A Húsz év múlva 1876-ban keletkezett. Ihletője Kratochwill Georgina, aki Vajda János fiatalkori, reménytelen szerelme volt. A kiegyezés-kori magyar líra egyik legjelentősebb költője az 1850-es évek vége felé szeretett bele akkori lakásadójának, egy jómódú budai cseh fodrásznak húszéves lányába.

Akkoriban Vajda húszas éveinek vége felé járt, és pusztán a szépsége, kívánatossága miatt szeretett bele a magas, barna, karcsú lányba, aki szépségének tudatában magabiztos, sőt, elbizakodott, hódolóival gúnyolódó, nagyravágyó teremtés volt.

Nem kellett neki a kispénzű hírlapíró, inkább a dúsgazdag magyar mágnás, a 65 éves, özvegy gróf Esterházy Mihály szeretője lett, aki Bécsben pompás házat is vett neki. A férfi halálakor a lány 29 éves volt, még mindig szép és nagyon gazdag is, Vajda számára még elérhetetlenebb.

Később egy cirkuszvállalat tulajdonosnője és műlovarnője lett, de ebbe a vállalkozásába belebukott és elszegényedett. Öregkorában már nyomorgott, Bécsben egy tömegsírba temették el.

Vajda beteljesületlen szerelme önemésztő, érzéki szenvedély volt, amely hosszú éveken át tartott. A költő haláláig szerelmes volt a hideg és kacér nőbe, akit verseiben Ginának nevezett. A beteljesületlenség miatt eszményképpé vált számára ez a nőalak, aki után soha nem szűnt meg vágyakozni: élete végéig írt hozzá verseket. Gina iránti szerelme a beteljesületlen, de sírig tartó, önemésztő szerelem szimbólumává lett.

Életének egyetlen igazi nagy szerelme Gina volt: imádat és gyűlölet, hódolat és megvetés végletei között hányódott. Verseiben eleinte szívtelenségét, hiúságát, gúnyos hidegségét vetette szemére a lánynak (Szerelem átka versciklus), később pedig a féltékenység kínjait, a szenvedést, a kétségbeesést jelenítette meg túlzó képekben (Gina emléke versciklus).

A csalódást soha nem heverte ki, üressé vált számára a világ, amikor Ginát elvesztette. A lány jelképpé vált a számára: a reményektől, örömöktől, boldogságtól megfosztó világ jelképévé, a végérvényes veszteségérzet szimbólumává. Igazi, mély szerelmi kapcsolatot ezután senkivel sem tudott kialakítani.

Gina emlékéhez egész életén át ragaszkodott, s ebből az emlékből született meg a Húsz év múlva című vers nagyjából húsz évvel a Gina-élmény után. Addigra a szenvedély elcsitul, a költő lehiggad. Az intenzív szenvedés helyébe tűnődő, elégikus panasz lép. (Vajda később is írni fog még Ginához verseket, pl. a Harminc év után címűt, amelyben rájátszik a Húsz év múlva című, korábbi költeményére.)

Vajda szerelmi költészetének két nagy újdonsága van a korábbi magyar szerelmi lírához képest.

1. Nála jelenik meg a magyar irodalomban elsőként az a verstípus, amely szerelmi líra ugyan, de nem a költő jelenlegi érzelmeiről szól, hanem a már elmúlt szerelemről. Ilyen mű a Húsz év múlva is, amelyben a lírai én kb. 20 év távlatából emlékszik vissza hajdani szerelmére. (Ez a verstípus később Juhász Gyulánál jelenik meg az Anna-versekben, egyébként Juhász Gyula szerelme rendkívül hasonló volt Vajda János Gina-élményéhez.)
2. A hagyományos magyar szerelmi lírában a család volt az eszmény: a költők (pl. Vörösmarty, Petőfi) szerelmükben leendő hitvesüket látták. Ezért verseikben mindig megmaradt valami szemérem, kerülték a testiség és az erotika nyílt ábrázolását. Imádottjuk szende és nyájas hölgyként jelent meg a verseikben, aki iránt vágyuk mindvégig erkölcsös maradt. A 19. század második felében azonban másfajta nőtípusok is megjelentek az irodalomban, pl. a démon, a szabadabb erkölcsű társasági hölgy, a bukott nő, a züllésbe taszított lány (latin szóval: perdita). Ezek a nők nem menyasszonyként vagy feleségként jelentek meg a versekben, hanem szexuális partnerként, szeretőként, ágyasként. A hagyományos szerelmi költészettel ellentétben itt a nő már nem társ, hanem ellenfél: nem harmóniát ad, hanem kínzó szenvedést, gyötrelmet okoz. Ezzel párhuzamosan a versekben megjelenik az erotika, a gyötrő és pusztító testi szenvedély. Ez az újfajta szerelem először Vajda János költészetében jelentkezett a magyar irodalomban.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!