Témája az egyéni lét tragikuma. Bár a titkolt Etelka-szerelem feléledő emléke adja a vers élményanyagát, ez háttérbe szorul a műben. Valójában a lírai én egyéni léthelyzetéről van szó. A fájdalmat az erősíti, hogy az Etelka-szerelem a fiatalságot, az ifjúkort jelentette, s mindez végérvényesen elmúlt már, nincs többé.

A költő eljut a reménytelenségig. A szerelemről végleg le kell mondania, az én győz a szív felett. A fiatalság elmúlásával az egyén belső kiüresedése is megkezdődik, s az öregedés nem más, mint az ábránd és a valóság egymástól való eltávolodása, fokozatos értékleépülés, melyet a halál zár le. A vers az öregedést mint beszűkült életlehetőséget az ősztoposszal összekapcsolva tematizálja.

Kifejezőeszközök: ellentétek, ismétlések, felkiáltás, áthajlások, oximoron (pl. édes bánat), anafora, gondolatritmus, késleltetés.

Fő nyelvi eszköz az alakzatok alkalmazása. Az ismétlések (anaforák, szerkezetismétlések), a sorátlépések nyugtalanságot, zaklatottságot érzékeltetnek. Ezen túl a folyamatosság, a nyitottság érzését keltik. A soha meg nem nyugvó, kitörni kész szenvedélyekre utalnak.

Meghatározó, jellegzetesen romantikus sajátosság az egymást ellenpontozó szerkezetek összjátéka. Az első, 12 soros versmondat összecsengésekkel és gondolatritmusos, szócserével élő sor eleji ismétlésekkel (anafora), ill. az állítmány késleltetésével teremt erőteljes feszültséget. A költői eszközökkel megteremtett feszültség a vágyott és a valós léthelyzet ellentétét nyomatékosítja.

Az első 2 versmondat hosszúságát a harmadik, egysoros, erőteljes érzelmi töltésű felkiáltó mondat ellenpontozza, melyet követően egy szótagra épülő keresztrímeket találunk. Továbbá állandósulnak az érett romantika költészetére jellemző áthajlások. Az első rész zártabb formáját így nyitottabb forma, szabadabb prozódia váltja fel.

Motívumok: vágy, való, álom, ősz.

Kulcsszavak: vágy és remény. Ezeket a hozzájuk kapcsolódó kifejezések szerkezeti egységenként más és más jelentéstartalommal árnyalják.

Motivikus kapcsolat fedezhető fel Juhász Gyula Anna örök és Vajda János Húsz év múlva című versével. A vershelyzet hasonló, mint Arany János A lejtőn című költeményében.

Beszédhelyzet: a versnek van egy meg nem nevezett megszólítottja (te), aki a jelenbeli lírai énnel nem kerülhet tényleges kapcsolatba. Csak annak korábbi énjével, akitől a beszélő már eltávolodott (jelenbeli énje múltbeli önmagát távolinak, önmagán kívül levőnek érzékeli). Ezt azzal érzékelteti, hogy a nyelvtani E/1. személyről E/3. személyre vált: „Kívántam mind, amit / Ábrándos álma hitt”.

A cím témamegjelölő, jelzős szószerkezet, mely feszültséget hordoz, mivel a vágy és annak hiábavalósága állítódik szembe.

A Késő vágy 3 szerkezeti egységre bontható fel (az idő-és értékszembesítés alapján tagolódik 3 részre).

Az 1. egység (1-12. sor) a lírai én beszűkült állapotát írja le, a múlt emlékeivel átszőtt beletörődést. Idősík: jelen.

Az első versmondatban négy alkalommal, hangsúlyos helyen (anaforaként) szerepel a „túl” névutó inverziós sorrendben (megelőzve a hozzátartozó névszókat). Ez kiemeli a beszélő lelki életének elszegényedését, kiüresedését. Az értékek (ifjúság, égő vágy, remény, érzelem) fokozatosan eltűnnek.

A negatív jelentésű szavak („mostoha”, „keserv”, „hideg”, „éjszínű szemfedő”, „csalódás”) a meghiúsulás, a veszteség, a lelki kiégettség helyzetét írják le.

A lírai én bölcs rezignációval felülemelkedik veszteségén, az elsivárosodott élethelyzettel szemben új értékként jelöli meg az érett férfikor nyugalmát, amely mentes az érzelmi viharoktól. A józan ész „az őszi szép nap” élvezetét diktálja, meg kell találnia az öregkor csendjének szépségét.

Itt nincs lázongás, tiltakozás: hiányzik az elégedetlenség tartalmi kifejezése, csak a sok áthajlás érzékeltet nyugtalanságot.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!