Munkássága: Hugo művei a francia romantika legnagyobb alkotásai. Sokoldalú szerző volt, övé a világirodalom egyik leggazdagabb életműve.

Hatalmas irodalmi munkásságának legértékesebb része a költészete, és hazájában elsősorban költőként tartják számon. A magyar olvasóközönség azonban nem a verseit, hanem romantikus regényeit ismeri és kedveli, így a mi számunkra Hugo elsősorban regényíró. Mióta regényeiből filmadaptációk is készülnek, azóta még inkább regényeivel él a köztudatban.

Pályaszakaszai:

1. korszak (pályakezdés, 1830-ig): első pályaszakaszában megpróbálta összeegyeztetni a klasszicista hagyományt a romantikus törekvésekkel. Barátja volt a romantikusoknak, de se romantikusnak, se klasszicistának nem tartotta magát ekkor még.

Első kötete, az Odes et poésies diverses (= Ódák és vegyes költemények) 1822-ben jelent meg és nagy sikert aratott. További kötetei fiatal éveiből: Ódák és balladák (1822-28), Keleti énekek (1829). És megjelent első regénye is, amely a kor divatja szerint egy rémregény volt (Izlandi Han), és amelyért újabb kegydíjat és kitüntetést kapott.

A drámával viszont ekkor még sikertelenül próbálkozott, 1827-ben írt darabja, a Cromwell előadhatatlan. 1829-es, Marion Delorme c. darabját pedig zsarnokellenes hangvétele miatt a cenzúra betiltotta.

2. korszak (1830-1843): a romantikus dráma (Hernani) és a történelmi regény (A párizsi Notre-Dame) korszaka, a romantika győzelme fémjelzi. Az „Hernani csatája” végre meghozta a szerzőnek a színpadi sikert is, emellett Hugo a romantikus ifjúság vezéreként roppant sikeres lett.

Azonban 1832-ben csak a betiltás mentette meg a bukástól A király mulat c. királyellenes darabját, melynek témáját később Verdi Rigoletto c. operája tette közismertté. Hugo színpadi diadalmenete 1843-ig, a Les Burgraves (= A várgrófok) c. darabja csúfos bukásáig tartott.

Költészetében is eljutott a royalizmustól (királypártiság) a republikanizmusig (köztársaságpártiság). Ezt az időszakát a romantikus témák gazdag kibontása jellemzi. Fontosabb kötetei: Őszi lombok (1831), Szürkület énekei (1835), Fények és árnyak (1840).

3. korszak (1851-1870, az emigráció időszaka): 13 év hallgatás után (mely idő alatt csak úti leveleit adta ki) újra írt verseket és ekkor keletkeztek nagyregényei is (A nyomorultak, A tenger munkásai, A nevető ember).

Lírájában hatalmas költői víziók születtek. A mai irodalmi közvélemény Hugo csúcsteljesítményének az 1859-ben megjelent Századok legendája c. kötetét tartja, amely „kis eposzok” sorából áll és az emberiség haladását mutatja be a múlt bűnei és tévelygései után a szeretet, a jóság és a harmónia felé (ebből a legfontosabb versek: Az alvó Boáz, Az éj, az éj, az éj).

4. korszak (1870-től haláláig, hazatérése utáni időszak) – időskori költészete mellett újra írt drámákat is Szabad színház gyűjtőcím alatt.

Hugo már fiatalon megfogalmazta művészi programját. Úgy vélte, a költőnek „a népek előtt kell járnia, hogy fényével megvilágítsa útjukat”, és az irodalomnak az aktualitásokhoz kell kapcsolódnia. Ars poeticáját később árnyalta, gazdagította, de programjához mindvégig hű maradt.

Írói eszményképe Shakespeare volt, akit „óceán-ember”-nek nevezett totális alkotó tehetsége miatt. Shakespeare születésének 300. évfordulójára írt nagy tanulmányában a lángelme problémáiról és lehetőségeiről elmélkedett.

Drámái:

• Hernani (1830) – Hugo első számottevő darabja, amely színre került. Romantikus dráma, egy középkori spanyol lovagtörténet, cselekménye fordulatos. A címszereplő, Hernani jellegzetesen romantikus hős, mélabús és titokzatos. Egy nemes lelkű, lovagias haramiavezér, akit egy spanyol főnemes, Don Carlos kegyetlensége tett bujdosóvá és banditává. Apját kivégezték, rejtőzködnie kell, a spanyol király halálos ellensége és szerelmi vetélytársa is. Végül a főhős majdnem célhoz ér, feleségül veheti kedvesét, Donna Solt, ám épp az esküvő előtt számon kérik tőle egy korábban tett ígéretét, ezért öngyilkosságot kell elkövetnie, és kedvese is iszik a méregből. A szerelmesek csak a halálban egyesülhetnek.
• A királyasszony lovagja (1838) – Hugo talán egyetlen drámája az Hernani mellett, amely ma is élő, színpadra állítható mű. Nálunk is nagy sikerrel játszották. Ez a történet is Spanyolországban játszódik, de már egy későbbi, hanyatló korszakban. Főszereplője a magányos királynő, akit egy ádáz cselszövő meg akar alázni. A királynőbe szerelmes lakáját álnéven az udvarba csempészi és eszközül akarja használni az asszony megrontására, de a tehetséges, nemes szívű lakáj, amikor rájön erre, leszúrja őt, aztán önmagát is megöli. A mű varázsát a beteljesületlen szerelem tragikuma adja.

Regényei:

Számos drámája és verse mellett Hugo 9 befejezett regényt hagyott hátra. Ezek között három kiemelkedő remekmű van:

• A párizsi Notre-Dame (1831): Hugo első nagy alkotása a romantikus próza területén.
• A nyomorultak (1862): Hugo másik kiemelkedő és talán legnépszerűbb regénye A párizsi Notre-Dame mellett. Ebben a monumentális, érzelmekkel és kalandokkal teli művében, melyet még az 1840-es években kezdett írni, humanista eszméit fogalmazta meg. A regény a szegények, a megalázottak, a társadalom számkivetettjei érdekében emel szót, s tiltakozik minden igazságtalanság, jogtalanság ellen. Hőse a becsületes Jean Valjean, akit kenyérlopás miatt sokévi fegyházra ítélnek, és a sok gonosz ember között ő is gonosszá válik. Amikor kiszabadul, egy szentéletű püspök jósága következtében a megbánás útjára tér, ettől kezdve szeretni és segíteni igyekszik az embereket. Egy találmánya révén meggazdagszik, megbecsült polgár lesz, és sok jót tesz, de a törvény üldözi. Párizsban rejtőzik el kis védencével, Cosette-tel, aki egy prostituált árvája. A végén Cosette egy derék fiatalember, Marius boldog felesége lesz, Jean Valjean pedig magányosan hal meg.
• Kilencvenhárom (1874): Hugo utolsó jelentős regénye. Történelmi témát dolgoz fel: 1793-ban, a jakobinus terror évében játszódik (a cím is erre utal). Az író a polgári átalakulás kezdeteinek időszakában, kiélezett történelmi helyzetben keresi a választ a szabadság és a szükségszerűség, az ember döntési lehetőségeinek, mozgásterének kérdéseire.

További fontos regényei: A tenger munkásai (1866), A nevető ember (1869).

Jelentősége: Hugo életműve az epikában, a lírában és a drámában is meghatározó lett, nagy befolyást gyakorolt kortársaira és az utókorra. Műveivel a legnemesebb emberi érzelmeket fejezte ki és a kritikai realizmus előfutára lett. A nagy realisták, a parnasszisták és az első szimbolisták is tanultak tőle.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 4. oldalra!