Vajda János: Az üstökös (elemzés)
Az üstökös
Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama „nagy”, melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.
Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!
Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.
Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!…
A tömény, erős hangulatiságú és képiségű vers stílusa átmenetet képez a romantika és a szimbolizmus között, előmodernnek is nevezik. Vajda szakít a kor stilisztikai hagyományával, amely az antik ízlést preferálta (s így a hasonlatot tartotta a legfontosabb költői eszköznek), metaforái erős hangulati töltéssel bírnak. Ez a változás vezet majd el a metaforánál is sűrítőbb, sejtetőbb szimbólum felé.
Az üstökös műfaja az óda és a látomásos tájvers jellegzetes elemeit viseli magán; megszólítottját magasztos hangnemben dicséri, a megjelenített „tájelemeknek” pedig sajátos tartalmakat kölcsönöz. Ars poeticának is tekinthető.
A vers típusa létösszegző, témája: a lírai én kozmikus magányossága, a művészi és a polgári lét kibékíthetetlen ellentéte. Világirodalmi rokona a mintegy húsz évvel korábbi Baudelaire-vers, Az albatrosz.
Hangulata himnikus, emelkedett. Az első két versszak távolságtartó és személytelen hangja később felfokozottá, vallomásossá válik. A fokozatosan emelkedő indulati ív tetőpontját a 3. versszakban éri el: „Lobogó gyász, én neked hódolok.” (oximoron) A zárlat ünnepélyes, elégikus hangvételű. A hangnemből ki lehet hallani a gőgös zseni-öntudatot is.
Címe témajelölő és szimbolikus egyszerre. Az üstökös a szélsőséges magány, a megalkuvásra képtelenség sorsszimbóluma, akárcsak a Montblanc-kép a Húsz év múlva című Vajda-költeményben.
Kifejezőeszközei: alliteráció (pl. „végtelenséggel versenyt”, „kacéran keringő”), halmozás, fokozás, oximoron, felkiáltás, allegória, megszemélyesítés, metafora, mozgalmas igék. Mérhetetlen távolságokat fog át a vers: nem is lehet tovább tágítani, olyan kozmikus arányú, holott formájában a dalok egyszerűségét mutatja.
Az üstökös két nagy motívumkört vetít egymásra, az éjszakai égbolt elemeit és a személyközi viszonyokat: üstökös, csillagok, hold; társtalanság, idegenség.
Alapmotívuma a fény (uszály, csillag, sugár). Az üstökös folyamatos ragyogásként van jelen a versben, jelzői ellentétesek: nagy, fényes, egyetlen – társtalan, boldogtalan, idegen. Az egyedül (kitaszítottság – kivonulás), egyenes pályán (öntörvényűségébe zártan – az alkalmazkodóképesség hiánya) végtelenbe rohanó égi jelenség szembeállítása a holddal és a csillagokkal az állandóság – változékonyság ellentétpár képi megfogalmazása.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hozzászólások
Vajda János: Az üstökös (elemzés) — Nincs hozzászólás
HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>