Téma: a szörnyű történelmi élmény, az emberi természet romboló, pusztító elemének felülkerekedése határozza meg Vörösmarty versének tartalmát. A költő fokozatosan elszakad az ihletet kiváltó közvetlen élménytől, a mondanivalója egyre általánosabbá válik. Az emberi történelem szerinte kudarcok és antihumánus bűnök sorozata, maga az ember pedig végzetesen gonosz.

Bármilyen fordulatok történtek is az emberiség történelme során, bárkinek a kezében volt is a hatalom, a végeredmény ugyanaz: „Bukott a jó, tombolt a gaz merény”, az ember pedig elpusztult vagy szenvedett, egyszerre volt gyilkos és áldozat.

Régebbi verseiben (pl. Gondolatok a könyvtárban) Vörösmarty még testvériségről írt, itt már csak testvérgyűlölési átokról, mivel közben felismerte, hogy az ember nem váltható meg, minden hiába. Semmi nem viszi előre az embert. A józan ésszel ebben a versben már nem az áldozni tudó szív, hanem a rosszakarat egyesül.

Hitelét vesztik az utópista szocialisták tanításai is: a fejlődés eredménye nem javulás, emberségesebbé válás, hanem a testvérgyűlölet, az ínség, a „rút szolgaság” növekedése és valami apokaliptikus pusztulás.

Kifejezőeszközök: metafora, ellentét (pl. dús-ínség), párhuzam, fokozás, gondolatritmus, modalitások (felszólítás, kérdés)

Refrén: jelen idejű, prófétás hangvételű, teljes elkeseredettséget sugall.

Motívumok: dal (a költészet metaforája), zápor (könnyzápor), szél (sóhajtás), szellem, bűn, erény, törvény, ínség stb.

Romantikusan szélsőséges motívumok találhatók a versben. Ezek a motívumok a hétköznapinál hatalmasabb léptékű világot alkotnak. A jelenségek már kozmikus méretekben lépnek be a versbe, csak nagyformátumú, határozott értékkel (nagy jó és nagy rossz) rendelkező dolgok szerepelnek.

Történelemszemlélet: pesszimista (ezt a keletkezés ideje magyarázza). A magyar romantika azon kevés alkotásának egyike, amely túllép a nemzeti horizonton és nem a magyarság, hanem az emberiség kudarcainak, katasztrófáinak okát keresi egyetemes emberi, ill. történelmi nézőpontból.

Intertextuális kapcsolatok. A vers keletkezésekor a polgári forradalmakat követő általános európai kiábrándulás jellemezte a légkört. Ez az európai jelenség a magyar irodalomban is megmutatkozik.

Már Berzsenyi Dániel A magyarokhoz I. és Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című versében is megfigyelhető a jellegzetesen romantikus, körforgásszerű (ciklikus) történelemszemlélet. Az 1840-es években Vörösmarty művei mellett Petőfi Felhők-ciklusában és Világosságot! c. versében is megjelenik ez a látásmód.

Az emberek beszélője gyakorlatilag leszámol minden, általa meghatározónak érzett történelemformáló erőfeszítéssel: az ész vezérelte békés alkotómunkával, az irányíthatatlannak és alaktalannak tartott erőszakkal (forradalom, lázadás) és az erkölcsi indíttatású közéleti cselekvéssel (hazafiság) is („Hiába minden: szellem, bűn, erény”).

Ebben nagyon emlékeztet Kölcsey Ferenc Vanitatum vanitas című művére, amely Az emberek párversének tekinthető.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!