Üzenet: A vén cigány egy hatalmas összefoglaló mű: a költő eszméinek, politikai nézeteinek, közéleti töprengéseinek, indulatainak és reményeinek nagyszabású összefoglalása.

Félreérthetetlen utalások vannak benne a közelmúlt eseményeire, a szabadságharc leverésére, az önkényuralom terrorjára, de Vörösmarty túllép egy ország vagy egy nép határain, legfőbb mondanivalója ugyanis az egyetemes világbéke eszméje.

Költőnk túljutott azon, hogy csak az egyént vagy akár csak az országot, a népet nézze, túljutott a nemzet határain anélkül, hogy egy pillanatra is elszakadt volna tőle. Magyarország sorsát ő mindig is a nagyvilág, az egész emberiség sorsának távlatában szemlélte, és ez történik A vén cigányban is.

Nemcsak a krími háború borzasztja el, hanem általában a háborúk és a mindenkori vakmerő remények, az örökké elbukó nemes ábrándok, meg a zsarnokság és a zsarnokság elleni lázadások bukása. Arra ösztökéli saját magát, hogy elkiáltsa fájdalmát a bűnbe süllyedt emberiség fölött.

Ám a történelmi tapasztalatok és a kétségbeejtő korabeli világhelyzet ellenére is hitt az „ünnep” eljövetelében, a világbéke eszméjében, s hazája sorsát a nagyvilág, az egész emberiség széles távlatai közt szemlélte. Így tudott ma is örökérvényű igazságokat hirdetni háborúról és békéről, zsarnokságról és lázadásról, megtorlásról és szenvedésről, és az ábrándok hiábavalóságáról.

Jelentőség: vannak, akik a modern költészet előfutárának tartják Vörösmartyt és A vén cigányt, mivel a költő a 20. század szimbólumaira emlékeztető, nehezen megfejthető jelképeket használ a versben.

Fogadtatás: A vén cigány születése pillanatától kezdve kapott hideget-meleget. Már Vörösmarty kortársai körében se aratott osztatlan sikert, mert saját korában kevesen értették meg. Legtöbben azzal vádolták, hogy zavaros, érthetetlen, nincs megszerkesztve.

Még Gyulai Pál, a kor elismert kritikusa is úgy gondolta, ez egy „megrendült agyú” költő nem egészen világos alkotása, és ezzel alapot adott az idős Vörösmarty megőrüléséről szóló korabeli mendemondáknak.

A könnyű megértést a következők akadályozzák: erős metaforizáció, mitikus példázatokra tett villanásszerű utalások, kihagyások, érzelmi hullámzás.

Amit mindenki felfogott a műből, az volt, hogy „Lesz még egyszer ünnep a világon”, ami optimista üzenet. Vörösmarty nem indokolt hite, a befejezés megalapozatlan, reménytelen reménye éltette a verset a köztudatban.

Sokat, de a téves értelmezés miatt hibásan szavalták a pódiumokon. A színészek se értették jobban, mint a kritikusok, de szerették szavalni, mert lehetőséget láttak benne a kiabálásra, az őrült megjátszására. Emiatt voltak olyanok, akik dagályosnak, a falrengető pátosz és szemmeregető dramatizálás versének tartották A vén cigányt.

Ugyanakkor szép számmal akadtak a versnek védelmezői és hívei is, akik bebizonyították, hogy A vén cigány csak azok számára zavaros, akik egy politikai elvárást kapcsoltak hozzá, és a hazafias bizakodást keresték benne – hiába. Dagályosnak, túldramatizáltnak pedig azok találják, akik elsősorban színészek szavalásában hallották.

Utóélet: amennyire alulértékelték a verset a kortársak, annyira túlértékelték a nyugatosok a 20. században, Babits Mihály például a legszebb magyar versnek tartotta.

A vén cigány merész képei közt laza a kapcsolat, gyakran nincs logikai összefüggés, ami megnehezíti az olvasónak a jelentésteremtést. A nyugatosok szerint ez volt az oka annak, hogy a 19. századi olvasók nem értették a verset.

Mivel a képek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, s nem mindig nyilvánvaló a logikai összefüggés, a hiányzó láncszemeket az olvasónak kell pótolnia, amihez a 19. század közönsége nem volt hozzászokva.

Érdekesség, hogy az 1960-as években egy Párizsban élő magyar író, Gara László kérésére tíz francia költő lefordította a verset franciára, és a franciák osztatlan elismeréssel fogadták.