Vörösmarty Mihály: Ábránd (elemzés)
Korstílus: romantika. Különösen a vers nyelvében és képi világában jelentkezik a romantikára jellemző szertelenség, tágasság, nagyívűség, végtelenség, végletekig fokozott intenzitás és távoli dolgokat összekapcsoló ellentétezés.
Téma: szerelmi ostrom, egyetlen szenvedélyes kitörés (részletezés, reflexió, töprengés nélkül), a viszontszerelem heves vágyának kifejezése. Egy nagy benső késztetés vezérli a lírai ént: mindennél jobban vágyik arra, hogy szerelme viszonzásra találjon. Azt sorolja el, mi mindenre volna képes azért, hogy szerelme viszonzásra találjon. A mindent legyőző szenvedély önfeláldozó gesztusa jelenik meg.
Kifejezőeszközök: metaforák, ellentétek, ismétlések, romantikus túlzás (hiperbola).
A képek a gátakat, korlátokat szétzúzó szenvedélyt, érzelmi vihart érzékeltetik. Ez az erő, szenvedély visszafojtva munkál, amiből nagy feszültség, dinamika származik. Ez a szerelem nem könnyed szeszély, futó fellobbanás, hanem komoly, mély érzés, amelynek súlya van: élet-halál kérdése a lírai én számára. Különösen a „feldúlt ész” kifejezés jelzi, hogy szinte az őrület határán jár a szerelmes férfi.
A lírai én cselekvő igékkel (pl. feldúlnám, eltépném) fejezi ki, hogy mi mindenre lenne képes választottja szerelméért. Az ő szenvedélye bármit legyőz és minden áldozatra kész.
Kulcsszó: „szerelmedért”. Ez a szó 8-szor fordul elő, ez indítja el és zárja le a versszakokat, így az egész költeményt is. A strófanyitó „szerelmedért” és a strófazáró „szerelmedért” között két-két hatalmas, a romantika ellentétkeresésére jellemző költői kép található.
Ezek a képek mind próbálkozások annak kifejezésére, hogy miféle áldozatra lenne képes a lírai én szerelme viszonzásáért (lennék, tűrnék, szenvednék, égnék, meghalnék). A képek középpontjában minden esetben a lírai én áll; a kedves alakját, képét nem idézi fel a vers.
Szókincs: választékos, a szavak súlyosak, a nyelvezet ódon, patinás.
Motivikus kapcsolat fedezhető fel Petőfi Sándor Lennék én folyóvíz című versével: a lírai én mindkét műben arról vall, hogy milyen áldozatokra lenne képes az imádott lány szerelméért (a különbség: Petőfi hangvétele diadalittas, könnyed, és szerelmi vállalásaihoz feltételt szab: csak akkor állná ki mindazt, amit leír, ha kedvese mindig vele lenne és osztozna sorsában).
Vörösmarty saját versei közül a Késő vágy hozható kapcsolatba az Ábránddal, mivel előrevetíti az Ábránd keletkezését: a költő akkor már lemondott a szerelemről és a boldogságról életkora miatt, azt hitte, már túl van minden reményen, de valójában csak lefojtotta a szenvedélyt, amely az Ábránd írásakor robbant ki.
Beszédhelyzet: a lírai én E/1. személyben és feltételes módban szólal meg. A vers címzettje a beszélő kedvese, aki nincs néven nevezve, csak nyelvtanilag jelölve.
A szövegből nem is derül ki teljes bizonyossággal, hogy férfi beszél nőhöz vagy nő férfihoz, bár a képek inkább férfi beszélőre utalnak. Ezenfelül – jelen esetben – indokoltnak tűnik a lírai én azonosítása a költővel (ez az azonosítás korántsem magától értetődő, és persze sohasem maradéktalan).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Vörösmarty Mihály: Ábránd (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>