Az életük is olyan, hogy mindenki ki akar belőle lépni, és mindenki mást szeretne csinálni, vagy legalábbis a legtöbben. Mindenki csak a boldogságot keresi, mert nem képesek felmérni saját helyzetüket, nem néznek szembe a realitással, feladataikkal, sőt, sokszor nincsenek is feladataik, csak álmodoznak, sóhajtoznak, vágyakoznak, de nem cselekszenek, aki pedig cselekszik, az is boldogtalan, csak más úton jut el a boldogtalansághoz.

A cselekmény nagyon lassú, alig-alig halad. Ugyanis maga a történet nem a cselekményben, a cselekedetekben, a történésben van (alig-alig történik valami). Maga a dráma a hangszínekben, hangsúlyokban, hanglejtésekben, félbemaradt mondatokban van, és nem az események világában. Sokkal több a lélekábrázolás Csehov drámáiban, mint a korábbi drámaíróknál. A lélek bánata, a lélek játéka, a szenvedő lélek fájdalma jelenik meg.

A párbeszédek is zárt, ún. „fedett dialógusok”, homályban tartottak, leszorítottak. Fátyolos, fedett beszéd, nem azt mondják, amit gondolnak. Másról folyik a szó, másról beszélnek, mint amiről valóban szó van, mint ami a lényeg lenne, mintegy elbeszélnek fölötte. Mindenki a saját fájdalmáról beszél, mindenki csak a magáét mondja, és a másik nem reagál a hallottakra, ezért a párbeszédek a monológhoz közelítenek.

Ugyanakkor másról van szó, mint amiről valóban beszélnek. Mindenki boldog akar lenni, de valódi boldogság egyiküknek sem adatik meg, minden boldogság csak látszat, tettetés. Csak színlelik.

A szereplők nem olyan végletesek, mint a romantikus művekben, hogy vagy csak jók, vagy csak gonoszak. Itt szinte mindenkinek fel tudnánk sorolni jó és rossz tulajdonságát is. Itt az emberek sem nem jók, sem nem rosszak, akár az életben. Ezért az értékük bizonytalan, mintha azt sugallná a mű, hogy az értékek pusztulóban vannak (úgy mint barátság, szerelem, az otthon melege, összetartó ereje, szülő-gyerek kapcsolat, testvéri kapcsolat, tehetség, kitartás, önfeláldozás, segítőkészség, együttérzés).

Mint minden drámában, a vége természetesen tragikus, de a tragédia nem látványosan fordul elő (pl. nem előttünk dúló hatalmas harcokban esik el a főhős). Finoman, fátyolosan, homályosan jelennek meg az ellentétek. A tragédia csöndesen van jelen Csehov világában.

A mű főszereplője Nyina, az ő sorsát szimbolizálja a sirály. Trepljov lelőtt egy sirályt, s Nyina lábai elé teszi. Így akar végezni önmagával is – egyszer meg is kísérli az öngyilkosságot, de nem sikerül, a mű legvégén azonban valóban agyonlövi magát –, mert észrevette, hogy a lány megváltozott irányában, hidegebb lett, elhidegült tőle. Irigy Trigorinra, a híres íróra, akit mindenki igazi tehetségnek tart, a naphoz hasonlítja, s Nyina tekintete felenged e nap sugarától.

Trigorin mondja Nyinának: „Egy téma ötlött az eszembe (…). Kis novella témája: a tó partján gyerekkora óta él egy fiatal lány. Olyan, mint maga, szereti a tavat, akár a sirály, és boldog és szabad, akár a sirály. De arra jár egy férfi, meglátja, és mert más dolga nincs, elpusztítja, ahogy Konsztantyin ezt a sirályt.” Ez lesz Nyina sorsa.

Nyina fiatal lány, egy gazdag földbirtokos lánya az első feleségétől. Édesanyja meghalt, s nagy vagyont hagyott a férjére, aki azonban mindent második feleségére, Nyina mostohaanyjára íratott, ily módon kisemmizve saját gyermekét.

Nyina színésznő szeretne lenni, de apja nem engedi. A mű elején Trepljovba szerelmes, illetve valójában nem is igazán szerelmes belé, csak nincs más. hiszen elszigetelve él vidéken, nincs jobb társasága. Trepljovtól azonban elhidegül, és Trigorinba, a híres íróba szeret bele, akiről azt képzeli, gyönyörűszép élete lehet, hiszen sikeres, híres, írnak róla a lapok, műveit olvassa a közönség.

Trepljov is földbirtokos nemesi család gyermeke, mint Nyina. Színdarabokat ír, témái azonban elvontak, nem aratnak sikert.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!