A Háromrészes ének szerkezete

I. rész

A vers alaphelyzetét leíró kezdő motívumok:

• madárka: a megnyugvást nem találó, a Van világába zárt egyén metaforája, akit hajszol a teljesség utáni vágya és aki menekül a vágyai elől.
• világ: az örökös változás, a sokféleség, a jelenségek fel-és letűnése jellemzi. A változásokat a kettősségek jellemzik, de a kettő, az ellentett, végül mégis csak Egy („Te vagy a vadász és te vagy a vad”).
• hatalmas: az állandóság, a rendíthetetlen nyugalom, az egység metaforája. Legfontosabb tulajdonsága az, hogy mozdulatlan, nem csinál mást, csak közönyösen figyel, néz (a cselekvés hiánya jellemzi).

A motívumok mindig ellentétekben jelennek meg: „Madárka sír, madárka örül”, „Kinyílik a táj, lehunyódik a táj” stb.) A madárka és a hatalmas szembenállása a teljesség felé törekvés küzdelmeit jeleníti meg.

A mulandó ember és az időtlen hatalmas szembenállása viszonylagos, hiszen az ősi egységből kiszakadó ember őriz valamit az ős-azonosságból (s távol, a hatalmas: „az is te magad” vagy). Tehát olyan ellentéteket látunk, amelyek nem zárják ki egymást, hanem együtt alkotják a világot, a teljességet.

A Van világába zárt ember az Igaz világába vágyik, s a gondolat szabadsága lehetőséget ad arra, hogy a teljesség részese legyen („rab vagy, de keserved álma szabad / s igazad az álom”).

II. rész

Folytatódik a madár-motívum („Rikolt a páva”). A 2. részt alapvetően a „fent” és a „lent” ellentéte határozza meg. A „fent” sejtelme és a „lent” ezernyi színes, érzéki benyomása küzd egymással. A hovatartozás bizonytalansága szólal meg. A látszatvilág káprázata elfeledtetheti az emberrel, hogy az „arany csend”, a teljesség világához tartozik.

III. rész

A 3. rész motívumai szimmetrikusan helyezkednek el. A madár-páva motívumlánc a szárnyalást-lezuhanást idéző képpel folytatódik.

A zárlatban egy emlék jelenik meg, amely a teljességgel való érintkezést idézi fel („őrizem simuló pille-porát”).

A lét dimenziói

A képek a lét rejtett dimenzióiban gondolattá alakulnak az emberben. Az emberi, a létező, az élő dimenzióit mutatja meg (madárka, bogárka, tiszavirág, ami egy napig se élő kis rovar). Rövid és véges az élet, egyszeri és megismételhetetlen. Minden élő egyedi.

Mindig megjelenik valami kozmikus dimenzió is, a hatalmas, az égi, a nap, a csillag. Létezésünk egy olyan dimenzióban van most, amely nagy gazdagságot mutat. A felszínen levő létezés mélyén kutatva megtalálod az örököt, melyet életre szólított a hatalmas. (Gyöngyök közt aludtál.)

Valami más dimenziót érzékel, ahol múlt, jelen, jövő egy közös időben forr össze, ahol nincs élet, csak lét. A létezés pedig örök, időtlen. Az emberi lét csak egy megjelenési formája ennek a mindennek.

Minden ember hoz magával egyfajta őstudást. Ez a mi életünkből érezhető. Weöres Sándor sem tudott kilépni a korlátai közül, ő is emberi dimenziók között élt, de ő jutott közülünk legtávolabb.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!