A Háromrészes ének 1943-ban keletkezett és a Harmadik szimfónia című kötetben jelent meg.

A költőnek határozottan szándéka, hogy rátaláljon saját létezésének a költészet által megfogható alakjaira. Egyéniségtől független, sőt, az egyéniség mélyén rejtőző közös emberi lét megragadása a célja. Barátai, kutatásai, levelezése, fordításai, versei mind arra törekszenek, hogy megfejtsék, hogyan ragadható meg a mindannyiunkban közös, teljes élet. (A középkor is arra hívta fel a figyelmet, ami összeköt, eggyé forraszt minket.)

Weöres Sándort ösztönös tehetsége afelé viszi, hogy a nyelvet a szó jelentésétől, tartalmától független anyagként zeneiségében, ritmikájában meg tudja fogni. Nem véletlen, hogy a Harmadik szimfónia kötet esetében is egy zenei műfajt választott kötetcímnek a költő.

A Háromrészes ének esetében is zenei szerkesztést alkalmaz: nem egy megfogható gondolatmenetet visz végig a versben, hanem az ismétlődő, változatokban visszatérő, egymásba fonódó képtöredékek szövedéke hordozza a tartalmat.

 

Háromrészes ének

I

Madárka sír, madárka örül,
míg piros gerendái közül
néz a hatalmas –

Küldd néki töretlen álmodat,
míg magad vagy a vadász, meg a vad,
nem szűnhet kerge futásod.
Győznöd se lehet, veszned se szabad:
a hályogos sürüség alatt
vermed hasztalan ásod.

Kinyílik a táj,
lehunyódik a táj –
az üresség öntözi szélét!
A rét, a liget
itt mind a tied,
de nem lelhetsz soha békét.

Az élettelen avar is röpül.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Madárka sír, madárka örül,
néz a hatalmas.

A mult se pihen:
új percek méreg-csöppjeiben
elomolva őrzi részét.
A holt vadlúd, bár tolla se lebben,
röpül a zúgó szárnyú seregben
s röptében üli fészkét.

A jövő nem vár, előre arat:
a most ömlő sugarak
a holnapi gyermek
rózsás bőréről csiripelnek.

Ne kérd a veremtől jussodat.
Te vagy a vadász és te vagy a vad
s távol, a hatalmas: az is te magad.
Ő odafönn
merev csillámu közöny,
és sorsba burkolt lénye idelenn
rengés, mely sohasem pihen,
s a két arc: az Igaz és a Van
összefordul mámorosan,
mint a Nap meg a tenger
nézi egymást ragyogó szerelemmel.

Küldd néki töretlen álmodat!
mert szived éber-álma,
mint légen a pára,
átlódul a pályán
s fönn sajog a menny hajnal-koronáján.

Madárka sír, madárka örül,
míg piros gerendái közül
néz a hatalmas –

Kereplőként űzöd körbe magad,
rab vagy, de keserved álma szabad
s igazad az álom, a röpke!
A szikla, ha rávésed jajodat,
többé nem szikla: élő te-magad
s föllibben a fellegekbe!

Kinyílik a táj,
lehunyódik a táj –
az üresség öntözi a szélét!
Sugarak izzó füzére alatt
meglelheted százszor sirodat,
mégsem lelhetsz soha békét.

Az élettelenavar is röpül.
Ne hidd, hogy a rögben alhass.
Szél körme kapar a sír körül,
és vallat a fény, a hatalmas.

Te vagy a vadász és te vagy a vad
s a pálya is, minden te magad
– madárka sír, madárka örül –
piros gerendák közül kidagadva
tág szemmel nézel magadra.

II

Rikolt a páva veled,
tipeg az éjbe veled,
elveszti nyúlt vonalát
a futórózsa veled,

odafönn villámló kútnál
remegő gyöngy közt aludtál –
kikkel egy-éjbe jutottál,
mindannyival oda futnál.

Rikolt a páva veled –
rád-kúszó rózsa remeg,
a mező nyers illata
nedves csókjára pereg.

Sír a liliom,
a sáska is –
hogyha lehetne,
szánna is.
Csak a könny csorog
a szirmon, a fán –
ki merne sírni
igazán?

Ki merne súgni neked
arról, hogy mi lett veled?
melyik ég rejti helyed?
őrzi-e gyöngyeidet?

Ki egét elhagyta, lássa:
habos örvény a lakása,
fedelének éj az ácsa,
sötétség a kalapácsa.

Tipeg a páva veled,
remeg a rózsa veled,
fáradtan rád-hajlanak,
megosztják alvó-helyed.

Itt minden örömbe
bogárka vész,
s a fájdalom mélye
tiszta méz.
Hét szín mozog itt
és hang-özön:
egyetlen, arany csend
volt odafönn.

Színek közt gyúl a szemed,
hangok közt zsong a füled –
kívánsz-e bucsuzni, mondd,
vagy itt lenn jobb a helyed?
Odafönn villámló kútnál
remegő gyöngy közt aludtál –
remegő gyöngy közt a kútnál
tán már aludni sem tudnál.

Hegyekkel játszik az út,
a tücskök dobja pereg,
rád-kúszó rózsa remeg.
Rikolt a páva veled –

III

Tűzhabos, bársonyos tereken át
keresem szárnyának pille-porát.
Ormokon,
kő-fokon
kutatom fátyla nyomát.

Lehelletét
szél verte szét,
lángja kormát vas-pohárban
őrzi a sötét.

Jégszirmos hegyeken át,
csatakos völgyeken át
kérlelem, keresem:
ápolná kegyesen
sápadt kis mécsesem fénysugarát.

Ide se lát!
Ide se lát!
Alszik és álmában épít
ablaktalan tükör-palotát!

Hasztalan üldözöm zajban, csendben,
nem érem el soha: itt van bennem,
vad futásommal ő űzi magát,
mécsesem fénye az ő kicsi foglya,
vézna, ijedt fény, mégis beragyogja
a végtelen tükör-palotát.

Rögökön, fellegeken, kék vidéken
siető léptemmel el nem érem:
szivemben szövöget
napokat, éjeket,
a kinti sokszínű szőnyeget
benn szövi mind,
bennem szőtt szőnyegen
odakinn keresem,
míg ezer mintája szüntelen
körbe kering.

De néha meglátom
– igaz-e vagy álom –
mikor a kerek táj télbe hajolt
s a jeges réteken
minden csak sirverem
s lenn fekszem, földdé vált fekete holt.
Homályos tereken,
idegen egeken
sebzetten bukdos a légen által
és rekedt, színtelen víjjogással
lezuhan a jég alá!
lezuhan a jég alá!
A mélység föllazul,
villogó gyöngy-habot ont
és megint elsimul,
és minden fekete, holt.

Lehelletét
szél verte szét,
lángja kormát vas-pohárban
őrzi a sötét.

Jég alatt, nem múló percemen át
őrizem simuló pille-porát.
S a fényben szűntelen
szaladó éveken
tű-fokon
csókolom
ujja nyomát.

 

Kezdjük a címmel! Mit mondhatunk el a Háromrészes ének címéről? Először is a hármas számra érdemes felfigyelni. A hármas számnak több irodalmi vonatkozása is van: szentháromság, Dante Isteni színjátékában a hármas felosztás (Pokol, Purgatórium, Paradicsom). Az európai kultúrában a három jelentéses szám. Az időszemléletben a múltat, jelent, jövőt jelenti, az irányok tekintetében a föld alatt, a föld szintjén és a föld felett.

A címbeli hármas szám persze elsősorban a vers tagolására utal (a Háromrészes ének ugyanis valóban 3 részből áll). A verscímben szereplő másik kifejezés, az „ének” szó sugallja, hogy a zeneiség, és az általa kifejezett dallam, hangsúly, ritmus a lényeg.

A vers beszédhelyzete: az 1. és a 2. részben van megszólítás, a lírai én valakihez beszél. Az E/2. személyt eltávolítás, tárgyiasítás céljából használja, mintegy költői maszkot alkalmaz. A 3. részben E/1. személyre vált és közvetlenül fejezi ki a teljesség iránt való vágyódását.

A Háromrészes ének nem igazodik kötött formákhoz, hol időmértékes, hol ütemhangsúlyos, helyenként szimultán lüktetésű. Weöres Sándor maximálisan kiaknázza a szavak hangzásának zenei lehetőségeit. A versritmus változásai olyan gondolati tartalmakat közölnek, amelyeket fogalmakkal nem lehet kifejezni.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!