François Villon Kis Testamentum című műve 1456-ban, a költőnek Párizsból való elmenekülése előtt keletkezett.

Villon a középkor legnagyobb francia lírikusa volt, aki egy zűrzavaros korszakba, az angolok és franciák közt zajló százéves háború időszakába született bele. A háború már a vége felé járt, Villon valószínűleg Jeanne d’Arc máglyahalálának évében, 1431-ben született.

A szegénység és a nyomor jellemezte akkoriban Franciaországot, a francia nép megfogyatkozott és gyakorlatilag a pusztulás szélére sodródott. A rend megbomlott: rablóbandák fosztogattak, pestis és járványok dúltak, egyszóval káosz uralta az országot.

Ez az időszak Európa többi részén már a reneszánsz virágkora volt, de Villon még középkori költő: mélyen vallásos volt és rettegett a pokoltól, őszinte bűnbánata, halálfélelme és Isten könyörületességében való reménykedése a középkorhoz kapcsolja.

Ugyanakkor nem jellemző rá a középkori szerzők „névtelensége”: ő már nem a közösség részeként határozza meg magát, hanem a közösségtől elkülönülő, öntörvényű egyénként. Ezért a szubjektív líra egyik első képviselőjének tartják.

Életéről keveset tudunk. Apja korán meghalt, ezért anyai nagybátyja, egy Párizsban élő, jómódú paptanár és jogtudós nevelte fel. A Sorbonne nevű híres francia egyetem közelében laktak, ide járt a költő, és meg is szerezte a magiszter tudományos fokozatot.

Eredeti neve nem Villon volt: nevelőapja iránti hálából vette fel és használta ezt a nevet (egyébként a „villon” szó ófrancia nyelven „gazember”-t jelent).

Villon elég zűrös, rendezetlen, kicsapongó életet élt, de fontos leszögezni, hogy e tekintetben nem volt sem jobb, sem rosszabb kortársainál: ebben az időben a fiatalok ittak, a nőket hajkurászták, duhajkodtak, gyilkolásztak, egyszóval könnyelmű életet éltek. Villon is így élt: nem volt a megtestesült ártatlanság, de semmivel sem volt alávalóbb, mint általában a kortársai.

Állítólag vezéregyéniség volt, szellemes fiatalember, aki gúnyverseket írt, és gyakran meggyűlt a baja a rendőrséggel (amit tudunk róla, azt a korabeli rendőrségi jegyzőkönyvekből tudjuk). A háborús közállapotok miatt a diákélet rendkívül züllött volt: a Sorbonne banditák búvóhelye lett, akik az egész várost rettegésben tartották, s a diákok olykor részt vettek a rablók gaztetteiben.

Villon, aki állandó anyagi gondokkal küzdött, a „Kagylósok” nevű hírhedt bandába keveredett bele, és ő is kivette a részét az utcai verekedésekből, rablásokból, lopásokból. Sokszor csak a puszta véletlen mentette meg az életét. Nem egyszer kötél általi halálra ítélték, volt, amikor megalapozottan, volt, amikor ártatlanul, és betörés, lopás miatt többször be is börtönözték.

Mindez nem jelenti azt, hogy egy közönséges bűnöző lett volna: akkoriban ilyen volt a közmorál Párizsban, ahol még a papok sem voltak „tiszta életűek”. Villon egyik konfliktusa éppen egy részeg pappal volt, akit önvédelemből leszúrt, és utána hónapokig bujdosott, félve a következményektől, de végül sikerült tisztáznia magát.

A költő újra meg újra rossz társaságba és botrányokba keveredett, bűnbandák tagjaként fosztogatott, így mint visszaeső bűnöst fel akarták akasztani. Végül mégis kegyelmet kapott, az ítéletet száműzetésre enyhítették, s tíz évre kitiltották Párizsból. Villon 1463 elején végleg elhagyta a francia fővárost, és onnantól kezdve semmit nem tudunk az életéről.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!