Walt Whitman: Hallom Amerika dalát (elemzés)
Kötetéhez Whitman csak egyetlen gratulációt kapott: Emerson (1803-1882), a kor legnagyobb amerikai filozófusa és irodalmi tekintélye felismerte benne a nagy költőt. Könyvéről azt mondta, „tagadhatatlanul amerikai”.
Újszerűsége ellenére Whitman sok szállal kötődik a romantika „lázadó” alkotóihoz: csak a saját tehetségét, ihletét követte, bátran szakított minden szabállyal, hagyománnyal, és költőként vátesszé, prófétává magasodott.
Hitt a művészet társadalomformáló szerepében, így verseit nem csupán szépirodalmi teljesítménynek szánta, hanem hatni akart velük. Ezért arra törekedett, hogy költészete mindenki számára érthető legyen.
Felfedezte a szépséget a hétköznapokban, dicsőítette az amerikai demokrácia egyszerű embereit, a munkást, a farmert, a négert, az indiánt. Verseiből árad az életszeretet és az életigenlés.
Rendíthetetlenül hitt Amerika jövendő nagyságában, kimeríthetetlen lehetőségeiben. A Hallom Amerika dalát alapgondolatát már a Fűszálak első kiadásában megfogalmazta:
„A történelem összes nemzetei közül valószínűleg az amerikaiaké a legteljesebb költői természet. Az Amerikai Egyesült Államok maga lényegében a legnagyobb költemény… Más államok képviselőikben mutatják meg magukat… de az Egyesült Államok géniusza leginkább és legjobban nem a törvényhozókban vagy a hatóságokban, sem a nagykövetekben vagy írókban vagy egyetemekben vagy egyházakban vagy szalonokban, sőt nem is az újságokban vagy a feltalálókban van… hanem mindig a legmindennapibb emberekben… Ahogy az elnök leveszi a kalapját előttük és nem ők őelőtte – ez mind versbe nem szedett költészet.”
Hallom Amerika dalát
Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét,
A kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét,
hogy jókedvű-e vagy komoly,
A magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy
a gerendáját méri,
Azt dalolja a kőműves, amikor munkájához készülődik vagy
abbahagyja a munkáját,
Azt a révész, ami az életéhez vagy a csónakjához tartozik,
dalol a fedélzeti matróz a gőzhajón,
Dalol a cipész, miközben a munkaszékén ül, a kalapos,
miközben áll,
Hallom a favágó dalát, a szántó béreslegényt, ahogy reggel elindul,
vagy ahogy délben megpihen, vagy amikor lemegy
a nap,
Az anya gyönyörű dalát, vagy a dolgozó fiatal asszonyét, vagy a
leányét, aki varr, vagy mos,
Mindegyik azt dalolja, ha férfi, ha nő, amihez köze van, és
nem egyebet,
Napközben azt, ami a nappalé – és éjjel hallom a robusztus, vidám
sihederek csapatát:
Erőteljes, zengő dalaikat dalolják, ahogy csak a torkukon
kifér.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Walt Whitman: Hallom Amerika dalát (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>