A Búcsú Váradtól című verset az irodalomtörténészek az első Magyarországon íródott humanista remekműnek tartják.

Janus Pannonius költészetét két korszakra szokás osztani: az Itáliában és a Magyarországon írt versekre. Itáliai korszaka 1447-1458-ig tartott, a magyarországi 1458-1464-ig.

A Búcsú Váradtól témája és kompozíciója alapján az egyik első magyarországi verse. A költő stílusa érzékelhetően egyszerűsödött, könnyedebbé, természetesebbé vált az itáliai korszakhoz képest, képeit sem terheli annyi mitológiai utalás.

A vers kiforrott munka, amely nagy műgonddal készült. Azt kell mondanunk, Janus Pannonius akkor érett nagy lírikussá, amikor hazatért Itáliából Pannóniába.

Pedig hazai elégiaköltészetében ugyanúgy ragadja meg a témákat, ugyanolyan retorikai eszközöket alkalmaz, és hasonló motívumokkal él, mint itáliai korszakában. A különbség az, hogy a hazai versek többsége belülről jön, személyes mondanivalója van. Itáliában főleg sablontémákra írta verseit, pedig a kicsiszolt elégiaformának a lírai tartalom ad értelmet és értéket.

Például Itáliában is és itthon is megverselt közéleti témákat, de míg az olasz társadalom problémáit a kívülálló szemével látta és nem fűzték hozzá érzelmi szálak, addig itthon, ahol a gyökerei voltak, és minden politikai téma személyesen is érintette őt, saját ügyének érezte a megverselt témákat. Ilyen téma volt pl. a törökveszély.

Ugyanakkor Magyarországon írt verseinek hangvétele (talán épp ezért is) komolyabb, keserűbb.

Búcsú Váradtól

Még mély hó települ a téli földre,
Erdőn, mely csak a zöld levélre büszke,
Szürke súly a ködös fagy zúzmarája,
S el kell hagyni a szép Körös vidékét
És sietni Dunánk felé, Urunkhoz.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem tart vissza folyó, s az ingovány sem,
Mert fagy fogja hideg vizét keményen.
Hol nemrég evezett a föld lakója
S félt, – most hetyke bizalmú, fürge lábbal,
Megdermedt habokat fitymálva, lépked.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Nem siklik soha úgy a lenge csónak
Jó sodrásban, erős lapát-csapástól,
Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus
Bíborszínűre festi át a tengert,
Mint ahogy lovaink a szánt repítik.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Hőforrás-vizeink, az Isten áldjon,
Itt nem ront levegőt a kénlehelet,
Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe,
Mely gyógyítja szemed, ha fáj s ha gyenge,
És nem sérti az orrodat szagával.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra,
Híres könyvei drága régieknek,
Már Phoebus Patarát elhagyta s itt él;
Költők isteni pártfogói: Múzsák
Többé nem szeretik Castaliát már.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dűlő fal omladéka,
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
– Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt verítékezett tested –
Utunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.

ÁPRILY LAJOS fordítása

A címben megjelenő Várad nem más, mint a mai Románia területén elhelyezkedő Nagyvárad, ahol Janus Pannonius anyai nagybátyja, Vitéz János váradi püspök élt. Magát a költőt is rokonszenv fűzte a városhoz, ahol gyakran tett látogatást.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!