Az Eldorádó-motívum

Egyetlen hely van a világon, amely kivétel, ahol Candide tényleg csupa jót tapasztal: Eldorádó. Erre a világra valóban rá lehet mondani, hogy a legeslegjobb világ, vagy legalábbis a legjobb világnak egy lehetséges változata.

Az Eldorádó-epizód két fejezetből áll és a regény középpontjában helyezkedik el, ami jelzi kitüntetett szerepét. Arról ad képet, hogy a felvilágosodott Voltaire milyennek képzelte el az ideális társadalmi állapotokat.

Az Eldorádó-epizódban az eszményi társadalom és állam utópikus álma jelenik meg. Az „utópia” (elképzelt eszményi társadalom) név és fogalom Morus Tamás angol humanista filozófustól származik.

Eldorádó-utópia: Eldorádó egy olyan hely, ahol mesés jólét uralkodik, s ezt a kedvtelésből végzett munkának köszönhetik a lakosok. Jólétük tehát tisztán emberi tevékenység eredménye: szenvedélyük a munka, s ennek folytán a közösség annyira gazdag, hogy az egyénnek nem szükséges vagyont gyűjtenie, a köz anélkül is biztosítja számára a jólétet. A felhalmozás itt teljesen értelmetlen, a fogalmat sem ismerik.

A vízesésen keresztül kerülnek ide Candide és társai. Eldorádó két legfontosabb tulajdonsága, hogy a világtól elzárt hely, és hogy drágakövekben, nemesfémekben gazdag hely. Itt még a homok is aranyból van, de az itt élők számára az arany teljesen értéktelen (nem imádják a kincseket, drágaköveket).

Világuk, társadalmuk több szempontból is ellentétes a regény más helyszínein található berendezkedési formákkal.

Bíró Ferenc értelmezése szerint Eldorádó egy jól meghatározott gazdasági logika szerint működik, melyben a kincs nem tényező. Gazdaságuk fő tényezője az országon belül folyamatosan forgó pénz, amely a kereskedelem révén állandó munkára készteti az embereket. Ezek szerint a korabeli merkantilista gazdasági elméletek Voltaire-re is hatottak (merkantilizmus: a kereskedelmi tőke érdekeit előtérbe helyező közgazdasági nézetrendszer).

Társadalmuk a legjobb, szinte álombeli társadalom: az eszményi, a vágyott, a tökéletes világ. Itt minden pozitív: az emberek boldogok, mindenki szabad, a zsarnokság ismeretlen fogalom, az uralkodó okos és felvilágosult. Nincsenek bíróságok és börtönök, mivel nincsenek bűnözők sem. A legszebb épület pedig a tudományoknak szentelt palota.

Eldorádóban mindenki vallásos, az emberek szüntelenül köszönetet mondanak Istennek szép életükért. A vallás intézményei azonban hiányzanak: nincsenek se papok, se tanító, a világot irányítani akaró, cselszövő szerzetesek.

Candide-ékat ellátják minden jóval, s fizetniük sem kell érte. Candide és társai arannyal megrakodott piros juhokat visznek magukkal.

Az Eldorádó-élmény a főhős életében alapvető fordulatot hoz. A Candide által megélt kalandok két csoportra oszthatók:

• az Eldorádó-epizódig megélt kalandok – ezekben a főhőst a körülmények irányítják
• az Eldorádó-epizód után megélt kalandok – itt már inkább jellemző, hogy Candide szándékai szerint alakulnak az események.

 

Az Eldorádó-epizód célját tekintve 3 fő nézet uralkodik az értelmezők körében:

• Az elemzők többsége szerint Eldorádó leírásával a szerző az ideális társadalom modelljét akarta felvázolni.
• Más értelmezések szerint az Eldorádó-rész is paródia.
• Vannak, akik szerint Voltaire azért tette be az Eldorádó-epizódot, hogy rámutasson, milyen hiábavaló dolog a tökéletes társadalom után vágyakozni, és hogy az ilyen társadalomba vetett remény mindig utópisztikus. (Magyarán tökéletes társadalom nincs és nem is lehet.)

Eldorádó lakosainak egyetlen kötöttséget kell magukra vállalniuk: nem hagyhatják el az országot. Ugyanis tudatos döntés a részükről, hogy elzárkóznak a külvilágtól: ha mások ide költözhetnének, akkor az ország békéje, nyugalma elszállna, kedvező helyzetüknek vége szakadna. Ez az elzárkózás nyomatékosítja a valószerűtlenséget: ilyen emberi világ a valóságban nincsen.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!