertjében.

Régen Valenod udvarolt neki, de taszította a férfi hangoskodása és szemtelensége. De Rênal úrral sincs köztük szerelem, a lelke mélyén de Rênalné unja a férjét, de ezt nem vallja magának be.

A bejegyzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!