Vas István: Cambridge-i elégia (elemzés)
A témaválasztás elégikus. A vers hangnemében a nyugalom és a zaklatottság váltakozik, de végül az utóbbi lesz jellemző. A látvány kiváltotta gondolatok nem hagyják nyugodni a beszélőt (ezt felkiáltásai jelzik).
A múlt felzaklatja, indulatossá teszi, s mikor végül megnyugodni látszik, az is csak látszat: „A múlt csak példa legyen ma: / Decapitato in Vienna – / Elég volt már, elég!” Ez a felkiáltás és a visszatérő latin mondat (lefejeztetett Bécsben) utal a múlt ismétlődésére: akkor is idegen erők fojtották el a magyar szabadságharcokat és most is.
Jó lenne, ha ez örökre véget érne, ha sosem ismétlődne meg. Ekkor még nagyon közeli és fájdalmas volt az 1956-os forradalom emléke. Vas István azt szeretné, hogy a történelmi párhuzam legyen intelem: többé ne sújtson minket semmilyen idegen hatalom ereje!
Ezeket a gondolatokat a szabad és nagy hagyományú angol világ, az ott tapasztalt gondtalanság ellentétezik.
Alapmotívum: a látogatóság, a meghatott téblábolás, és a helyzet személyes fontosságának hangsúlyozása, ami azután közös szerepbe vált.
A mű helyszíne folyton változik: valóságos és a beszélő képzeletében megjelenő helyszínek váltják egymást (Cambridge, Sárospatak). Mit jelképez a két város?
- Cambridge: a szabad nyugati világot jelenti, és gazdag kultúrájú angol város, a polgári fejlődés mintaképe. Barátságos, gondtalanságot, idillt sugárzó környezet jellemzi.
- Sárospatak: kulturális jelentése azért fontos, mert a kurucos függetlenségi politikai hagyomány kötődik a városhoz. Vas Istvánt azonban életrajzi események is kötik Patakhoz: az 1950-es évek elején alkotóház működött az akkor még eléggé romos sárospataki várkastélyban, s a költő itt lakott, éppen a Sub Rosa teremben. Ráadásul a magyar történelemből II. Rákóczi Ferenc alakja foglalkoztatta legjobban, akinek Emlékiratait le is fordította.
Vas István Sárospatak-képének meghatározó jegyei: 1. megmaradásélmény, 2. a felkelés kitörése előtt vérbe fojtott összeesküvés látomása. A tragédiák ellenére való megmaradás a magyarság nagy csodája, s ezt jelképezi Sárospatak.
Vas István hangsúlyosan idézi meg a reformkor bizakodó nemzeteszményét, de Kisfaludy lelkesültsége nélkül. Nála rezignáció uralkodik, hiszen megmaradt ugyan Sárospatak, de megmaradt a császárhű időkből való felirat is, mindkettő tovább él a jelenben. Ez egy összetett, 20. századi hazafiságot eredményez, amelyre már nem jellemzőek a romantika túlzó érzései (se lelkesültsége, se levertsége).
Kifejezőeszközök: párhuzam, ellentét, ismétlés, kérdések, felkiáltások, idézetek, kijelentő, kérdő és felkiáltó mondatok, elhallgatások.
Fontosabb ellentétek: zaklatottság-normális élet, értéktelítettség-értékhiány
Motívumok: szürke szín – a tragikumot (fekete) és az idillt (fehér) egyesíti, a költő kedvelt színe a „barátságos szürkeség”.
Költői képeket nem nagyon alkalmaz Vas István, se itt, se más verseiben, mivel a gondolkodásmódja alapvetően fogalmi jellegű volt. Lírája tárgyias, ugyanakkor helyenként mégis erősen poétikus.
A borongós hangulat mellett némi játékos színt is felfedezhetünk a szövegben, amely a hátravetések (pl. „Rajta felírás, kései”), a szórend megváltoztatása, az archaizálás következtében jön létre.
A műben fellelhetjük a szövegköztiség (intertextualitás) eszközét: Kisfaludy Károly Mohács című elégiájából emel be versébe a költő. Retorikailag a párhuzam és a megidézett mű határozzák meg a vers felépítését. Az alapvető eszköz az evokáció (más szöveg szó szerinti beemelése).
A költő önkorlátozással is él, mintha magába akarná fojtani a szót és a továbbgondolást. Aztán végül mégis kimondja Kisfaludy Mohácsának szállóigéjét és levonja a következtetést: „Mert elmúltak a nagyurak, / De megmaradt Sárospatak”.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Vas István: Cambridge-i elégia (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>