A Meddő órán 1908-ban keletkezett, Tóth Árpád első kötetében (Hajnali szerenád) jelent meg 1913-ban. A költő viszonylag fiatalon halt meg, s egész életére rányomta bélyegét súlyos tüdőbetegsége és a nyomor határát súroló szegénysége. A betegség előre jelezte a tragikus véget: Tóth Árpád érezte, hogy fiatalon fog meghalni, és a végzet baljós előérzete beleivódott gondolataiba és rímeibe.

Általában valamilyen konkrét képből indul ki, egy helyzetképből, és ebből bontja ki érzelmi színezésű asszociációit. Képzetanyaga és bemutatott képanyaga egységes. Szókincse eltér elődeiétől: meghittebb, csöndesebb, sűrűsödő, ismétlődő jellegű.

Költészetének fő értéke a hangulatisága: alaphangja a lemondás, a testetlen szomorúság, az árvaság, a bánat, a fájdalom. Gyakorlatilag minden versében ugyanazt a fájdalmas húrt pengeti. Ritkák nála a szimbólumok, viszont szerette az alliterációkat, a zeneiséget és hasonlatokat. Gyakran dolgozott jelzőkkel, amelyek ismétlődnek.

A Meddő órán hangulati szempontból tipikus Tóth Árpád-vers. Egy röpke önarckép, amely a költő végtelen magányát, szegénységét és betegségét emeli ki.

Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

A vers műfaja elégia, hangulata szomorú, fájdalmas, szemlélődő, befelé képzelő. Önsajnálat, tehetetlenség árad belőle, a költő elfogadja a bánatát. Testetlen, oktalan, tárgytalan bánat ül Tóth Árpád versein. Szeret bánatos lenni, mélyen átéli a bánatot, nem csak felületesen érzi. Ő a bánat költője, sokszínű mestere.

A Meddő órán stílusa impresszionista (pillanatnyi benyomást rögzít). Az élet egy elsuhanó pillanatát örökíti meg.

Téma: a költőnek nincs ihlete, magányos. Aktivitás, alkotókedv híján van.

Egy költő számára az ihlet nélküli órák a legnehezebbek. A meddő óra tehetetlenségét az inaktivitást kifejező igék („vagyok”, „kicsordul”, „hagyom”) érzékeltetik.

Az egyetlen aktivitást kifejező ige, a „faricskálok” arra utal, hogy Tóth Árpád sokat bíbelődött a verseivel, csiszolgatta őket, egy ötvösmester aprólékos műgondjával formálta őket tökéletesre. A „lomhán” mód-és állapothatározó még lassabb munka érzetét kelti, pedig a „faricskálok” már önmagában is lassúságra utal. Babits Mihály a „magyar vers ötvösművészének” nevezte Tóth Árpádot.

A vers tehát egy lírai önarckép. Néhány tökéletesen megformált sorban kapunk képet Tóth Árpádról, mely hűen tükrözi lelkivilágát, betekintést enged életkörülményeibe és alkotói módszerébe egyaránt.

Kifejezőeszközök: költői jelzők, szóismétlés, alliteráció.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!