Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című verse 1466 márciusában született Pécsen, a költő püspökségének székhelyén.

Ez az egyik legismertebb vers Janus magyarországi korszakából (költészetét két korszakra szokás bontani, az itáliai és a magyarországi korszakra).

EGY DUNÁNTÚLI MANDULAFÁRÓL

Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,
Hősi Ulysses sem Alcinous szigetén.
Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,
Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein.

S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?

Az elemzés vázlata

Címértelmezés
A vers keletkezésének körülményei
A vers keletkezésének életrajzi háttere
A vers értelmezése
A vers formai jellemzői, műfaja, verselése
Befejezés

Címértelmezés

A cím valamiféle természeti leírást sejtet: a mandulafa tavasz kezdetekor virágzó, világos rózsaszín virágot hozó növény, amely melegebb éghajlaton honos.

Ha szó szerint vesszük a verset, akkor tehát csak egy mandulafáról szól, amely délszaki növény létére valahogy a Dunántúlra (Pécsre?) került, és ott idő előtt kihajtott, virágot hozott, így a költő szerint le fog fagyni, azaz halálra van ítélve.

Ennyi lenne a vers, ha szó szerint vesszük, de persze nem szó szerint kell venni. 🙂

Először is figyeljünk fel arra, hogy egy déli vidékről származó, nemes gyümölcsöt adó fáról van szó! Nyilvánvaló, hogy ez a fa valamilyen értéknek, szép, nemes dolognak a jelképe.

Annak, hogy ez a fa a Dunántúlon van, szintén lehet jelentősége: az ókori Római Birodalom a Duna vonaláig terjedt, így a Dunántúl még beletartozott. Ennek következtében jobban kapcsolható a latinos kultúrához, nyugatiasabb (míg a Tiszántúl inkább keleties, kunos kultúrájú).

A vers keletkezésének körülményei

Az Egy dunántúli mandulafáról nem más, mint sorsvers. Egy csodaszámba menő természeti jelenség ihlette: Janus pécsi püspökként saját székvárosában, a Mecsek déli lejtőjén (vagy esetleg a püspöki kertben) valóban láthatott egy mandulafát, amely idő előtt kivirágzott.

A reneszánsz ember fogékony volt a természet szépsége és a különleges jelenségek iránt, így a fa természetesen megragadta a költő figyelmét. Elbűvölte a növényben levő életerő és merészség, hogy ilyen korán ki mert hajtani. Ugyanakkor egy sor gondolatot elindított benne ez a látvány.

A túl korai virágzás eszébe juttatta, hogy a fa virágai el fognak pusztulni a fagyban, így féltő aggodalom és részvét támadt benne a szép és merész mandulafácska iránt. Tudta, hogy ez a virágzás reménytelen próbálkozás a fa részéről, és a tragikus vég előérzete saját sorsát juttatta eszébe.

Magától értetődő volt számára párhuzamot vonni saját, egyéni sorsa és a természeti jelenség között. De mi volt a probléma Janus életében?

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!