A vers hangneme, költői eszközei

A költemény rövid terjedelmű. Balassi legfontosabb költői eszköze a sűrítés és a metaforizáció.  Gyakran él az ismétlés és az ellentét eszközével is, amelyeket a nyelvtani szerkezetekre és a jelentésvariációkra épített, és hozzáigazított a verstani egységekhez.

Ez a vallásos bujdosó vers az elmúlásnak, a halálban való megnyugvásnak a hangulatát árasztja. Alaphangja az őszinte megbánás és bizakodás: a költő kétségbe van esve, fél a kárhozattól, de reménykedik is az isteni irgalomban és abban, hogy bűnei ellenére mégis elnyeri az üdvözülést.

Az izgatott menetű verset belső ellentétek feszítik szét: csupa kérlelés, könyörgés, perlekedés, vita, érvelés a mű. Az érzelmi hullámzást formailag jól kifejezi a különböző mondatformák – felszólító, kijelentő, kérdő és óhajtó mondatok – váltakozása.

A könyörgések elsősorban tárgyas szerkezetekbe vannak foglalva, amelyeknek alaptagja mindenütt felszólító módú igealak. Ezek uralják az első szerkezeti részt.

Van, hogy egy igéhez két tárgyat is kapcsol a költő, pl. az „adj” igéhez kapcsolja a „csendességet” és a „békességet” szavakat. És olyan is van, amikor egy tárgyra három ige is vonatkozik, pl. a „lelkem(et)” a tárgy, s erre vonatkoznak az „őrizd”, a „ne hadd” és az „ébreszd” igék.

A vers kulcsszavai tehát felszólító módú és kérést, könyörgést kifejező igei állítmányok: „adj”, „ódd”, „őrizd”, „hadd” stb., melyek dinamikusabbá, ezzel együtt erőteljesebbé teszik a megnyilatkozást.

A vers sorait szigorú oksági logika fűzi össze, de hiányoznak a következtető, magyarázó, ok-és célhatározói kötőszavak (a viszonyítás nyelvtani eszközei), így a vers hangneme közvetlen és természetes marad, nem válik értekező jellegűvé. Balassi végig közvetlen, személyes hangnemben beszél Istenhez.

Az Adj már csendességet műfaja

A vers a zsoltár-műfajhoz áll közel. A zsoltár-műfajjal szemben azonban Balassi nem egy közösség nevében szól Istenhez, hanem a saját személyes viszonya jelenik meg Istennel, akivel már-már egyenrangú vitapartnerként alkudozik.

Balassinak a személyes istenképe két okra vezethető vissza: az egyik egy külső ok, a reformáció terjedése egész Európában, mely emberközelibbé tette Istent, a másik egy belső ok, saját hitének megingása (ennek tudható be az istenkeresés: lelkében kutat a hit és isten után).

Műfajilag himnusznak is szokták tartani a verset, ami Istenhez szóló magasztos könyörgés. A könyörgés-érvelés-könyörgés keretes szerkezet az ókor óta a himnusz műfaj sajátos formai jellemzője (Szapphó Aphroditéhoz című verse is ilyen szerkezetű).

A középkori himnuszoktól az Adj már csendességet abban tér el, hogy nem annyira ünnepélyes a hangvétele, és nem közösségi-gyülekezeti jellegű, mivel a költő elutasította a kollektív istenhitet, és inkább egyénileg gyakorolta vallását: verseiben, imáiban. Az ő költészetében mintegy négyszemközt áll szemben egymással a végtelen irgalmú Isten és az esendő ember.

A protestánsok az egyház és a papok közvetítése nélkül, közvetlenül fordulnak oda Istenhez, és Balassi a lelke mélyén protestáns volt. Ugyanakkor a katolikusoktól eltanulta a bűnbánat őszinteségét.

Míg a szimmetrikusság kifejezetten reneszánsz jellegzetesség, addig a vers műfaja, amely a himnuszhoz és a zsoltárhoz áll közel, a középkorra jellemző.

Ugyanakkor Balassi elszakad a műfaji kötöttségektől is: teljesen önállóvá tette művét: a vallásos tartalom, a vallásos motívumok és jelképek is új értelmet kapnak. A vers középpontjában az ember áll, aki kételyekkel, bizonytalansággal küzd, tisztában van esendőségével, bűnösségével és vigaszt, kegyelmet vár, hisz a megváltásban.

Balassinál nincsenek pózok, konvenciókon alapuló szerepek, így ebben a versében sem pózol. A versből áradó bűntudat, gyötrődés, kín, szenvedés mind őszinte: a gondolat és az érzés is az.

Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!