Vas István: Cambridge-i elégia (elemzés)
A cím utal a mű keletkezésének helyére és a műfajra (Vas István gyakran választ műfajjelölő címet). Az érdekes az, hogy nem Cambridge a mű témája: az angol város csak ürügyet szolgáltat arra, hogy a költő a magyar történelemről elmélkedjen, a szellemi múltra emlékezzen. Ez a híres helynév, amely önmagán túlmutató többletjelentéssel bír, viszonyítási alapot jelent a számára.
A Cambridge-i elégia 9 szerkezeti egységre tagolható.
Az 1. egység a vershelyzet leírása. A lírai énnek a rózsaminta látványáról Sárospatak jut eszébe. A valós helyzetét mutatja be.
A 2. egység a magyar történelem egyik epizódját eleveníti fel: a Wesselényi-féle összeesküvés résztvevői tanácskoztak Sárospatakon. A sub rosa jelentése: a rózsa alatt, a kifejezés a sárospataki gótikus teremre is utal. Emlékek, asszociációk.
A 3. egység ismét a valóságot ábrázolja. A lírai én sétál a parkban a cambridge-i egyetem körül.
A 4. egységben a vers beszélője saját múltjára emlékezik.
Az 5. egységben ismét a Sárospatakhoz fűződő gondolatok jelennek meg, így jön létre kapcsolat a helyszínek között. Vajon miért jutnak eszébe az egykori magyar urak?
A 6. egység ismét a „valóság” leírása, de már összekapcsoltan, párhuzamba állítva Sárospatakkal: diákok, költők emléke jelenik meg.
A 7. egység témája emlékezés a magyar urak, az összeesküvőkre és kivégzésükre – megjelennek a Rákóczi-szabadságharc utáni idők fő figurái is, pl. Windischgrätz.
A 8. egységből azt látjuk, hogy a múlt emlékei ma már példává értek. Kapcsolat jön létre a múlt és a jelen között.
A 9. egységben a beszélő gondolatai visszatérnek a jelenbe, cambridge-i sétájának helyszínéhez, Angliába (egy angol teázóban ül éppen). A zárlatban a tengerről fújó szél a megtapasztalt szabadság szele, és rájátszás a dunai szélre is (a Hej, Dunáról fúj a szél kezdetű népdal gondolatvilága idéződik fel, mely szerint „szegény ember mindig él”).
A zárlatban önbiztatás és nemzetbiztatás játszik egymásba: Vas István leírta, hogy Angliában ébredt rá arra, hogy a magyarság él és élni fog, és ez „ez az érzés magyar viszonylatban már optimizmusnak mondható.”
A vers külső formája szabálytalan, változó hosszúságú sorokból és versszakokból áll (a szótagszám 3-tól 14-ig változik). Az idézetekkel, közbevetésekkel, kérdésekkel tagolt nyugtalan szöveg érvényre juttatja a szabadon áradó gondolatokat, asszociációkat.
Ritmusa ütemhangsúlyos, de ez a ritmus minduntalan elakad (az összeesküvőkről szóló rész darabosabb), jambikusság játszik bele, és csak a zárlatban oldódik fel (az utolsó versszak kiegyensúlyozott, már-már idillien dallamos). Rímelése szabálytalan, a sorvégeken a szöveg „átfolyik” a következő sorba, nagy szerep jut az áthajlásnak.
A Cambridge-i elégia kapcsolatba hozható más művekkel: fontos szerepe van benne Kisfaludy Károly Mohács című költeményének, hiszen Vas István szó szerint idéz belőle. „Él magyar, áll Buda még! A mult csak példa legyen most” – írta Kisfaludy. Ez a gondolat tér vissza többször is Vas István szövegében és az „Él magyar, áll Buda még” sor jelenik meg szó szerint.
Hozzászólások
Vas István: Cambridge-i elégia (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>