Vajda János: Nádas tavon (elemzés)
Mindent egyetlen mozzanatba (pillanatba) tömörít. A káprázat, amit átél, egyetlen pillanatba sűríti az örökkévalóságot:
S minden olyan mozdulatlan…
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
A jelen, a múlt és a jövő együtt van egyetlen pillanatban, és a lírai én ennek a pillanatnak az igézete alá kerül. Barta János szerint ebben a csodás pillanatban a költő mintha valami időn és mozgáson túli örök lényegig hatolt volna el, amelyhez képest minden apró, egyedi létezés csak látszat.
Ez az igézet egy méla sejtelembe ringatja a lírai én lelkét:
A levegő meg se lebben,
Minden alszik… és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:
Mi lehet ez a méla sejtelem? Ez a sejtelem vezet el a teljes kételkedésig, a valóság létezésébe vetett hit megrendüléséig! Az utolsó strófában ugyanis már az egész világot meseként, csalódásként, álomként fogja fel a beszélő:
Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?…
A sejtelmes hangulat tehát egy végső, megsemmisülésbe omló képbe torkollott. Ezt a végső semmibehullást jelzi a vers végén a három pont is. Ez már az idővel való játék egy bizonyos formája, amely a 20. század irányzatai felé mutató vonás Vajda költészetében.
A verset záró kérdés érdekessége, hogy a beszélő saját létezésének vagy halálának fikció („mese”, „álom”) voltát is lehetségesnek tartja.
Ez a kérdés nem költői kérdés: egyszerűen nincs rá válasz. Se a költő, se senki más nem tud rá válaszolni. Azonkívül a kérdőjel és a három pont egyfajta bizonytalanságot is érzékeltet: inkább csak sejtésről van szó, mint egy igazság kimondásáról.
Még az is kétséges, hogy egyáltalán be van-e fejezve a vers, hiszen a költő nemcsak hogy kérdőjellel zárja, de még három ponttal is megtoldja, mintegy a végtelen felé lendítve a tűnődést.
A hangulat teljesen uralja a verset, amely szép és megható, de van egy komoly filozófiai mondanivalója is, csak ez a mondanivaló felszívódik a hangulatba. A mély, elemi filozófiai kételyek nem absztrakciókként, hanem az érzékelés szintjén jelennek meg: hangzásban, képben, versformában, szuggesztióban és kérdéslebegtetésben.
Vajda János kérdésfelvetése akkor lesz érthető, és akkor tudjuk megsejteni a vers titokzatos mélységét is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a schopenhaueri filozófia olyan tanításokat tartalmazott, mint pl. „A végtelenség létem után és a végtelenség létem előtt… semmi által nem különbözik egymástól, mint egy tünékeny életálom közbelépte által. A meghalás pillanata… hasonlít egy nehéz nyomasztó álomból való fölébredéshez.”
A költeményben a táj csak eszköz, amellyel Vajda az utolsó versszakban kimondott gondolatot érzékelteti.
Az a fájó képzelődés, tépelődés, bizonytalanság és a gyakran felhangzó pesszimista kitérés vagy lemondás, amelyet a Nádas tavon is jól mutat, nem a harctól való visszavonulást jelenti Vajda Jánosnál, ahogy Kölcsey vagy Vörösmarty sem adták fel a harcot. A kételkedés őt kutatásra sarkallja: nem tud belenyugodni az érthetetlenbe, a titokba. Ez űzi, hajtja, hogy mindig tovább keressen.
A vers üzenete lényegében az a kérdéssor, amit a lírai én föltesz, és amire nincs biztos válasz. Vajda minden, az embert foglalkoztató kérdésre választ keres (pl. „Földi élet, hol a réved?”), de a kérdések megválaszolatlanok maradnak, az egész költeményt egy nagy kérdőjel és három pont zárja, ami azt sugallja, hogy ezekre a kérdésekre nincsen válasz, az életre nincs magyarázat. Az csak van.
Hozzászólások
Vajda János: Nádas tavon (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>