A Nádas tavon szimultán (vagy bimetrikus) verselésű (időmértékes és ütemhangsúlyos egyszerre): a kétütemű felező nyolcasok ritmusát fölerősíti az időmértékes trocheusok lüktetése.

Rendkívüli zeneisége, hangulatisága van, ha hangosan olvassuk el, rögtön megfog a különleges versdallam. A zeneiség titka nemcsak a ritmusban, hanem az eléggé ritka strófaszerkezetben is rejlik. A sajátos verszene az oldottság, a tűnődés, a nyugalom, a békesség hangulatát árasztja, s valami monoton, andalító, ringató lebegés képzetét idézi fel.

Ezt az erőteljes hangulatiságot a lágy hangok (m, n, l, ly) segítik, de feltűnő a nazálisok, azaz orrhangok (m, n, ny) és a pergő „r” hang gyakorisága, valamint a nazálisok más hanghoz kapcsolása (nd, ng, nt, ns). A zeneiséghez hozzájárulnak a bokorrímek (a a a) és a háromsoros strófák is, amelyek kiegyensúlyozott, könnyed, lebegő dalformát alkotnak.

Mindezt alliterációk és hangfestő szavak színezik, amelyek visszaadják a verőfény játékát, káprázatát, a csobogást és a lebegést, vagyis egyszerre vizuális, auditív és motorikus vibrálást érzékeltetnek.

A bokorrímek szelíd egyhangúsága, monotóniája kitűnően szolgálja a vers alaphangját. A monotóniát Vajda azzal is növeli, hogy a három rímelő szó közül kettő rendszerint azonos szófajú (pl. nap, tónak, csónak – berekben, ölemben, önfeledten).

A 8. strófában megszakad az azonos szófajok rímeltetése, bár a bokorrím megmarad. Így hangsúlyosabb, nyomatékosabb lesz az összecsengés (sőt, a 3. sor még belső rímmel is nyomatékosítva van). Ezek az eltérések nem véletlenek, a kiemelt szerepet betöltő strófákban van csak ilyen eltérés (pl. a 4. strófában is).

A zeneiség szorosan kötődik a vers tartalmi jelentéséhez, szinte visszaadja annak áttűnéseit (ragyogó nap-csillogó víztükör, fény-árnyék, mozgás-mozdulatlanság, időbeliség-időtlenség, valószerűség-látomásosság, élet-álom). Az összecsengések felerősítik a víztükör és a napfény játékának látványelemeit (vibrálás, ringatózás, lebegés). A vers lényege tehát a külső formájában is megnyilvánul.

A gondolati tartalom és az egyszerű dalforma összekapcsolása olyan műfaji újítást jelentett és olyan új hagyományt teremtett, amely a modern költészetben is folytatódott. A 20. századi lírában, többek között Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és József Attila verseiben találunk példát arra, hogy egy-egy komoly filozófiai témát költőink egyszerű dalformában írtak meg.

A Nádas tavon versnyelve impresszionisztikus: a pillanatnyi benyomás (hangulat, sejtelem) megragadásának szándéka és az áttűnést kifejező nyelvi eljárások, valamint a zeneiség ugyanis az impresszionizmus poétikai eszköztárába tartoznak.

Ezek az eljárások feloldják a tér, az idő és a tájelemek határozott körvonalait, másrészt előkészítik a (lét)formák egymásba tűnésének (élet-halál) lehetőségét felvető zárlatot.

Tehát azt mondhatjuk, hogy a különleges dallamhatások mintegy lírai megtestesítői a vers gondolatiságának. A lágy zenei ritmus és a lengedező, ringatózó, hintázó, lebegő mozgás együtt közvetítik a vers lényegét. Segítségükkel egy pillanatnyi élmény kel életre a maga bűvöletében, a maga telítettségében, átélhetővé válik a lírai én révedezése, elandalodása, ahogy gondolatai elkalandoznak.

A gondolatok súlya, súlytalansága, hangzásbeli és mondattani alakzatai, az írásjelek adta képzetek kölcsönösen átfonják egymást és a révedezés, a mélázás légkörét teremtik meg.

Ez a feltűnően történés nélküli állapot, ahogy az idő megáll, megdermed, joggal juttathatja eszünkbe a 20. századi művészek sokféle időélményét: az időfelbontást, külső leszűkítést, belső felnagyítást, impresszionista, szimultán és egyéb látásmódokat, technikákat.

A megállított idő élménye Vajda Jánosból szorongó, kétkedő, megilletődött kérdéseket vált ki. A kérdések persze nyitva maradnak, hiszen hatalmas, örök rejtélyekről van szó. Ezért is érzünk annyi bizonytalanságot a versben: a kérdőjelek (a felvitt hangsúlyok), a vagy-vagy-ok, a három pontok, a „tán” és a „hátha” szavak megengedő jelentésárnyalatai mind azt jelzik, hogy semmilyen biztos állítás nem tehető. Minden csupán feltételezett. Jellemző, hogy maga a vers is kérdőjellel zárul.

A lét szorongató rejtelmei azonban itt és most könnyed, kiegyensúlyozott formában vannak jelen: a nyugtalanság békévé oldódik az önfeledt ringatózásban, és a pillanat varázsa, a táj, a nádas, a tó egyfajta biztonságot ad, a megkettőzött nap érzékcsalódások káprázatával kábít, még a szellő is halk, finom és szelíd. Látvány, hangok, érzékelés, tudás villódzik, valóság és képzelődés egymásba játszik.

Az egész Vajda-életműre oly jellemző borzongások, szorongások – örvények, katasztrófák látomásai – itt gyönyörködtetően, kecsesen, könnyedén lebbennek elő. A bizonytalanság tündérivé oldódik.

Nézzük meg a verset részletesebben!

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!