V

Fanni azon sajnálkozik, hogy nincs annyi pénze, amennyivel mindenkin segíthetne, akin segíteni akar. Megköszöni Istennek, hogy szenvedéssel sújtotta, mert a szenvedés érzékennyé teszi mások nyomorúsága iránt.

„Csak magát szereti a gazdag, fut látása elől is a nyavalyásnak, mint a kényeztetett gyermek. Ezek énkörültem mind olyan kőszívűek…”

Kiderül, hogy Fanniék falujának végében egy szegény özvegyasszony húzta meg magát egy kis zsellérkunyhóban két gyermekével. Fanni érzi a viselkedéséből és a beszédéből, hogy jó nevelést kapott és hogy egykor jobb időket látott.

Első látásra megszerette az özvegyet, aki ugyanolyan szomorú, bánatos, boldogtalan, mint ő.

„A boldogtalan oly örömest csatolja magát a boldogtalanhoz; itt talál egyetértő szívet, melyet a balsors csapdosásai meglágyítottak. A boldog hideg tekintettel megy el mellette, és szalad azon kedvetlen érzéstűl, mely belső részében titkosan mozog: Neked is igy eshet!”

Az özvegy senkinek sem alkalmatlankodik, Fannit is kerüli. A lányt ez zavarja; talán őt is olyan kevélynek gondolja az özvegy, mint a többieket? De az is lehet, hogy csak szégyelli a szegénységét.

VI

Fanni meglátogatja gyermekkori játszótársait abban a reményben, hogy barátokra lel bennük, de csalódnia kell, mert hidegen, rideg udvariassággal fogadják. Arra is rá kell jönnie, hogy már nem olyanok, amilyennek gyerekként ismerte őket.

Most már a modoruk mesterkélt, üres frázisokat pufogtatnak. Nemrég jöttek vissza a városból, elteltek a városi élményekkel, és a vidéki életet most már unalmasnak találják, mert a faluban nincs színház, nincsenek táncmulatságok, nem szórakoztatják őket fiatalemberek. A divatos ruháikat mutogatják Fanninak és a farsangi bálba hívják.

„Újonnan megtréfáltak képzelődéseim, én gyermektársaimat nem találtam.”

VII

Fanni rádöbben, hogy tévedett, rosszul ítélte meg az apákat: mivel a saját apja után ítélt, azt hitte, az apák nem szeretik a gyerekeiket. De a gyerekkori játszótársainál azt látta, hogy őket ajándékokkal kényezteti az apjuk, és minden vágyukat teljesíti.

Fanni érzi, hogy nem illik közéjük, mert ő komor, kedvetlen és elégedetlen. Nem illik a vidám és boldog emberek közé.

Vele az apja keményen beszél és szigorúan néz rá, pedig mindig szó nélkül teljesíti minden parancsát. Mostohatestvérei is fölényeskednek vele és parancsolgatnak neki, mert megtehetik: van pártfogójuk. Fanni ellenkezés nélkül szolgálja őket, de ilyen élethelyzetben ki ne lenne szomorú?

VIII

Egy hajnalban Fanni kisétál könyvvel a kezében egy kis ligetbe, és ott találja az özvegyet és két gyermekét. Egy földhalmon térdelnek és imádkoznak. Aztán az anya leül egy fa alá a kisebb gyerekkel, míg a nagyobb egy könyvből felolvas.

Az anya sóhajt és könnyezik, ezért a kisebb gyerek vigasztalni próbálja azzal, hogy „majd megjön atyuska!”, de a nagyobb már tudja, hogy „nem jön meg atyuska többet szegény! Bezárták egy setét boltba [=sírboltba], és a fekete emberek elvitték.”

Fanni úgy megsajnálja az özvegyet és a gyerekeket, hogy zokogva odamegy hozzájuk és megöleli őket.

IX

Fanni összeismerkedik az özveggyel, aki meghívja a házába. A házban a városi tisztaság keveredik a falusi szegénységgel. Az asszony ágya fölött egy szép férfi képe függ, néhai férje portréja.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!